Hirdetés

A Terrán mindig is élen járt az innováció terén. Az automatizáció alapvetően meghatározza a vállalat működését, olyannyira, hogy az öt különböző betoncserépgyár, valamint a Generon napelemes tetőcserepet gyártó üzem teljes mértékben az ipar 4.0 szellemiségében üzemel.


A robottechnológia már az 1960-as években is megjelent az építőiparban, onnantól kezdve valódi fellendülést figyelhetünk meg, hiszen a következő 30 évben számos ipari környezetben használatos eszközt terveztek a mérnökök a szektor hatékonyságát növelő célzattal. Ezeket a gépeket elsősorban a gyártási folyamatok racionalizálására használták, amelyek előre meghatározott programok szerint végezték a munkájukat. Később megjelentek a piacon a szenzorokkal felszerelt robotok, amik már a környezetüket is képesek voltak érzékelni, arra reagálni is tudtak, ma pedig már ott tartunk, hogy mesterséges intelligenciával rendelkeznek, és tanulási képességeik által nagymértékben támogatják a humán munkaerőt. Az iparág odáig fejlődött, hogy 2020-ban 44,63 millió USD volt a piac értéke, ami 2026-ra várhatóan eléri a 95,10 millió USD-t.


Az ún. kollaboratív technológia nem zárja ki a humán tényezőt és kreativitást, az ember, a gép és az informatika együttműködését helyezi középpontba. Ennek égisze alatt valósult meg a minőségbiztosítást szolgáló lépések automatizálása, hiszen korábban a gyártás során emberi közreműködéssel szűrték ki a hibás cserepeket, ami roppant fárasztó és több hibalehetőséget rejtett magában. Mivel a tetőcserép gyártó cég bányászott alapanyagokból dolgozik, kiemelten fontos terület a minőségellenőrzés, hiszen a homok nem mindig osztályozható azonos színvonalon.

Ezért fejlesztetett egyedi rendszereket a Terrán, így többek között egy boxban elhelyezett kamera figyeli folyamatosan a gyártósorról lekerülő cserepeket, megtanítva a programnak, hogy melyik cserép jó, melyik nem. A kamerás egység mögött egy képfeldolgozó szerver elemzi a felvételeket, így a mesterséges intelligenciával dolgozó hálózat ki tudja válogatni a hibás darabokat, és jelezni tudja a problémát.
 


A 2020-ban átadott II. kunszentmiklósi üzem megnyitásával háromra bővült a monoprofilú gyártósorok száma a vállalatnál, aminek köszönhetően nincs szükség formaváltásokra, ezáltal tovább nő a hatékonyság, tovább optimalizálható a maximum két műszakos munkavégzés.


A 2021-ben átadott Generon napelemes tetőcserepeket gyártó egységben alkalmazni kívánt technológia ugyancsak teljes mértékben a Terrán igényeinek megfelelően került megépítésre, kialakításra. A gépsor olyannyira egyedülálló, hogy máshol nem találkozhatunk vele a világon.
Fontos tudni, hogy a Generon gyártása az elektronikai alapanyagok miatt más eljárást igényel, mint a betoncserép-készítés, ezenkívül teljes mértékben pormentes környezetre van hozzá szükség, továbbá tized milliméter pontosságú méretezésre, ellentétben a klasszikus termékekkel, ahol egy-két milliméter a hibahatár.

A fejlődés továbbra is töretlen, ugyanis 2022-ben szintén egy globális kooperáció eredményeként nyitotta meg a Terrán második idomcserép-gyárát, ahol a legjobb olasz, svéd, valamint saját tervezésű és gyártású gépek kaptak helyet. Az egység kimagasló mértékben automatizált, a különféle folyamatokat a legkorszerűbb technológiai vívmányok teszik ésszerűbbé, úgy, mint a távolról vezérelhető PLC-k, szervomotorok, különféle adatgyűjtő eszközök és a csomagolórészlegen „dolgozó” KUKA robot, melynek feladata a kész betoncserepek pontos elhelyezése a raklapon.
 


És hogy a gyakorlatban milyen ugrást jelentenek a robotizált és alaposan megtervezett, modern igényekre szabott megoldások? A folyamatosan növekvő termelési volumen, az emberi munkaerővel történő optimális gazdálkodás, a jóval hatékonyabb munkavégzés csupán néhány azok közül a tényezők közül, amik az automatizáció sikerességét tükrözik.

Ismerje meg a legmodernebb technológiával készülő Terrán termékeket!

 

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. | Web | Facebook | Instagram | Youtube

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Óvatosabban tervezzük az otthonaink felújítását, de a napelemes tetőcserép továbbra is nyerő

Óvatosabban tervezzük az otthonaink felújítását, de a napelemes tetőcserép továbbra is nyerő

Halasztás és költségoptimalizálás az otthon projekteknél.

Tetőcserepekkel segít a Terrán

Tetőcserepekkel segít a Terrán

Az idén 100 éves cég a társadalmi felelősségvállalásra is gondol.

A Terrán is csatlakozott a „Vedd a hazait!

A Terrán is csatlakozott a „Vedd a hazait!" kezdeményezéshez

A kampány elemeként a legforgalmasabb fővárosi megállókban maszkkal fedett plakátokon buzdítanak a hazai termékek vásárlására.

Nincs találat!

Hirdetés