Levadásztuk nektek a leghangulatosabb balatoni kávézókat!

Szubjektív válogatásunk a Balatonnál található hangulatos kávézókból, a heti rendszerességgel jelentkező OCTOGON hunters sorozatunkban.



KUNSZT! 

A KUNSZT! 2021 augusztusában nyílt meg és lehetőségek tárházát kínálja hazai designerek számára. A designbolt a vendéglátó terület része. A KUNSZT! legfőképp a Balaton környéki alkotókra fókuszál és rendszeresen megújuló kínálattal szolgál. Emellett számos programot és workshopot is szerveznek, mint például a teaműhely, színház, gin&tonic workshop, kerámiafestés, borkóstoló, jóga Jordán Adéllal, és még sorolhatnánk. A hely megálmodója az Aranyrajzszög-díjas grafikus, Tóth Andrej, akinek színes plakátjaival már találkozhattunk az A38 Hajó, a Radnóti Miklós Színház, illetve az ARC-programhirdetőin is. Saját balatoni márkája az Art Hekk, ami még környékbeli fesztiválokon is feltűnik. Mindemellet számos logó és arculat fűződik nevéhez, ráadásul a KUNSZT!-ban értékesített borok- és üdítők címkéit is ő tervezte. A kávézó mindemellett közösségi térként és rendezvényhelyszínként is szolgál, és a kreatívabbnál kreatívabb designtárgyak mellett étel- és italkínálata is kiemelkedő. 

A KUNSZT!-ról készült cikkünk az OCTOGON magazin 172-es (2021/8-as) lapszámából ITT olvasható.
 


Fotó: KUNSZT!
 



Káli Cool

A Káli Cool 2020-ban nyitotta meg kapuit nem máshol, mint a közkedvelt Káptalantótiban. A vintage garnitúrával ékesített retró helyszín jobbnál jobb kézműves söröknek, helyi boroknak, valamint kortárs műalkotásoknak ad otthont. A kék-fehér-szürke árnyalatokkal festett falak mediterrán nyugalmat árasztanak, belépve pedig rögtön elönt a kellemes retró életérzés. A névválasztás nem a véletlen műve. A tulajdonosok Faur Zsófi és Szilágyi Pál kimondottan a Balatonon nyaraló budapestieket szeretnék megszólítani. „Fél Budapest itt van a Balatonnál, van, aki az egész nyarat itt tölti. Az én ügyfeleim közül is sokan innen dolgoznak, ide beszélik meg a találkozóikat, itt kötnek üzletet. Jó páran a velem szerződött művészek közül is a környéken nyaralnak, alkotnak” ­– meséli Zsófi a Hype and Hypernek. A tér egyik fő eleme a a pult mögötti falon lévő neon „Csemege” felirat, aminek vázát maga Pali szerezte egy renoválásra váró nyíregyházi áruház homlokzatáról.
 


Fotó: Mohai Balázs
 



The Peak Specialty Coffee

A kis hangulatos révfülöpi kávézót Gorka Mártonnak és Keys Aislingnek köszönhetjük, akik tavaly nyitották meg ezt a kis ékszerdobozt. Mindketten eseménydús utat jártak be, hiszen Aisling egészen gimnazista koráig Coloradóban élt, majd miután hazaköltözött szerencsét próbált Írországban, Spanyolországban és Angliában is, ahogy Marci. Habár a kávézó mérete igencsak kicsi megtalálhatunk mindent, amire szükség van. A kávégépet a Goosebumps-tól bérlik. Marci és Aisling kiemelt szerepet tulajdonítanak a hazai termelőknek (főleg a környékbeliekre fókuszálnak), így a kínálat közt szerepel a CsakisALMA, a Balatonic, a Bambi, az Ugar Brewery és a SHARE termékei is. Azóta péktermékekkel is bővítették minőségi kínálatukat, emellett őstermelők mézei, lekvárjai és szörpjei is egyaránt megtalálhatók a polcokon. Ami még egyedivé és különlegessé teszi a helyet, minden egyes négyzetcentiméterben Marciék, a család és a barátok keze munkájának köszönhető. Egy olyan helyet akartak teremteni, aminek lelke van és minden megpihenni vágyó kalandor nyugalommal betérhet. Úgy gondoljuk, sikerült nekik. Aki meg nem hiszi, az járjon utána! 



