Hirdetés

Tervezés a természetből, a természettel, a természetért.

A klímaváltozás mikrokörnyezetben is egyre tapinthatóbb jelei újraírják a designerek szerepköreit és tervezői stratégiáit is. Mi van a fenntarthatóság túlhasznált fogalmán túl? Miként maradhat a bolygó továbbra is nyersanyagforrás a design és az építészet számára? Maradhat-e egyáltalán? Válogatásunkban olyan nemzetközi tendenciákat és hazai designprojekteket ismertetünk, melyek a természet és a design kortárs összefonódásait szemléltetik.


A világ vezető művészet- és designfókuszú múzeumai az elmúlt egy évben csupa olyan nagyszabású tárlatokkal jelentkeztek, amelyek azt kutatták, milyen válaszokat adhatnak ma a tervezők a klímaváltozásra, illetve hogy a felhasználói oldalról milyen nézőpontváltásra lenne szükség a természettel való szervesebb kapcsolódáshoz. A Vienna Biennale For Change 2021 például a climate care kifejezés kapcsán a bolygóval való törődés köré rendezte a bemutatott művészeti, design és építészeti projekteket; az idei Ljubljanai Design Biennále (BIO27) azt tárta fel, milyen olyan lokális, vernakuláris technikák vannak, amelyekhez a tervezőknek ma érdemes lenne visszanyúlnia a fenntartható fejlődés érdekében; az amszterdami Stedelijk Museum pedig a jelenleg is futó kiállítása pedig világos koncepció mentén azt veszi sorra, milyen olyan anyagkísérletek vannak most éppen a design világában, amelyek ökológiai szempontból üdvözlendőek. Ezek a nemzetközi válogatások több irányt is felmutatnak arra, hogyan lehet a tárgyak és az épített terek szintjén közelebb kerülni a természethez, és óvatosabban, tudatosabban élni együtt vele.


Természet, mint formai inspiráció

A természeti képződmények, a növények és állatok felépítése és arányrendszerei örök inspirációs forrásai a formaalkotásnak.

A klímaválság korában újból fontos szerepet kap a természeti struktúrák felidézése, a tendencia egyik szemléletes példája a BIO27 tárlatán bemutatott (és működtetett) Indus nevű víztisztító rendszer Shneel Malik tervezőtől, amely a levelek erezetének formavilágát követi le. A moduláris elemekből összeállítható, falra erősíthető rendszer vékony csatornáiban olyan hínáralapú gél van, amely nehézfémeket megkötő mikroalgákat tartalmaz. Ez az ún. bioremediáció, amely során a szennyezőanyagok, jelen esetben a szennyezett víz környezeti kockázatát redukálják mikroorganizmusok segítségével. A természet, mint formai előkép ez esetben a funkcióban is fontos szerepet játszik: a levélerezet felépítése az egyik leghatékonyabb minta arra, hogy a folyó víz a lehető leggyorsabban eljusson oda, ahová kell. A rendszer azzal a céllal készült, hogy a fejlődő országok manufaktúráit hozzásegítse a szennyvíz újbóli felhasználásához.
 

Az Indus installációja egy indiai kisüzemben, látványterv. Kép: Shneel MalikIndus 2.0 kerámia elem. Tervezők: Shneel Malik, Dr. Brenda Parker, Prof. Marcos Cruz, Dali Al Naeb & Tairan Li,  Bio-ID Lab, Bartlett, UCL, UK.

Ugyancsak a környezetünk struktúrái válnak formaalkotóvá Sinkovits Zsuzsanna Geoform kerámiakollekciójában, a magyar tervező munkájában azonban a gyakorlati funkció helyett kommunikációs funkciót szolgálnak a természet mintázatai. A sorozat négy tárgya négy magyar tájtípust jelenít meg: az Alföld szikes talajának repedezettsége, a kiskunsági futóhomok hullámzása, az Északi-középhegység kőzeteinek rétegzettsége, illetve a Mecsekben és Gánton található bauxit vöröses árnyalata él tovább a kerámia-átiratokban. A kollekció finom utalásokkal közvetíti a helyi értékeket, és emlékeztet arra, hogy a táj diverzitásának megőrzése mindannyiunk feladata.
 

Sinkovits Zsuzsanna: Geoform, 2020.


Természet, mint anyagforrás

Egy designfolyamat során döntő tényező, hogy milyen anyagból készül a termék – ez az, ami meghatároz minden egyes lépést a tárgy életében az első ötletektől az anyagbeszerzésen át a gyártást követően a termék eldobásáig, így ugyancsak ezen múlik, hogy a termék ökológiai lábnyoma végül mekkorára nő. Nem véletlen tehát, hogy

az anyagkísérletek és a nyersanyag-centrikus tervezés egyre fontosabbá válik a tárgyalkotás és az építészet területén is.

Tamara Orjola felhasználatlan tűlevelekből készít szőnyeget, Roxane Lahidji sóból készít asztalt, a Krill Design pedig narancshéjból nyomtat asztali lámpát. Ezek mind felsorakoztak a Stedelijk Museum tárlatán, de volt olyan projekt is, amelyik duplázott és a BIO27 kiállításán is megjelent. Ilyen volt Fernando Laposse ülőpadja, amely a Mexikó déli részén őshonos szizálagáve levélrostjaiból készül. A rostokat már évszázadok óta használják kötelek, hálók, háztartási cikkek előállításához (például a lebomló mosogatószivacsok egy része is gyakran ebből készül). Laposse designfolyamatának része, hogy ő maga termeszti, szedi az alapanyagot és alkotja meg a biotárgyat.
 

