„A kérdés az, hogy a jogainkhoz miként viszonyulunk.”

„Egy kisebb testű ember nem fog akkorát emelni, mint egy nagyobb testű, de ez nem arról szól, hogy valaki nő vagy férfi, hanem arról, hogy milyen erővel bír. Nekem nem okoz frusztrációt, hogy nem tudok nagyot emelni. Inkább azon gondolkodom, hogy milyen szerkezetet kérek kölcsön ahhoz, hogy mégis meg tudjam emelni az adott dolgot. A cél a fontos, azt pedig el fogom érni, nem frusztrálom magam azzal, hogy milyenek a testi adottságaim” – mondja Baróthy Anna, akinek cége építészeti környezetbe illeszkedő komplex művészeti tervezéssel foglalkozik, de a kivitelezés szakmai támogatása is portfóliója része, így az építőipar számos szegmensében fordul meg nap mint nap. Pályájáról, a női-férfi szerepek jelentőségéről és jelentéktelenségéről, illetve az önismeret nélkülözhetetlenségéről beszélgettünk vele Structures of Feminarchitecture című sorozatunkban még tavaly májusban. Az interjút most a Nők az építészetben márciusi témánk kapcsán közöljük újra.
 

A KIFOLYÓ kivitelezése közben


Több mint tizenöt éve vezeted a saját cégedet, az S39 Hybrid Designt. Mesélj az indulásról!

Viszonylag organikusan zajlott a folyamat. Még egyetemista voltam, amikor egy csoporttársammal megnyertünk egy formatervezők számára kiírt pályázatot. Ezer ajándéktárgyat kellett legyártanunk, ami nem volt kis munka. Hirtelen tehát éles helyzetben találtuk magunkat, és el kellett döntenünk, hogy miként teljesítjük a feladatot. Számtalan lehetőség fordult meg a fejünkben, hogy kit vonjunk be, de olyan számok merültek fel munkadíj gyanánt, melyek egyértelműen soknak tűntek. Ezért az akkori párommal, Kelner Krisztiánnal úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy Bt.-t. Mivel apám vállalkozó, tőle kérhettem tanácsot az alapítással kapcsolatban, illetve mivel általa gyerekkoromban láttam, hogy ez is egy lehetséges, működő út, meg se fordult a fejemben, hogy nekem ne menne. Ha visszatekintek a gyerekkoromra, eszembe jut, hogy már hét-nyolc évesen összegyűjtöttem a Balaton-parti nyaralónk udvarán termő barackot és almát, hogy eladjam a helyi zöldségesnek. Sőt, arra is rájöttem, hogy jobb árat tudok kérni, ha az almákat kifényesítem. Valószínűleg eleve volt bennem motiváció a vállalkozói létre.

Nagyon fontosnak tartom egyébként az önismeretet, ez a legjelentősebb bázisa annak, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő szakmai utat.

Garphisoft Park Fogadóépület, üveghomlokzat-design – Fotó: Bujnovszky Tamás
 

Ahogy mondod, a Bt.-t az elnyert pályázat apropóján alapítottátok, de a cég tovább élt, és bár más formában, ma is működik. 

A kezdeti években ketten voltunk tagjai a cégnek, Krisztián építészként én pedig designerként. Könnyebbséget és erőt adott, hogy nem egyedül kellett belevágni. Ellenben nagy próbatétel volt számomra a kapcsolatunk vége, hiszen a cégben egyedül maradtam, a cégvezetéshez pedig nem értettem. Krisztián BME-s képzésének ez része volt, a MOME-n viszont – lehet, hogy én nem figyeltem eléggé – nem igazán esett szó cégvezetésről, szerződéskötésről és hasonlókról. Ekkor adtam magamnak egy évet, hogy megtapasztaljam, egyedül is bele tudok-e állni a helyzetbe, ez lesz-e az én utam. Sikerült felállnom.
 

