Öt év telt el azóta, hogy Mészáros András megalapította mai formájában az MwDesign vállalkozását. Ez a rendezvény azonban sokkal többről szólt, mint egy átlagos céges születésnap. A résztvevőknek lehetősége nyílt megismerni azt a tudatosságot, minőséget, és a megoldást kereső szemléletet, ami mára az MwDesign védjegyévé vált.
 


Hogyan igen? Ez volt a rendezvény címe, ahol Fenyő Iván meghívott művész a tudatosságról beszélt, Németh Emese „Meska” bemutatta műveit és András beszélt arról, hogy öt évvel ezelőtt honnan indult a vállalkozás, milyen utakat járt be és hol tart most. Ezen az úton olyan belsőépítészek és megrendelők csatlakoztak hozzájuk az elmúlt évek alatt, akik valóban merészet és egyedit álmodtak meg az MwDesign megoldásai és munkái által, akik még a szinte lehetetlent is megvalósították több alkalommal is. Ennek egyik mutatós példája egy fából készült kád.
 


Ahogy a rendezvény neve is hirdeti András számára az MwDesign legfőbb egyedisége az, hogy nem ismernek lehetetlent.

„Folyamatosan azon dolgozom, hogy »hogyan igen«, azaz hogyan tudjuk megvalósítani, megalkotni, létrehozni a legkülönlegesebb igényeket is. A rendezvény egyik fő üzenetének szántam, hogy merjünk igazán különlegeseket, akár meredeket is álmodni. Partnereink megálmodják, mi pedig megvalósítjuk” – mondja András a rendezvény kapcsán.

„A kezdetektől a mai napig fő szempont számomra szolgáltatói szemlélettel és identitással felfogni a bútorkészítést, ami magába foglal egy olyan nyitottságot és tudatosságot, ami megkülönbözteti az alkotást a gyártástól. Mi alkotunk. Bútorokat. És elégedett Ügyfeleket.”


A rendezvény helyszíne az MwDesign székhelye, egy 1000 négyzetméteres műhely Piliscsabán, ami ezen az estén átalakult egy bensőséges rendezvény helyszínné, ahol a kötetlen beszélgetéshez a hangulatot a meghívott művészeken felül a zene, a kellemes ételek és italok biztosították. Bár egyedinek számít az, hogy egy wood designer cég rendezvényt tartson a mostani esemény sikere alapján a jövő évben is számíthatunk hasonló találkozóra.
 

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szedzsima Kazujo japán építész vezeti a 17. Velencei Építészeti Biennále zsűrijét

Szedzsima Kazujo japán építész vezeti a 17. Velencei Építészeti Biennále zsűrijét

17. Velencei Építészeti Biennále május 22-én kezdődik és november 21-ig várja majd a látogatókat.

Fűvel, fával pártoljuk a fonódó bővítését

Fűvel, fával pártoljuk a fonódó bővítését

A kérdőívet kitöltők nagy többsége egyetért a villamosvonal meghosszabbításával, de sok növényt látna szívesen a vonalon.

Hirdetés