Fotó: The Peak Speciality Coffee
 



Pavilon 

A Pavilont egy Olaszországban dolgozó magyar páros alkotta meg az egykori balatonboglári szövetkezeti italboltból. Azóta az olasz gasztronómia és a balatoni retró életérzés találkozási színteréül szolgáló vendéglátóegység, ahol az olasz pizzától kezdve a pármai pacalt is megtaláljuk. A helyszín teljes mértékben a hetvenes-nyolcvanas éveket idézi elő. Eredeti mozaikos padlóburkolat, barna-sárga geometriai mintás szőnyeg, piros műbőr borította párnás székek. Ezzel szemben pillantást vetve az étlapra olyan, mint ha nem is Balatonbogláron, hanem Észak-Olaszországban lennénk. A helyet a balatonlellei Antal-Tizedes házaspár, Dorisz és Róbert üzemelteti, céljuk pedig egy kellemes, hangulatos hely megteremtése volt. Az inspirációt egy bécsi vendéglátóhely adta, de ez természetesen teljesen más életérzés a Balatonnál. A menzákat idéző piros székek már előzőleg is ott voltak, a további designelemet pedig Róbert gyűjtötte össze. A helyet folyamatosan szépítik; tervben van egy narancssárga, rozsdás Vespa, valamint egy fatüzelésű kemence beszerzése is, amiben még jobb minőségű pizzát tudnak majd készíteni.
 


Fotó: Polyák Attila
 



The Rusty Box Coffee

A Rusty Box egy rendhagyó példája a kávézók világának. Bodrogi Ádám cége azzal foglalkozik, hogy konténereket alakít át edzőtermekké, éttermekké, vagy épp kávézókká. Ezzel a megoldással rendkívül egyszerűen és gyorsan tudják létrehozni csodálatosabbnál csodálatosabb építményeket, amelyek egyben hangulatosak is. Így jött létre a Rusty Coffee, amit a rozsdás konténerek autentikussága mellett kilátása is különlegessé tesz. A magaspartról több tíz kilométeres távolságba láthatunk el. A fentről tündöklő víztükrön lebegő vitorlahajók elemi nyugalmat árasztanak. A természet, a fák, a nesztelenség, madarak csicsergése teljesen kikapcsol a belvárosi zsibajból. Ennek ellenére a design kimondottan a budapesti belvárosi kávézók enteriőrjét követi; minimalista stílus, csupasz villanykörték, valamint sok faborítás. Ez mind nem hiába, hiszen a Madách téri My Little Melbourne-ös Balázsi Péterrel együttesen született meg a vállalkozás. A Rusty amellett, hogy ők Balaton első igazi specialty kávézója, kiállnak a balatoni idegenforgalom valódi „négyévszakosításáért” hosszas nyitva tartásukkal.
 

 Fotó: The Rusty Coffee Box
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

OCTOGON hunters | A leghangulatosabb balatoni kávézók

OCTOGON hunters | A leghangulatosabb balatoni kávézók

Levadásztuk nektek a leghangulatosabb balatoni kávézókat!

Helló Veszprém, itt a KUNSZT! - Új dizájnbolt nyílik augusztusban

Helló Veszprém, itt a KUNSZT! - Új dizájnbolt nyílik augusztusban

A KUNSZT! nyílt pályázaton hirdet bemutatkozási és árusítási lehetőséget kortárs tervezőknek

Megnyílt a Balaton egyik legcoolabb helye

Megnyílt a Balaton egyik legcoolabb helye

Retró és kortárs, kézműves sörök és helyi borok – ez mind a Káli Cool, és még sokkal több is.

Hirdetés