 Lánchíd19 Design Hotel, kinetikus üveghomlokzat – Fotó: Bujnovszky Tamás


Már a kezdeti években jelentős projektekben dolgoztál, Zoboki Gábortól kaptál megbízást a MÜPA VIP terme installációjának megtervezésére és kivitelezésére, Sugár Péter pedig a Lánchíd 19 Design Hotel homlokzati designjának kialakításával bízott meg. Hogy sikerült elérned, hogy pályakezdőként ilyen volumenű munkákban kapj szerepet?

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mekkora űrt hagyott maga után az egyetem. Visszatekintve nem is értem, hogy tudtak úgy kiengedni bennünket a piacra, hogy nem mutattak pályaképet, nem vázolták fel, mit lehet kezdeni a gyakorlatban egy szilikát szakos diplomával. Az egyetlen példa az Ajka Kristálynál történő elhelyezkedés volt, üvegtervezőként. Az iparág akkortájt kezdett el összeomlani, én meg ott álltam, hogy most mi lesz. Azt tudtam, hogy gyárban nem szeretnék dolgozni, az építészet viszont vonzó volt számomra. Magával ragadott, hogy ezen a területen 1:1 méretben zajlik a munka. Azért, hogy el tudjak indulni, ajánlásokat kértem a tanáraimtól. Ferkai Andrástól és Turányi Gábortól kaptam javaslatokat, hogy kiket keressek meg, kiknek mutatkozhatok be. Egy korábbi NKA-s pályázathoz létrehoztam egy kis katalógust, mely az akkori portfóliómat tartalmazta. Ez volt az én titkos fegyverem, ezzel mentem el tíz-tizenöt építészirodába, ahol bemutattam, mire vagyok képes, miben lehetnék hasznos számukra. Ekkor kaptam az első jelentős megbízásaimat. A folyamat persze lassan zajlott, gazdaságilag rendszerint nem voltak igazán nyereségesek ezek a munkák, hiszen nagyon olcsón dolgoztam, de legalább el tudtam indulni, és nagyon jó referenciáim lettek.

 
MÜPA VIP terem, mennyezeti üvegplasztika – Fotó: Ludmann Dániel



Az a benyomásom, hogy számodra nem volt szempont, hogy a férfiak uralta építészet és építőipar területén fiatal nőként vajon találkozol-e akadályokkal. 

Talán otthonról is hozom ezt a fajta szemléletet. Nagy családban nőttem fel, fiú és lány testvérek között, ahol nem volt jelentősége annak, hogy milyen neműek vagyunk. Voltak persze sztereotípiák, de ezeknek nem volt valódi ereje. Sokat fociztam gyerekkoromban, és nem okozott problémát, hogy zavarjam az ellenfelet. Értem persze a női-férfi erőviszonyok közti különbségeket, de arra törekszem, hogy ennek ne tulajdonítsak jelentőséget. Egyébként a női szerepeknek megvannak az előnyei is, ezért igyekeztem azokra fókuszálni, és azokat hasznomra fordítani. 


Kérlek, mondj erre néhány példát!

Nyitott, kedves, csinos nőként viszonylag könnyű szimpátiát kelteni. Egy ponton túl persze ez senkit nem érdekel, ezért fontos, hogy ha kell, kinyitom a számat és okosakat mondok. Amit képviselek, az szakmailag a helyén van, hiteles. A megrendelőnek pedig ez a mérvadó. Persze előfordul, hogy diszkomfortos helyzetben találom magam, de igyekszem nem bemenni abba az utcába, ahol kellemetlenség érhet. Ha mégis így alakul, azt szóvá teszem.

De más frusztrációjával nem foglalkozom, az az ő dolga, ha nem tetszik neki, hogy egy 160 centis nő vagyok. Én a feladatért vagyok az adott helyzetben, annak szakmai képviselete a dolgom.

