A Magyar Rádió bontásra ítélt Pagodájának védelmében
Napvilágot láttak a Pázmány Campus pályázatának díjnyertes tervei. Ezzel párhuzamosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy milyen korábbi épületek esnek áldozatul a fejlesztésnek. Ezek egyike a Magyar Rádió – a tömb korábbi használója – udvarán álló legendás pavilon a Pagoda, amelynek megtartásával a pályázat győztes terve nem számol. Írásunk e különleges építmény nyomába ered.
„Üvegcsarnok, hatalmas kalitka a petúniaköröndökkel díszített udvarban a palota közepén. A Bródy-épületből más közök, udvarok, kis kertek labirintusában áll a Károlyi-palota meg az Esterházy-palota, benne a híres Márványteremmel, mely egy időben Tildy Zoltán köztársasági elnök rezidenciája volt, azután fényes fogadások, majd bensőséges hangversenyek színhelye, másik oldalról a Rádió épületegyütteseihez nőtt Szentkirály utcai lakóház, régi és új létesítmények, átalakított szobák, folyosók zegzugai között pedig a nyüzsgő rádiós élet szíve közepe, az akváriumra emlékeztető Pagoda. Szabó István tervezte jó fél évszázaddal ezelőtt. Váróterem, alkalmi kávéház: randevúk, véletlen találkozások barátságos színhelyeként műhely is, szereplések, készítendő művek és műsorok előszobája.”- Czigány György, a Játék és muzsika tíz percben című legendás, évtizedeken át családok mindennapjaiban jelen lévő műsor szerkesztője plasztikus képet fest a Magyar Rádió téri és szellemi topográfiájáról. Olyan képet, amely a következő hónapokban megszűnik fizikai mivoltában létezni, és már csak a szavak őrzik.
Egy 2020-as kormánydöntés következtében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a Makovecz Imre által tervezett piliscsabai campusát mintegy két évtizedes használat után elhagyva a főváros egyik legértékesebb területére, a Múzeumkert mögötti tömbbe költözik.
A Nemzeti Múzeum telkével azonos szélességű területet 1928 óta használta a Magyar Rádió, akkor épült meg ugyanis a világ első stúdióépülete a Bródy Sándor utca 5-7 udvarán.
Tervezője Gerlóczy Gedeon, aki az utcai épületet is átalakította és összekötötte az új Stúdiópalotával. Ennek udvarán épült 1949-ben a formája miatt Pagoda néven elhíresült pavilon, amely afféle horgonypontként, szellemi centrumként működött a később számos épülettel bővülő bonyolult struktúrájú együttesben, amely 19. századi palotákat, két háború közötti bérházakat, és szocialista iroda és üzemépületeket egyaránt tartalmazó építészeti skanzenként igyekezett túlélni a háborút 56-ot, 89-et. Az 1925 óta működő Magyar Rádió intézményként 2015-ben megszűnt, épületeinek zöme pedig most bontásra vár. A jelenlegi kultúrpolitikának, és vélhetően az egyetem igényeinek is megfelelően a 19. századi épületeket felújítják, az 1928-as Gerlóczy háznak, a magyar rádiótörténet egyik legfontosabb emlékének homlokzatát megtartják, a többi azonban építési törmelékként végzi.
A nyolcvanas évek üvegdobozának (Üzemépület a Pollack Mihály térre néző homlokzattal) persze esélye sem olt a túlélésre, ugyanígy az Ybl Miklós tervezte Nemzeti Lovarda (1857-1858) helyén 1952-ben született, több méter vastag betonfalak közé rejtett kétszintes, atombiztos stúdiónak sem, amelyet 1969-re Szende László, Fekete György és Nánási Sándor tervei szerint egy ötemeletes irodaépülettel építették körbe. A Budapesti Fejlesztési Központ közlése szerint Somogyi Józsefnek a korszak emblematikus alkotójának homlokzati bronzplasztikája (1969) a tervek szerint a tömb más társművészeti alkotásával együtt megmenekül. A Münnich Aladár által tervezett Szentkirályi utcai lakóházak egy részét szintén elbontják, innen nyílik majd egy kis terecskével és harangtoronnyal a campus egyik bejárata.
