A FUGA központban megnyíló kiállításon három kiadványt is bemutatnak, íme a részletek.

A BME Középülettervezési Tanszék egy 3 éves projekt keretében Kolozsvárra, Nagyváradra és Temesvárra vitte hallgatóit, hogy ezeken a helyszíneken tervezhessék féléves feladataikat. Ez a program közel 150 hallgatót és oktatót mozgatott meg, az egyes félévekről pedig három kiadvány is készült.

Ezeket a kiadványokat is bemutatják azon a kiállításmegnyitón, amelynek Erdély-trilógia – Kolozsvár/Nagyvárad/Temesvár a címe. A FUGA Zalotay-termében berendezett tárlat megnyitója január 22-én, 18 órakor lesz. A hallgatók 40 tervezési helyszínre született munkáit bemutató kiállítást Macalik Arnold építész és Zuh Deodáth PhD egyetemi docens, művészettörténész nyitja meg.

Egyfajta családi arcképcsarnok is ez egyben: igyekszik minden munkából felvillantani egy-egy szeletet. A teljes átláthatóság élményét a stúdiumok lezárásaként született zárókiadványok teszik lehetővé, mely köteteknek a kiállításmegnyitó egyben bemutatója is. Az eseményen köszöntőt mond Zombor Gábor DLA egyetemi adjunktus tárgyfelelős és Szabó Levente DLA tanszékvezető egyetemi tanár. 

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lakhatás, ahogy mi látjuk

Lakhatás, ahogy mi látjuk

A MOME Építészeti Intézet kiállítása a FUGÁban.

Art Residency a Győri Szeszgyárban

Art Residency a Győri Szeszgyárban

Az ECHO II nemzetközi projekt „Gyárvárosi alkímiák” című kiállítása a győri Torulában tekinthető meg október 31-ig.

Forma és fa könnyed aszimmetriája | ZAHA HADID DESIGN X KARIMOKU

Forma és fa könnyed aszimmetriája | ZAHA HADID DESIGN X KARIMOKU

A 2022-ben debütáló Seyun szék a Zaha Hadid Designra jellemző sajátos, kanyargós sziluetteket és a tűpontosan megtervezett struktúrát jeleníti meg a Karimoku japán bútormárka minőségi kivitelezésében.

Hirdetés