Ez már a hatodik, BREEAM minősítéssel rendelkező épülete a TIBA Építész Stúdiónak.

Megkapta a BREEAM minősítés hat fokozatából az ötödik legmagasabbat, az excellentet a Váci Greens irodaház E épülete, ezzel a TIBA Építész Stúdió hatodik BREEAM-minősített épülete lett a Váci Greens A, B, C és F épületei, valamint a Telekom Székház után.

A Váci Greens beruházás második fejlesztési ütemében az E és F irodaépületet tartalmazó beépítés kialakításához a stúdiónak vissza kellett kanyarodnia az első fejlesztési ütem tervezése során meghatározott alapfelvetésekhez – írja a projektről az építésziroda. A TIBA építészei még 2009-ben készítettek egy városépítészeti koncepciót a Váci út – Rákos patak - Madarász Viktor utca – Babér utca közötti területre. Ehhez a koncepcióhoz igazodva alakították ki a teljes beruházás kapcsolatait és a beépítési terveket, melyek szerint

a Babér utcától a Rákos patakig tartó területen ritmusosan a környezetbe illő épülettömegek határozzák meg az utcaképet.

A gépjármű- és tömegközlekedéssel terhelt, forgalmas Váci úttal párhuzamosan kialakítottak egy közlekedő utcát. Ez az irodát és az épületekben található kiszolgáló funkciókat használók számára védett megközelítést jelent, de a Rákos patakhoz a Babér utcától való eljutást is lehetővé teszi. Így az E-F épület tömbjén belül a gyalogos forgalom számára két megközelítési lehetőség adódik: észak-dél irányban a magánterületen megvalósuló, közhasználat számára átadásra kerülő gyalogos sétányon, és kelet-nyugat irányban az épületek alatt és belső udvarain átvezető gyalogos átjárón keresztül.

Az épületek homlokzati megnyitása rímel a telken átvezető belső közlekedési vonalra, és kijelöli a földszinti fő előcsarnokok helyét, segítve az épületekben található iroda funkció megközelítését, és az épületek közötti orientációt.

Váci Greens E-F épület
Megrendelő: Atenor
Tervező: TIBA Építész Stúdió
Tervezés: 2017-2018
Kivitelezés: 2018-2020
Bruttó terület: 82 081 m2

Felelős építész tervezők: Bozsik Zoltán, Király Zoltán
Építész tervezők: Beczner Balázs, Bozsik Zoltán, Csányi Zita, Havanecz Márk
Építészek: Buzder-Lantos Zsófia, Csépányi Diána, Czégeni Csaba, Elekes Gabriella, Hajas Veronika, Kalászi Zoltán, Kócsó Dániel, Kovács Zsombor, Lánszki Csenge

A Váci Greens projekt befejezéséről az OCTOGON 162-es (2020/6-os) lapszámában írtunk részletesen. Fejléckép: a Váci Greens F épülete.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Telekom székház -17 fokban is épült, hogy időben elkészülhessen

A Telekom székház -17 fokban is épült, hogy időben elkészülhessen

Gábor Péter és Baumann Gergely Telekom székház építésével járó felelősségről.

A díjnyertes Telekom székház megépítése különleges kivitelezői kihívást jelentett

A díjnyertes Telekom székház megépítése különleges kivitelezői kihívást jelentett

Wolf András és Farkas Norbert fedi fel a kivitelezés titkait.

Ingatlanfejlesztési Nívódíjat nyert a Telekom székház

Ingatlanfejlesztési Nívódíjat nyert a Telekom székház

A WING Zrt. tulajdonában álló épület az „Iroda kategória” I. helyezettje lett a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton.

Hirdetés