Download Design Baby – az első gyerek érkezése került a tervezők figyelmének középpontjába. 

A tavalyi OtthonDesign kiállításon nagy sikerrel debütált Download Design projekt idén is folytatódik. Az ország első open design szemléletű bútor kezdeményezéséről, amelyet a MOME indított, közel 60 cikk született és a downloaddesign.hu honlapról majdnem 1000-szer töltötték le a 13 bútor ingyenes gyártmányrajzait. A tervek szerint több éven keresztül zajló Download Design kezdeményezés célja, hogy a felhasználó az open design szellemében olyan ingyenesen letölthető design bútor gyártmányrajzokhoz / kiviteli tervekhez jusson, amelyek magyar asztalosipari körülmények között könnyen megvalósíthatók és meg is fizethetők.

A közösségi szemléletű open design mozgalom a tudásmegosztás új formája. Az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság jegyében a designer eddigi exkluzív tudása az Internet segítségével közkinccsé válik. Az open design projektekben a fogyasztás helyett a megosztásra helyeződik a hangsúly, mivel az igazi jólétet – meggyőződésük szerint– nem a fogyasztás hozza el, hanem az együttműködés révén érhetjük el, teremthetjük meg. 

kép © Király Adrienn

Az open design szlogenje nem az olcsóság, hanem az elérhetőség. A Download Design projekt is a lehető legtöbb ember számára szeretne elérhetővé tenni valamit, jelen esetben designbútorokat (gyártmányrajzokat), ezzel demokratizálva a tudás, a javak és az erőforrások elosztását és megszerezhetőséget. Az open design egyszerűen igazságosabb, méltányosabb viszonyokat próbál teremteni, az eddigieknél jóval hatékonyabb hozzáféréssel/eléréssel; teszi mindezt egy boldogabb, igazságosabb világ reményében.

Míg 2015-ben az első önálló otthon volt a tematika, idén az első gyerek érkezése került a tervezők figyelmének középpontjába, a projekt aktuális címe ezért lett Download Design Baby. 2016-ban 11 bútor született, kimondottan a 0–3 éves korosztály számára, a babaszoba berendezéseként. A többféle funkciót is ötvöző designer darabok között bölcső, kiságy, etetőszék, kisautó, gyerekjáték, sőt mászóka is található. 

kép © Nagy Franciska

A széles ágazati összefogással megvalósuló Download Design projekttel mindenki nyer. A felhasználók ingyenes bútortervekhez juthatnak, és az átlagos hazai asztalosipari körülmények között vagy akár az otthoni műhelyükben megvalósítható bútoraikat reális áron gyárthatják le. (A szervezők 2016-ban 50 ezer forintban maximalizálták a bútorok alapanyagköltségét, de ez számos esetben még a 15 ezer forintot sem éri el.) A felhasználóknak nem kell számolniuk csomagolási és marketingköltséggel, szállítási díjjal, de kereskedői haszonkulccsal sem. Mindemellett a helyi vállalkozásokat erősítik, hiszen a lokális erőforrásokra, alapanyagokra támaszkodnak; ezzel nem pusztán a hulladéktermelést és a környezetszennyezést csökkentik, de az open design szolgáltatások igénybevételével az ökológiai lábnyomukat is optimalizálják.

De nem csak a felhasználók és a lokális műhelyek tekinthetők e projekt nyerteseinek, hanem a tudásukat a nagyközönséggel megosztó tervezők, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói is. Egyrészt konkrét visszajelzéseket kapnak a felhasználóktól like-ok és letöltések formájában, másrészt az egyetemi témavezetőkkel és a prototípust kivitelező asztalosipari partnerrel zajló konzultációk során elsajátítják a bútortervezés mikéntjét. 

kép © Lakatos Botond

Ez utóbbiak a Bútorszövetség tagjaként vállalták, hogy szakmai partnerként állnak a hallgatók mellett, megismertetik őket az asztalosipari technológiákkal és üzemük, műhelyük működésével, illetve hogy saját költségükön, akár több példányban legyártják a bútorokat. A progresszív szemléletű együttműködési forma további, előremutató hozadéka, hogy nő az ágazati szereplők közti bizalom, elindul egy párbeszéd, valamint hosszú távú partnerkapcsolatok épülnek ki; ezek a szinergiák pedig együttesen a magyar bútoripar fejlődéséhez és versenyképességének erősödéséhez vezetnek. 

