Hirdetés

Családi ház Dömösön.

Ritkán fordul elő, hogy egy házat évekkel a felépítése után mutatunk be magazinunkban. Erről a dömösi családi házról egy Pilisben kiránduló építész barátunk küldött fotót bő három éve, azzal a megjegyzéssel, hogy „biztosan építész tervezte”. Arra gondolt, hogy „biztosan JÓ építész tervezte”. Teltek a hónapok, majd az évek, évszakok váltották egymást, kizöldültek a fák, lehullottak a lombok, mindent betakart a hó. A ház díjakat nyert, talán publikálták is az épületet itt-ott, némán folydogált az idő. Cikkünket a júniusi Duna menti építészet tematikánk kapcsán osztjuk meg, az OCTOGON magazin 167-es (2021/3-as) lapszámából.

Némán folydogált az idő, és a felejtés köde egyre csak oszlott. Ami fontos, az nem felejthető el. Úgy kereste ez a megjelenés a maga útját, ahogyan vékonyka patak alakítja a medrét. Engedtessék meg nekem, de illik ez a fennköltség itt a Malom patak partján állva, arccal a Rám-szakadék felé, háttal a Dunakanyar legdrámaibb, legszűkebb, legszebb szakaszának.

Sokan gondolják úgy, hogy a Pilisből valamiféle különleges energia áramlik. Talán éppen itt, a Dobogókő alól induló patak partján, az immár panzióként működő egykori névadó malomépület telkén állva, az erdőbe vesző völgy bejáratánál könnyű ezt az áramlást valóságként elképzelni. Valójában akkor áll össze a kép, amikor a családi ház megrendelőjétől megtudom, hogy az édesapjától megörökölt Malom vendégházba beköltözve szinte együtt élhetett saját házának felépítésével. Később az is kiderül számomra, hogy a vendégház gyakran amolyan meditációs központként üzemel, ahol vipasszaná meditációkat is rendeznek. A napokon, gyakran kilenc napon át tartó vipasszaná a „nemes csönd” meditációja, ahol a résztvevők hajnaltól napestig néma csöndben utaznak a lecsendesedett tudatukban, majd nyugovóra térnek és másnap hajnalban újra az „ösvényre (Dhamma)” lépnek.

Sok építész vélekedik úgy, hogy a genius loci, az építés helye meghatározó, döntő jelentőséggel bír a tervezés folyamatában. Dankó Kristóf építésztől ugyanakkor azt is hallom, hogy a megbízó, a tervező és a kivitelező közötti kapcsolat a másik olyan elem, ami meghatározóvá válik. A dömösi családi ház esetében mindkét összetevő optimális képletté állt össze. Eredetileg egy ablakokkal áttört, lapostetős koncepcióval fordult a megrendelő az önkormányzathoz, ahol hamarjában kiderült, hogy a helyi építési szabályzat nem teszi lehetővé lapos tetejű ház építését a településen. Mindazonáltal az építtető figyelmébe ajánlották Dankó Kristófot, akit végül a tulajdonos fel is kért a koncepcióterv átalakítására, tulajdonképpen a most látható ház megtervezésére. Az építész testvérét ajánlotta az építési munkálatok elvégzésére.

A két háború között épült Malom vendégházhoz képest a patakkal párhuzamosan, a merek hegyoldal lábánál elnyúló telek átellenes végébe épült az új ház. Noha a lapos tető nem válhatott realitássá, az egész épület geometriáját és struktúráját a tört tetősík dominálja. Egyszerre utal a ház megjelenése a Dunakanyar, a Pilis, de a Börzsöny, a Mátra és a Bükk jellegzetes hegyi nyaraló „kabinjaira”, illetve a fém fedésű tető szögtörése mintha egy szikla vagy hegyorom, kövön megtörő patakvíz hullámának absztrakciója is volna. Oldalról, a patak partján futó útról nézve erős vizuális jelként jelenik meg a tető párkányvonalának fehérsége.