Tamara Orjola: Forest Wool szőnyeg tűlevelekből, 2016. Fotó: Ronald Smits / Stedelijk Museum AmsterdamFernando Laposse: The Dog, 2019.


Ugyancsak a lebomló anyagok lehetőségeit kutatja Zala Zsófia, a Harm less alapítója, aki narancshéjból és kávézaccból is tervez használati tárgyakat. Az eredetileg szemétként kezelt alapanyagokat szárítással, aprítással készíti elő, egyes esetekben a tejalapú (és lebomló) kazeinenyvet használja kötőanyagként.
 

HANGA lámpa. Társtervező: Tóth Ádám

Hogy mennyire forró téma ma a fenntartható anyagmegoldások kutatása, azt leginkább a micélium felhasználásával létrehozott (leginkább még csak koncepció-szintű) alapanyagok és termékek bummja mutatja. Az elmúlt egy évben a nemzetközi designlapok hétről hétre cikkeztek olyan ruhákról, építményekről és tárgyakról, melyek a gomba föld alatti sejtfonalaiból készültek. Nemrégiben a designisso-n megjelent interjúban olvashattunk az itthon folytatott micélium-kutatásokról Minkó Mihály munkája nyomán, kinek gondolataira Marinov Péter reagált véleménycikkében. Marinov a micéliumot (és úgy egyáltalán a biológiailag lebomló anyagok terméktervezésben való alkalmazását) vizsgáló komplex, kritikai gondolkodás hiányát veti fel, és azt a feszültséget hangsúlyozza, amely a lebomló tárgyak és a tárgykultúráról való felelős gondolkodásunk között érhető tetten. Melyek pontosan azok a területek, ahol valóban érdemes alkalmaznunk a lebomló anyagokat? Jó-e, ha a lámpánk, székünk, ruházatunk rövid időközönként cserére szorul, mert elhasználódott? Milyen hatásai lesznek annak, ha a fogyasztót még inkább az eldobás gesztusára neveljük? Amíg az eleve egyszeri használatra ítélt tárgyaink esetében üdvözlendő a lebomló anyagok alkalmazása (jó példa erre az Ecovative Design gombából készült, polisztirolt kiváltó csomagolóanyaga), addig a design többi területén

érdemes a folyamat teljes anyagcsereigényét és környezetterhelését is mérlegre tenni az anyagválasztás során.

Ecovative csomagolás micéliumból. Gyártó: Grown.bio. Fotó: Klemen Ilovar / BIO27 / MAO


Nem-tervezéssel a bolygóért 

Louis Guillaume Le Roy holland művész a hetvenes években egy sajátos ötlettel, a „vad kert” ideájával állt elő, gondolatát mostanában pedig egyre többször idézik fel. Felvetésének lényege, hogy

a kontroll alatt tartott téralakítás helyett a városok, parkok és kertek szabad formálásának lehetőségét kell megteremteni.

Le Roy elvetette a funkcionális városi környezetet, sokkal inkább egy olyan helyet vizionált, ahol a növények, állatok és emberek közösen és nagyon minimális beavatkozással igazgatják a teret. Leghíresebb munkája az Ecokathedraal (magyarul: ökokatedrális), amely az 1960-as évektől folyamatosan formálódik a fent leírt elveknek megfelelően.
 

Louis Guillaume Le Roy: Ecokathedraal, Mildam, 2021. Fotó: Minji Choi / Het Nieuwe Instituut

Ez a stratégia figyelhető meg ma Michael Smythe brit kutató és művész munkásságában is, aki nemrég a MOME-n tartott előadást többek között Phytology projektjéről. A kezdeményezés során Smythe London belvárosában alakított ki egy olyan tájrészletet, melyet a közösség gondoz és amely ökológiai művészeti alkotásoknak, edukatív eseményeknek is teret ad.
 

Michael Smythe: Phytology

Hasonló szemlélettel működik itthon a PAD Alapítvány, akik a Balatorium/szabadonbalaton keretein belül különböző társadalomérzékenyítő projektekkel kifejezetten a Balaton ökológiai igényeire reflektálnak. Slowwalk című eseményeiken a Kisdörgicse határában húzódó fáslegelő történetét és sajátosságait ismerik meg a résztvevők, a Balaton körül időről időre megrendezett C:N:P concept bárban pedig olyan Balaton-specifikus frissítőket kínálnak az érdeklődőknek többek között algafröccs, iszapkoktél és hínárfalatok formájában, amelyek a tó tápanyagterhelését, vízminőségét és algásodását tematizálják. Ezekben az urbanisztikai és tájtervezői kezdeményezésekben a nem-tervezés válik a legfontosabb stratégiává:

a designer megfigyelői és közösségszervezői szerepbe lép, a különböző fajokról hierarchia nélkül gondolkodó aktorrá válik.

PAD Alapítvány: Slowwalk, 2022. Fotó: Zellei Boglárka / Balatorium Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

ZOOM IN: design az energiaválság küszöbén

ZOOM IN: design az energiaválság küszöbén

Tervezés hővel és energiával a kortárs designgyakorlatokban.

TOP TRIÓ | DMB műterem

TOP TRIÓ | DMB műterem

TOP TRIÓ elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy általunk felkért építésziroda fejti ki a véleményét három kedvenc épületéről – építészek építészekről.

Hirdetés