Hello, Tonie!

Szardínia kézműves tradícióiról mesél Andrea és Vittorio Bruno Tonie nevű tálalója.

A Szardínia szigetén működő BAM Design kézműves fémmegmunkáló művészeti tevékenységet folytat – a hagyományosat modern formába ültetve át, a jelenbe hozza el a múltat. A két alapító, Andrea és Vittorio Bruno designer testvérpár hitvallása szerint a sikeres manufaktúrához két dolog szükséges: a tervező, aki nem fél, sőt, szereti „bepiszkolni” a kezét, valamint a kézműves, aki használja a fejét. A vállalat Tonie nevű tálalószekrény-kollekcióját édesapjuk, Tonino emlékére tervezték. A Tonie-ban megelevenedik az elkészítéséhez felhasznált anyagok és egyúttal az alkotók története is.

 

 

A kézzel készített termékekre jellemző módon a Tonie is unikális, Szardínia jellegzetességeit idéző bája megragadó. Formavilága egyszerű, letisztult, markáns részletekkel operál. Egyedi, kreatív kialakításában nem tűnnek fel különféle művészeti, kézműves és design klisék, ehelyett inkább a kölcsönhatások, összefonódások szimbólumaként tekinthetünk rá. A BAM Design klasszikus alapanyaga a fém, amely mellé az idők során más anyagok is felsorakoztak – jelen esetben például a fa,– ez pedig új szakemberek bevonását, a velük való párbeszéd, egymásra hatás friss lehetőségét hozta magával.

 

 

Tonie egy hasznos bútor: megállja helyét az előszoba, vagy a nappali tárolóelemeként, de trendi komód is lehet a hálószobai enteriőrben. Kialakításához az alapötletet a hagyományos szardíniai láda adta. A helyi tradíciókhoz hű, faragott virág motívumokkal díszítik. Az egyszerűsített, modernizált minta, valamint a tálaló letisztult formavilága kortárs darabbá emelik. Váza hajlított-hegesztett, corten acélból készült, belsejét rétegelt falemezzel burkolták. Az ajtók alapanyagául tömör hárs-, tölgy-, vagy cseresznyefa választható.

 

 

A tálalószekrényt kis szériában, kézműves munkával, Szardínia szigetén gyártják. Helyi asztalosmesterek és fafaragók dolgoznak a fa elemeken, a BAM Design-ban pedig a fémmegmunkálás és a végső összeállítás zajlik. A Tonie a múlt eltűnőben lévő technológiáját ülteti át jelen időbe, ezzel segítve a tradíciók továbbélését. Mindezt letisztult formában, fogantyúk és egyéb kiálló, zavaró elemek nélkül.

 


 

BAM Design | Web | Facebook | Instagram



 

Forrás: Interni, BAM Design, Provincia del Sud Sardegna

 

 

 

Még több fotó a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hello, Tonie!

Hello, Tonie!

Szardínia kézműves tradícióiról mesél Andrea és Vittorio Bruno Tonie nevű tálalója.

Megszelidített minimál
  • 2020-07-01 09:00
  • Deco

Megszelidített minimál

Panorámás budai lakás

Új funkciók egy lakótelep kiüresedett hőközpontjainak

Új funkciók egy lakótelep kiüresedett hőközpontjainak

Technika-komplexum nyerte az Árkay-díjat.

Hirdetés