Hard Rock Hotel Budapest, rézhomlokzat-design – Fotó: Ludmann Dániel


Azt gondolom, hogy ezek a témák már nem a feminizmus körébe tartoznak. Nem az a kérdés, hogy a nőknek vannak-e jogaik. Ez már eldőlt. A nőknek van joga, a gyerekeknek van joga, a fogyatékkal élőknek van joga és még sorolhatnám. A kérdés az, hogy a jogainkhoz miként viszonyulunk, képesek vagyunk-e belső indíttatás mentén élni a jogainkkal, tudunk-e cél- és feladatorientáltan dönteni. Ennek a korszaknak meglátásom szerint az önismeret a fegyvere, és az, hogy az önismeretnek köszönhetően képesek vagyunk-e nem a különféle nemi, generációs és egyéb elvárások mentén döntéseket hozni. 


A jogaink valóban megvannak, kérdés azonban, hogy a társadalom milyen tempóban integrálja mindezt, és az egyének miként viszonyulnak a változásokhoz. Erről mit gondolsz? 

A társadalom valóban lassabban ér el adott állapotokba, de pont ezért gondolom jelentősnek, hogy a hivatalos jogosultságok mellett megjelentek azok az egyéni, önismeretet támogató eszközök, melyek képesé tesznek arra, hogy önmagunkért felelősséget vállaljunk. Ezt kulcsfontosságúnak tartom. A lehetőségeink nem azonosak, de arra megvan a lehetőségünk, hogy a saját helyzetünket tisztán lássuk. A nőket hagyjuk nőként részt venni az építőiparban, a férfiakat pedig férfiként. Mindkettő funkcionálni fog a maga dolgában. Nem kell azt mondani, hogy ez férfimunka, az meg női munka. Teljesen logikus, hogy egy kisebb testű ember nem fog akkorát emelni, mint egy nagyobb testű, de ez nem arról szól, hogy valaki nő vagy férfi, hanem arról, hogy milyen erővel bír. Nekem nem okoz frusztrációt, hogy nem tudok nagyot emelni. Inkább azon gondolkodom, hogy milyen szerkezetet kérek kölcsön ahhoz, hogy mégis meg tudjam emelni az adott dolgot. A cél a fontos, azt pedig el fogom érni, nem frusztrálom magam azzal, hogy milyenek a testi adottságaim.

A lányomnak is azt tanítom, hogy a megoldásra fókuszáljon. 


 

Miként hatott a cégvezetői tevékenységedre a lányod születése? 

Ez sokkal inkább női téma számomra, úgy gondolom, hogy erről többet kellene beszélnünk. Sokat számítana, ha ezen a téren lennének előttünk elérhető példák, amelyekhez viszonyulhatunk. Nagyon hálás vagyok azoknak a barátaimnak, ismerőseimnek, akik őszintén megosztották velem a tapasztalataikat, akikkel tudtam beszélgetni a gyermekvállalásról még a lányom születése előtt. Így, hogy láttam, ki milyen megpróbáltatásokkal találta szembe magát, mivel kellett megküzdenie, mire nem volt felkészülve, átgondolhattam, hogy számomra mi okozhat majd nehézséget, és erre milyen válaszaim lehetnek. Ma már nem igazán használhatók azok a minták, amelyeket a szüleinktől vagy nagyszüleinktől kapunk. Nálunk az alapfelállás az volt, hogy anyám - bár részlegesen tanított - egy nő vagy gyereket nevel vagy dolgozik. Az én életemben ez nem így van.

Az S39 Hybrid Designban olyan csapattal vettem körbe magam, akikre rábízhattam a céget, amíg én otthon voltam. Az, hogy ezt képes voltam megtenni, el tudtam engedni a kontrollt, szintén az önismereti utam eredménye. 


Tervezői munka közben – Fotó: Bognár Benedek és Simon Zsuzsanna
S39 Hybrid Design | Web | Facebook | Instagram




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

MUKI, a világító betontérkő

MUKI, a világító betontérkő

Az S39 Hybrid Design tervezői fényt hoznak a talpunk alá.

Hirdetés