Meghalt a Lego atyja

Jens Nygaard Knudsen 78 éves volt.

„Köszönjük az ötleteket, a képzeletet, és az építők generációinak inspirálását, Jens” – így búcsúzott a Lego Minifigure feltalálójától, Jens Nygaard Knudsentől a dán vállalat a Twitteren.

Knudsen 78 évesen halt meg, ALS-ben – az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegségben – szenvedett, közölte egy kollégája, Niels Milan Pedersen, aki Knudsen képzelőerejét méltatta.

Matthew Ashton, a Lego design elnökhelyettese a „játékipar ismeretlen hősének” nevezte Knudsent, és elárulta, hogy bár sosem találkozott vele, a

„teremtményei hatalmas szeletét adták a gyerekkoromnak, ahogy világszerte sok millió másik gyereknek is. Nélküle nem is ez lenne ma a munkám. Micsoda elképesztő ember volt, milyen hihetetlen örökséget hagyott maga után!”

Knudsen öröksége valóban tovább él, ami alatt nem pusztán a Lego további működését értjük, hanem a cég innovációra való törekvését: a napokban arról írtunk, hogy a cég 2030-ig az összes építőkockáját kizöldítené, vagyis teljesen átállna újrahasznosított és biológiai alapú anyagok használatára.

Ugyanakkor nemcsak maga a legózás ihleti meg a gyerekek millióit, hanem az építőkockák témaválasztása is. A vállalat 1978 óta gyárt űrtémájú játékokat, az űrhajók, űrrakéták, űrsiklók, asztronauták, Holdbázisok pedig egyre valósághűbbek, ami a Johnson Űrközpont számos dolgozójánál bevallottan szerepet játszott a későbbi pályaválasztásban. 

A Legónál 1968-2000-ig dolgozó Knudsen a várak mellett éppen az űr-tematika egyik kidolgozója volt. 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ai Weiwei eddigi legnagyobb Lego alkotása a Design Museumban

Ai Weiwei eddigi legnagyobb Lego alkotása a Design Museumban

A híres festmény újraírásával a művész megkérdőjelezi a valóságról és a szépségről alkotott elképzeléseinket.

Csocsóasztal Legóból

Csocsóasztal Legóból

Megjelent a magyar tervező ötlete alapján készült LEGO® Ideas Csocsóasztal készlet.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1