Titánból készült különleges töltőtoll – Pataki Zsolt capillarisa.

Igazi grafomán lévén izgalommal követtem nyomon Pataki Zsolt ipari formatervező capillaris töltőtoll-remekének létrejöttét a kezdeti tervektől a műhelytitkokon és kivitelezési pillanatokon át a végső tárgy megszületéséig a manufactura capillaris Instagram-oldalán.


Ennek a különleges, titánból készült, minimalista töltőtollnak a létrejöttét hat év álmodozás-tervezés-kísérletezés-kivitelezés előzte meg: a történet minden elemében igazi szerelemprojektnek nevezhető, amelynek során a tervezőből képzett kivitelező, a tervezőasztalból pedig igazi kisműhely vált. Végeredményben a capillaris toll piacéretté válásának útja sokkal inkább személyes, mint üzleti jellegű folyamattá alakult, így biztos, hogy ha valaki egy capillaris töltőtollat vásárol, azzal tulajdonképpen a tervező személyiségének tükrét kapja meg.

A csodálatos tollhoz készült professzionális arculat és egyedi csomagolás teszi teljessé a képet, amelyben vélhetően minden designrajongó szívesen gyönyörködik, bár sajnos elég kevesen fogják tudni megengedni maguknak az élményt, hogy egy capillarisszal az ingzsebben éljék mindennapjaikat. A toll már előrendelhető a márka weboldalán, ennek apropóján beszélgettem Zsolttal. 
 


Hogyan született meg a töltőtoll ötlete, egyáltalán miért pont töltőtollban gondolkoztál?

Édesapámtól kaptam egy Montblanc tollat annak apropóján, hogy vizsgára készültem a munkahelyemen az ottani „átruházott aláírási jog” megszerzéséhez; ez indította el az érdeklődésemet a töltőtollak iránt. Neki köszönhetem továbbá a toll nevét is; mérnök volt és amikor a tollhegyet mutattam neki, említette a kapilláris hatást (hajszálcsövesség), mint annak működési elvét.


Saját magad is szívesen írsz kézzel?

Papírt, tollat leginkább vázlatok készítéséhez használok, de amióta kialakult a töltőtollak iránti szenvedélyem, egyre szívesebben jegyzetelek is.


Formatervezőként milyen projekteken dolgozol?

Végzettségem szerint repülőgép-tervező mérnök vagyok. Németországban és Ausztriában éltem évekig, ahol Airbus-okhoz terveztem alkatrészeket. Pár éve vagyunk itthon a családommal és egy multinál dolgozom gőzturbina tervezésen, a capillaris pedig egyfajta szabadidős tevékenység – csak most már épp túlnőtt azon. A töltőtoll formájának kidolgozása szakmai szempontból viszont csak a legelső lépcső volt, út közben tanultam bele a fémmegmunkálásba.


Miért éppen titániumot választottál alapanyagnak?

A tervezési szempontok alapján a titán tűnik a legjobb opciónak – úgymint korrózióállóság, szilárdság, sűrűség, biokompatibilitás – és persze körbelengi egy számomra nagyon vonzó „repülős misztikum”. Végül az ún. 23-as ötvözettípusra esett a választásom, amit az orvosi eszközöknél, valamint a repülőiparban egyaránt használnak. Ezenkívül a tolltest kap egy – néhány évvel ezelőtt kifejlesztett – felületkeményítést is Dániában, amivel lényegesen emelkedik az ellenállása a karcolásokkal szemben.
 


Hogyan választottad meg a capillaris hegyének vastagságát? Többféle típusban is készül?

A tollhegyeket a német Bock cégtől vásároltam; csak náluk kapható titán hegy. Ezeket nagyobb mennyiségben lehet gazdaságosan beszerezni, úgyhogy a legkedveltebb „F” vonalvastagságban rendeltem. Nemrég bukkantam rá Jose Munuera tollhegy „tuning” mesterre, aki kifejlesztett a tollhoz egy egyedi kombinációt. Ezzel az átalakított heggyel tervezem kínálni a tollat.


A tollad gyönyörű, de finoman szólva luxuskategóriás (835 EUR). Kinek szánod ezt a terméket?

Nagyon örülök, hogy gyönyörűnek találod! A capillaris tollat a kézírás egyfajta ünneplésének képzelem el, és ezt tükrözendő rengeteg kézi megmunkálást igényel minden egyes darab. Köszörülés, reszelés, csiszolás, leppelés, polírozás mind szükségesek a megfelelő pontosság és felületminőség eléréséhez. A végeredmény reményeim szerint tollrajongókhoz kerül majd, mindennapos használatra.


Ki tervezte a márka arculatát?

Kelemen Richárd! Évekkel a toll ötlete előtt – amikor a diplomamunkáját publikálta – találtam rá az interneten, és már akkor a csodálójává váltam. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ő valósította meg az álmaimat.
 



Hogyan született meg a csomagolás?

Tetszett a régi tollakhoz használt egyszerű és kompakt papírdoboz. Amellett, hogy a színek adottak voltak, a doboz teljes egészében Cholnoky Zsófia könyvkötő mester munkája, aki a könyvek mellett csodálatos dobozokat is készít a Vár alatti hangulatos kis műhelyében.
 


A marketingben kizárólag a közösségi médiára és az influencer-marketingre hagyatkozol?

A toll marketingje teljesen organikusan alakult. Egyszerűen csak a toll keletkezésének útját igyekeztem dokumentálni és másokkal megosztani; ehhez az Instagram tűnt a legmegfelelőbbnek. A töltőtollak apró világában az influencerek hozzám hasonló – a tollakkal csak munka mellett foglalkozó – lelkes rajongók, akik inkább mint egy virtuális klub tiszteletbeli elnökei működnek: ők mutatják be az új tagokat. 

 

 

manufactura capillaris | Web | Instagram




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy repülőgép-tervező mérnök „hobbija” | manufactura capillaris

Egy repülőgép-tervező mérnök „hobbija” | manufactura capillaris

Titánból készült különleges töltőtoll – Pataki Zsolt capillarisa.

A továbbépítés új rétege – az Egyheted Studio és a Zip Architects terve a Mathias Corvinus Collegium pályázatán

A továbbépítés új rétege – az Egyheted Studio és a Zip Architects terve a Mathias Corvinus Collegium pályázatán

Logikus rend, a program tisztelete és sokszínű használati minőség.

Június közepéig lehet jelentkezni a Népi Építészeti Programra

Június közepéig lehet jelentkezni a Népi Építészeti Programra

A programban tájházak megújítására, megóvására igényelhető támogatás.

Hirdetés