Főként a 2000-es évektől a Balatonon megjelentek a színvonalas, kortárs épületek, a tudatos építészeti megoldások. Hogyan illeszkedik a balatoni épített környezetbe a betoncserép vagy a napelem?


A balatoni építészetre a meglehetősen eklektikus kép, az egymás mellett élő többféle irányzat szinte mindig is jellemző volt. Egységes építészeti stílusról ezen a vidéken nem beszélhetünk, ennek a sokféleségnek a fő oka az eltérő célok és igények, de a Balaton déli, illetve északi partja is két külön világnak tekinthető. Főként a 2000-es évektől megjelentek a színvonalas, kortárs épületek, a tudatos építészeti megoldások, négy éve több kategóriában, pályázaton díjazzák az Év Balatoni Házát, ami jól mutatja, hogy a térség számára fontos, hogy milyen épületek veszik körül a balatoni régiót.

 


Letisztult kép sík cseréppel

A ház külső megjelenését nagyban meghatározza, hogy milyen tetőt, milyen cserepet választunk, hiszen az a védelmi funkció mellett fontos esztétikai szemponttal is rendelkezik. Tetőt nem évekre, hanem évtizedekre választunk, ezért – figyelembe véve a környezeti tényezőket és a helyi építési szabályokat – alaposan érdemes átgondolni, hogy mi kerül a házunk tetejére.

A betoncserépről sokaknak a hullámos kialakítás jut legelőször eszébe, hiszen sokáig szinte egyeduralkodó volt az a profil. Az utóbbi években azonban egyre népszerűbbek lettek a minimalista megoldások, ehhez pedig sokkal inkább passzolnak a sík cserepek, amelyekkel letisztultabb kép érhető el. A Terrán mindig is kiemelten fontosnak tartotta, hogy a vásárlói igényeket a tetőfedési trendek változásával kiszolgálja, ezért nemrégiben megújította a sík cserép portfólióját: megerősített Zenit és Rundo cserepekkel frissült a cég termékpalettája. A fejlesztésekkel a lapos cserepek bordázottsága, geometriája korszerűbb lett, és módosult a horonykapcsolatok kialakítása is. Így nagyban nőtt a sík cserepek törésszilárdsága, teherbírása, valamint eső- és viharállósága is.

 


Esztétikus és környezettudatos: Terrán Generon

A balatoni építészetben is megjelentek a környezettudatos építészeti megoldások, így a napelem is. Ha ugyanolyan fontos szempont számunkra a környezettudatosság, az energiatakarékosság és mindezt nem akarjuk az esztétikai szempontok fölé rendelni, akkor a Terrán Generon a tökéletes választás. A Terrán Generonnal a napelemes rendszert integrálják a tetőcserépbe, így minden egyes cserép külön-külön szolárpanelként működik. A napelemes cserepek a Zenit és a Rundo termékcsaládokkal kompatibilisek, ami azt jelenti, hogy ha eleve ezek mellett a sík cserepek mellett döntünk, akkor később ezek a modulok egyszerűen beilleszthetők a sima tetőcserepek helyére. A Terrán Generon betoncserépbe integrált szolárcelláival teljesen belesimul a tető síkjába, nem rontja annak védelmi funkcióját, esztétikai megjelenését. A Terrán napelemes megoldása ráadásul már bizonyított: több mint 250 háztartásban és középületen találkozhatunk vele és több mint 100.000 példányban került beszerelésre.

 

 

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. | Web | Facebook | Instagram | Youtube

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így készül a minőségi tetőcserép | Terrán (X)

Így készül a minőségi tetőcserép | Terrán (X)

Sorozatunk első részéből kiderült, milyen utat járnak be az alapanyagok, míg az üzemekbe érkeznek. Most pedig nézzük meg, hogyan lesz a nyers betonból kész tetőcserép.

Az utolsó Várépítő

Az utolsó Várépítő

Megszűnik az építőanyag-ipar legrégebbi jótékonysági összefogása.

Hirdetés