  |
Az elsősorban a hozzájuk fűződő műsorok miatt legendássá vált stúdiók és a Pagoda a közhiedelemmel ellentétben nem állt műemléki védettség alatt, így a pályázók szabadon dönthettek azok sorsáról. Akadt olyan pályázó, aki a Pagodát megórzésre javasolta (a tervekből a következő hetekben válogatást közlünk az oldalon) de a győztesnek választott pályamű nem tartotta erre méltónak. A zsűriben is helyet foglaló budapesti főépítész, Erő Zoltán azonban személyesen elkötelezettnek érzi magát az építmény megmentésében. Ez annál is inkább életszerű, mivel könnyűszerkezetes, elvben szétszedhető és bárhol felállítható pavilonról van szó.
De miért annyira fontos nekünk ez az íves tetővel fedett, befelé dőlő üvegfalakkal szerkesztett kis pavilon?
Először is tervezője okán.
Szabó István (1914-1988) munkái közül legtöbben az 1977-ben (!) átadott farkasréti Mindenszentek templomát ismerik, melyen haláláig dolgozott - még ha nem is tudják a tervező nevét. Extravagáns megjelenésű, ám nagyon is racionális szerkesztésű Ildikó téri temploma szerepelt az idei velencei biennálé magyar anyagában, oldalunkon is bemutattuk. A Szervita (Martinelli) téren álló, néhány éve lebontott, és mára új csodával pótolt irodaháza már kevésbé volt a budapestiek kedvence. Szabó egész szakmai működése során mestere volt szerkezetekben rejlő poézisnek, és ez a szerkezetelvűség az ideiglenes építmények és pavilonok esetében különösen hangsúlyosan juthatott szóhoz, többek között a Hungexpo főépítésze is volt.
„Tervezői látomásában a tér, tömeg, a szerkezet, az anyag és a képzőművészet is egyszerre és együtt jelent meg, és kezében így is valósult meg – írta Hofer Miklós búcsúztatójában. (Magyar Építőművészet, 1989 / 6. szám)
A kis építmény nem csak tervezője, de önálló építészeti kvalitásai nyomán is méltán tarthat igényt a megőrzésre. A historizáló, huszas évekbeli épület udvarára a Pagodát Szabó 1949-ben, még saját irodájában tervezte. A Szabó életművéből szakdolgozatát író, a téma szakértőjének számító művészettörténész, Kovács Dániel így ír a Pagodáról:
„A két különböző magasságú szárny szerény kiképzése és a reprezentatív funkció határozott fellépést kívánt – az udvar kis mérete, szabálytalan alakja visszafogottságot és nyugalmat. A két ellentétes szükségletet Szabó zseniálisan egyszerű épületben elégítette ki. A Pagoda egyetlen, ékszerszerű tömeg, amelynek csupaüveg oldalfalai elbizonytalanítják a határt kint és bent között: a be- és kilátást engedélyezik, de egyben visszatükrözik az udvart ölelő szárnyakat. A befelé dőlő falaknak és a homorú tetőnek köszönhetően az épület kisebbnek látszik valós méreténél. Ez a két visszafogott szerkezeti játék ugyanakkor egyedi, jellegzetes arculatot kölcsönöz neki. Mondhatni: a forma nevet ad.”
Ugyanő mutat rá az épület kortörténeti jelentőségére:
„Szabó túllép a reflektálatlanságon, amelyet gyakorta rónak fel a modern hibájaként. Úgy él a legmodernebb építészeti metódusokkal, hogy egyúttal felméri a tér adottságait, és épületével illeszkedik hozzájuk (…) párbeszédet kezdeményez ház és környezete között. A „hely szellemével” folytatott efféle diskurzus nem egyedülálló, noha ritka a kor magyar építészetében. Az ezt valóra váltó épületek többnyire már becsült (vagy legalábbis számon tartott) emlékeink közé tartoznak."
