Évértékelő képek és gondolatok a Feltörekvők sorozatunkban bemutatott irodáktól.

Idén nyáron indítottuk útjára Feltörekvők sorozatunkat, amelyben fiatal, még pályájuk elején álló, sikeres építészirodák mutatkoztak be munkáikkal. Év vége közeledtével azzal szeretnénk megköszönni közreműködésüket, hogy megkértük őket, foglalják össze, mit hozott számukra a 2022-es év, mit tekintenek az esztendő legnagyobb eredményének. Baló Dániel, Bihari Ádám, a Bivak, a GUBAHÁMORI, Köszeghy Flóra, a Pyxis Nautica és Sztranyák Gergely évértékelője következik, szóban és képben. 

 


Baló Dániel / Murum studio 

Sokkertes ház - Murum studio

Idén készült el egy kis présház átalakítása a Káli-medencében, nagy részben helyi bontott anyagok újrafelhasználásával: cementlap, bontott fa, kő és cserép. Több kísérlet is folyik ezek tágabb felhasználási módjaira, mint például a homlokzatra leforduló cserép alkalmazása, mely előfutára volt egy kenderbetonból épülő ház tervezésének is.
 

Fotó: Murum stúdióFotó: Murum stúdió
Fotó: Máté Balázs - studio meterFotó: Máté Balázs - studio meter


Lassan elkészül a „Sokkertes ház”, mely telepítéséből fakadóan a teljes telket maga köré szervezve különböző hangulatú és rendeltetésű kertrészeket hoz létre. A ház egyik érdekessége, hogy kompozit módon félig helyszíni építéssel készült, félig pedig előregyártott fa könnyűszerkezetes falakkal és födémekkel.
 

Fotó: Huszár Orsolya


A Baló Dániellel készült „A Káli-medencétől Etiópiáig” című interjúnkat ITT olvashatjátok.



Bihari Ádám – NaturARCH Studio

 

A mi idei legnagyobb dobásunk a Regio Earth nemzetközi vályogépítészeti fesztivál második hazai lebonyolítása volt. 

Idén 2017 után, immáron második alkalommal került megrendezésre Magyarországon a REGIO EARTH Közép- és Délkelet-európai Vályogépítészeti Fesztivál. A Regio Earth egy évenkénti esemény, melynek fókuszában a vályog alapú építészet, építés, tervezés és művészetek állnak. Az esemény Közép- és Délkelet-európai régióra összpontosít és célja, hogy erős, határokon átnyúló hálózatot hozzon létre a helyi szakemberek (építészek, mérnökök, kézművesek, professzorok, kutatók stb.) és érdeklődők számára.

Az idei fesztivál is nyitott a nagyközönségre; hangsúlyt helyezett a többgenerációs tudásátadásra, hiszen külön gyerekek workshop-ok és családi tematikájú programok is szerepeltek a kínálatban; megőrizte nemzetközi mivoltát, hiszen több mint 12 különböző országból érkeztek résztvevők; törekedett a sokoldalúságra, hiszen a hagyományos vályogépítési módok mellett a leginnovatívabb építőipari technikák is bemutatásra kerültek. A tradicionális népi építészeti falépítési módok – mint a vert fal, a rakott sárfal, vagy a vályogtégla vetés – mellett a kortárs modern építési eljárások is bemutatkoztak. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a dekorációs vályogvakolatok, a látszó döngölt vert falazat és az európai mércével mérten is ritkaság számba menő vályogház 3D nyomtató. 

 


Az fesztivál négy napja alatt személyesen több száz, a médián keresztül több tízezer embert értünk el. Ami azonban a legfontosabb, hogy bárki, akivel kapcsolatba kerültünk a fesztivál apropóján, rendkívül inspiráltan és elismerően nyilatkozott az ügyünkről. És ebben a mai világban, ahol minden nap bizonygatni kell, hogy a természetes építőanyagok nem a múlt, hanem a jövő, ez egy rendkívül reményt keltő tapasztalás.

 


A Bihari Ádámmal készült „Agyagba döngölt szerelem” című interjúnkat ITT olvashatjátok.



Bivak – Máté Tamás, Vass-Eysen Áron


2022-ben a legnagyobb siker a Hortobágyi Deportáltak Emlékhelye tervpályázat megnyerése volt. Drámai feladat és hiánypótló beruházás, mert nincs méltó módon a köztudatban az 50-es évek kényszermunkatáborainak borzalma. 

 


Az internálások első számú helyszínének Hortobágy számított, ahová 1950-1953 között mintegy 8500 embert szállítottak. Napjainkban szinte felfoghatatlanok lennének azok a jelenetsorok, illetve családi történetek, amelyeket az internáltak kénytelenek voltak átélni. A karhatalom emberei bírói ítélet vagy bármiféle végzés nélkül betörtek az otthonokba és 1-2 óra pakolásra szánt idő után elszállították a családokat vagy azok bizonyos tagját, tagjait. Úgy érezzük tervünk megvalósulásával hozzá tudnánk járulni az áldozatokat megillető, méltó emlékhely megteremtéséhez.