A Download Design Baby bútorainak egy részét idén workshopok formájában a helyszínen el is készíthetik a látogatók a szomszédos Wood Like standon. 
A workshopokra való jelentkezés az alábbi linken.

Szakmai nap, előadások és prezentációk a Download Design Babyhez kapcsolódóan
Helyszín: Hungexpo, G pavilon, VIP konferenciaterem és 405A, 505A standok
Időpont: 2016. április 07. (csütörtök)

11:00-12:00     Bútorgyártás az open design, a közösségi fogyasztás és a sharing economy tükrében 
A Download Design és a Wood Like projektek koncepciójának bemutatása, valamint nemzetközi kontextusba helyezése. A szakmára és a szakképzésre gyakorolt hosszú távú hatás vizsgálata
Előadó: Halasi Rita Mária, designszakértő

12:00−13:00     Állófogadás, tárlatvezetés és interaktív prezentációk a standon
A Download Design Baby termékeinek bemutatása a tervezők és a gyártók tolmácsolásában
Előadók: Juhász István, DLA egyetemi adjunktus, MOME; MOME hallgatók és a Bútorszövetség tagvállalatainak képviselői; G pavilon, 405A és 505A standok) 

A szakmai napon való részvétel regisztrációt követően ingyenes.
Regisztráció (Fától a Bútorig 2016 című konferencia program) az alabbi linken.

www.downloaddesign.hu

Helyszín: Construma–OtthonDesign szakkiállítás, G pavilon, 405A stand

Együttműködő partnerek:
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Bútorszövetség
Hungexpo, Construma–OtthonDesign szakkiállítás

Projektvezető–kurátor:
Halasi Rita Mária 

Témavezető tanárok (bútortervezés):
Juhász István (DLA, egyetemi adjunktus, MOME)
Kerékgyártó András (egyetemi tanársegéd, MOME)

Pszichológus szakértő:
Jablonkai Anna, pszichológus-szomatopedagógus

Bútortervezők (MOME hallgatók):
Baki Áron, Bódi Gergő, Kenéz Sára, Király Adrienn, Kőműves Márton, Lakatos Botond, Lévai Levente, Nagy Franciska, Ollé Gellért, Papp Ágnes, Péni Brigitta

Asztalosipari konzulensek, kivitelezők:
Arden Design Kft., Árkossy Bútor Kft., Garzon Bútor Zrt., Kanizsa Kárpit Kft., Karrier Bútor Kft.,  Katona Manufaktúra, Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola, Ligeti Design Kft., Sőregi Mester Kft.; Varkoly Fiai Kft.

Arculattervezők (MOME hallgatók):
Boromissza Katalin és Császár Adrienn

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretne előfizetni magazinunkra, itt teheti meg.

Kapcsolódó cikkek

KAKO, avagy kokeshik Magyarországról

KAKO, avagy kokeshik Magyarországról

Ma nyílik a KAKO (Katagami Kokeshi), avagy kokeshik Magyarországról c. tárlat.

Bemutatkozik az ANUKA gyermek design márka

Bemutatkozik az ANUKA gyermek design márka

Az idei Design Hét Budapest rendezvénysorozatához csatlakozva pop-up stúdiót nyitottak az ANUKA tervezői Budapest belvárosában.

Pécsett is gazdag a Design Hét kínálata

Pécsett is gazdag a Design Hét kínálata

Idén szeptember 29-én veszi kezdetét a DesignPécs, a régió kiemelkedő kreatívipari eseménye, együttműködésben a Design Hét Budapesttel.

Hirdetés