Szinte az építésszel egyszerre mondjuk ki, hogy olyan ez a karakteres fehér vonal, mintha egy szívdobbanást látnánk egy EKG görbéjén. Túlzás volna? Lehet, de a hely különös atmoszférája, az erdős hegy völgye felől a Duna-part felé áradó hűvös, leheletfinomságú, kristálytiszta légáramlat ilyen túlzásokra ragadtatja a kritikust.

A patakkal határolt telek platójának patakkal átellenes oldalán meredeken emelkedik meg a hegyoldal. A ház alapjának felépítéséhez két hónapon át kellett törni a szürke sziklát, hogy teret nyerjen az épület. Szerencsére a kitermelt kő helyben maradt, a házat övező gabion-támfal alapanyaga lett.

A tető, a tetősík jelentőségét a családi házba lépve érthetjük meg teljes egészében. Tulajdonképpen a nyitott fedélszékű belső tér nagy belmagasságban, látható tartószerkezetekkel tárul fel, olyan érzésünk van, mint aki egy nagyvonalú padlástéri lakásba lépett be. Némiképpen az eredeti, lapostetős házformára utalva a hálószobák nem záródnak fel a tetősíkig, hanem szabadon álló dobozokként jelennek meg a térben. A belső tér szabadon áramlik, remek kapcsolatot teremtve a nappali, a középponti konyha és étkező között.

A hálószobadobozok tetején intim kis pihenőzugok jöttek létre. Az egyik ilyen galéria mászófal-fogásokkal közelíthető meg a vendég gyerekek számára. Az egész belső tér elrendezése, szerkezeti letisztultsága és a nyílászárókon beáradó fény sikeresen emeli át a környezet atmoszféráját a ház belső terébe.

A völgy adottságai, az erdő, a Pilis felől áradó hűvös levegő miatt még a tetőablakok sem igényelnek külső árnyékolást, ráadásul a padlásterekre jellemző nyári túlmelegedés sem jellemző, így a házban semmiféle légkondicionálásra nincs szükség. Nagyon jó, racionális, szinte visszafogott, ugyanakkor nagyon erős jelenléttel bír ez a ház. Nagyon jó benne és körülötte is lenni. Épület, ami megtalálta a helyét a térben és a némán folydogáló időben is.

Tervezés éve: 2015
Befejezés éve: 2016
Nettó terület: 84 m2

Statikus: Sziklai Zoltán
Kivitelező: Dankó Dénes (DKD KFT.)

Építész tervező: Dankó Kristóf

 









Az OCTOGON magazin 167-es (2021/3-as) lapszámában a dömösi családi házon kívül, sok egyéb mellett a Rottenbiller utcai épületrehabilitációról, lakótelepi agoráról, debreceni campusépületről, az új evosoft székházról, a győri Rakpart 22 lakó- és irodaházáról, nagykovácsi villáról és a siófoki bakterházról is olvashattok.


Az OCTOGON-ra ITT tudsz előfizetni!







 


Még több fotó a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem magára, hanem az erdőszéli vidék szépségére vonja a figyelmet ez a budai ház

Nem magára, hanem az erdőszéli vidék szépségére vonja a figyelmet ez a budai ház

Mintha a hegy tömbjei, az utcák irányai fogalmazódnának újra ennél a családi háznál az építészet eszközeivel, kerülve a plasztikus részleteket. Cikkünket a 188-as, 2023/8-as lapszámból közöljük.
 

Mesébe illő ez az égetett fa burkolatú családi ház az Égervölgyi erdő szélén

Mesébe illő ez az égetett fa burkolatú családi ház az Égervölgyi erdő szélén

Alaposan átgondolt, gondosan megtervezett családi ház épült az Égervölgyi erdő szélén. Erről szóló írásunkat a 191-es, 2024/3-as lapszámunkból közöljük.

Ilyen az, ha felesleges sallangok nélkül tervez magának családi házat egy építész

Ilyen az, ha felesleges sallangok nélkül tervez magának családi házat egy építész

A Mecsekoldalban épült fel ez a családi ház, amelyet a nemrég építészeti díjat nyert pécsi vásárcsarnok tervezői álmodtak meg. Cikkünket a 191-es, 2024/3-as lapszámból közöljük.

Hirdetés