 


A Máté Tamással és Vass-Eysen Áronnal készült „Örömépítészet” című interjúnkat ITT olvashatjátok.



GUBAHÁMORI – Guba Sándor, Hámori Péter

Fotó: Varga Matti

Idén lezárult két, az elmúlt öt évünket meghatározó folyamat is. Az egyik a BudaPart ELMŰ alállomás homlokzatának kivitelezése (az utolsó ütem is hamarosan elkészül), amely során közel ötezer porcelán- és üvegszigetelőt használtunk fel homlokzati ornamentikaként. A másik pedig az íves tömegű családi ház kivitelezése a Budai-hegyek lábánál.

 

Elmü homlokzat, fotó: Varga MattiFotó: Danyi Balázs


A Guba Sándorral és Hámori Péterrel készült „Használatot formálni” című interjúnak ITT olvashatjátok.



Kőszeghy Flóra / Studio Kőszeghy

Levitation 5

Az idei évben a hangsúlyt a koncepcionális építészeti munkákra helyeztem. A legmeghatározóbb projekt számomra az Architectural Being című kiállításom volt, ahol alkalmam volt azokat az eszmefuttatásaimat, álmaimat és a hozzájuk kapcsolódó kérdéseimet bemutatni, amelyek igazán érdekelnek.

 

Vacuum. 2022. 60*80 cmMove in II. 2022. 60*80 cm

 

Az építészet hétköznapi szerepén túl olyan témákkal foglalkozom, mint az ember és a ház kapcsolódásai, a lépték és a virtuális tér viszonyrendszerei és az építészet teljesen absztrakt, realitásoktól mentes aspektusai. Terveim szerint ezen az úton fogok jövőre is tovább haladni. Nagyon izgalmas korban élünk, amelyben új kérdésekre és sosem látott válaszokra van szüksége a világnak.

 

Levitation 2Levitation


A Kőszeghy Flórával készült „Az outsider” című interjúnkat ITT olvashatjátok.



Pyxis Nautica

 

Nekünk az idei év nagy dobásai ezek voltak:

- megnyertük az első közbeszerzésünket, a Debreceni Egyetem Gyógyszerész Karának új épületének tervezését, amit idén el is végeztünk, kiviteli terveket leadtuk, már alapozzák az épületet, jövőre elkészül.

 

 

- 8-ról 10 főre bővültünk, idén Tibai Frida és Tácsik Tomi építészeket igazoltuk le.

 

 

- az Irányi Palota (Sasok háza) felújítására pedig Építőipari Nívódíjat kaptunk az Év Irodaháza és az Év Homlokzata díjak után.

 


A Pyxis Nautica-val készült „Egy hajóban” című interjúnkat ITT olvashatjátok.


 

Sztranyák Gergely

 

Számomra az idei év nagy meglepetése a Szendrői Jenő-díj volt, amit a ÉME MESTERISKOLA adományoz végzett tanítványainak. A képzés célja, hogy a tömegessé váló egyetemi építészképzést követően, egy kétéves ciklusban közvetlen mester-tanítvány kapcsolatban lehessen a szakmát elsajátítani, illetve előadások, beszélgetések, közös programok során megismerkedni a magyar és a nemzetközi építészeti elmélettel és gyakorlattal. Nem utolsó sorban heves szakmai viták kereszttüzében életre szóló szakmai és személyes barátságra tegyünk szert társainkkal és a mesterekkel, ami az egyetemet követő szociális hálónkban beálló vákuum hatást ellensúlyozza. Ezúton bátorítok mindenkit, aki elkötelezte magát az építészet mellett, hogy tegyen próbát a felvételin, váljon részévé ennek az egyedülálló iskolának, váljunk együtt többé.  

 

 

A Sztranyák Gergellyel készült „A rossz terv által válok alkalmassá arra, hogy jobbat mondjak” című interjúnkat ITT olvashatjátok.


 

2023-ban is hasonló sikereket kívánunk, sok izgalmas publikációval az OCTOGON online oldalán! 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A vályogé a jövő?!

A vályogé a jövő?!

Kortárs vályogépítészet a Naturarch iroda olvasatában

Egy (több?) kép | Baló Dániel / Murum Studio

Egy (több?) kép | Baló Dániel / Murum Studio

Építészek az építészeti fotóról

„Az átlátható lépték izgatott...”

„Az átlátható lépték izgatott...”

Feltörekvők sorozatunkban júliusi Balaton-parti tematikánkhoz illeszkedve Béres Attila keszthelyi építész mutatkozik be

Hirdetés