Abban a hazai kulturális közegben, amelyben az 1945 utáni modernizmus emlékei sorra áldozatul esnek a pillanatnyi kultúrpolitika ízlésének, a Pagoda jelentősége nem hangsúlyozható eléggé. A másik példa, Nyíri István Erzsébet téri buszpályaudvara (1949-51) felújítva nívós pontja Budapest belvárosának, bizonyítva, hogy a jó építészet ideológia-független és időtálló. A Pagoda ráadásul példamutatóan egyensúlyoz a laikus közöség számára is értelnezhető klasszikus építészeti formák és a modernitás racionális szerkezetelvűsége között,
„az absztrakció és narrativitás határmezsgyéjén egyensúlyozó kifejező tömegformálás” – írja Szabó Levente a Magyar Építőművészetben. (PÁRHUZAMOS TÖRTÉNETEK,A TOURS-I SZENT MÁRTON PLÉBÁNIATEMPLOM ÚJRAÉLESZTÉSÉRŐL. Régi-Új Magyar Építőművészet, 2018 / 2. szám)
Talán ennek, a tér és a funkció érzékeny építészeti interpretálásának köszönhető a harmadik és cseppet sem mellékes aspektusa a Pagoda értékének. A Magyar Rádió történetében a labirintusszerű tömbben a kis provizórikus építészeti fragmentum legendává tudott nőni, betöltve a legmagasztosabb feladatot, amire az építészet képes és hivatott: Hellyé tudott válni a káoszban.
„A Rádió vibráló szellemi életének kortárs kialakítású agorája, fedett főtere, akár a firenzei városháztéren a Loggia. A Pagoda formája bohém hatást keltett, intim mérete az otthonosság érzését. Hatalmas üvegtáblái egy világvárosi kávéházhoz hasonlóan a szó szoros értelmében a kirakatba tették a bent ülőket, fokozva az érkezők kíváncsiságát, akik már messziről fürkészték, hogy ki ül éppen a büfében. Évtizedeken át mindenki: színészóriások, énekesek és zenészek, írófejedelmek, híres közéleti személyiségek találkoztak itt a Magyar Rádió riportereivel, szerkesztőivel, rendezőivel.” – összegzi a Rádió értékeitől búcsúzó cikkében Ács Gábor, aki maga is itt dolgozott egykor.
  |
A Pagodát a kétezres évek elején felújították (2002 Flachner Szilvia, Máv), az egykor egyenes előtető helyére ekkor került íves üveg, bár nem a tető ívét követő sugárral. A Pagoda mint ikonikus helyszín megjelenik számos írott anyagban és kultúrtörténeti visszaemlékezésben. Pagoda címen futott a1995-től a Magyar Rádió szakmai lapja, Bárdos Pál rádiódramaturg Pagoda címmel adta ki a magyar művészvilág nagyjairól írott portréit. Jampecek a pagodában címmel jelent meg a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kiadványa, amely a Magyar Rádió Kádár-korszak alatti könnyűzenei politikáját elemzi. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület 2016. március 23-án tette közzé felhívását a Magyar Rádió épület-együttesének, szellemi és anyagi vagyonának megőrzésére, tartós védelmére és hasznosítására. Ebben egyebek (az eredetileg Gerlóczy Gedeon tervezte épület, az összes tartozékával, kiegészítéseivel és berendezéseivel; a bunker, mint kortörténeti emlék; a Rádió- és Televízió Múzeum teljes kiállított és raktározott anyaga; a Pollack Mihály tér 8. (a márványterem épülete) mellett a Pagoda is szerepel
  |
A legendás épület funkciója és építészeti megformálása okán is találhatna helyet egy nyitott szellemiségű egyetem 21. századi campusán, Budapest belvárosának kellős közepén, az újonnan alakuló köztér méltó centrumaként.
További képekért katt a képgalériára!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
