A Fiatal Iparművészek Stúdiója (FISE) történeti könyvének bemutató kiállítása és könyvbemutatója.

Hogyan kezdődött? Hogy lehetett 720 kiállítást, eseményt megrendezni? Ki volt az az 1595 művész, aki a FISE-ben kezdte pályáját?

 

A most megjelent könyv ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ, dokumentálja az utókor számára a Fiatal Iparművészek Stúdiójának történetét, pillanatnyi helyzetét. Az első fejezetekben elsősorban a szakmai közösség kialakulását ismerhetik meg olvasók, majd bemutatásra kerül ennek a független szervezetnek a helyszíne, ahol a kiállításaikat szervezik. Különálló rész foglalkozik a működéssel, amelyben néhány kiemelt megmozdulást idéznek fel a szerzők a kezdetektől egészen napjainkig. A folytatásban publikációk, érdekességek, képösszeállítások állítanak emléket az egyesület első 40 évének. A könyv végén hiánypótló adatbázisok találhatók a független, nonprofit művészeti egyesület összes eddigi tagjának és kiállításainak jegyzékével.



A 2023. február 15-én, szerdán 18 órakor nyíló kiállításon az elmúlt négy évtized munkáiból láthatunk alkotásokat, valamint a FISE friss történeti könyvének bemutatóját láthatják és vehetik kézbe a megnyitóra látogatók. A 304 oldalas mű segítségével láthatóvá válik, hogy a Fiatal Iparművészek Stúdiója miként segíti a designereket, hogy úgy élhessenek, mint hal a vízben!

 

Program:

  • 18.00 – Kiállításmegnyitó és könyvbemutató: „Design, mint hal a vízben – a Fiatal Iparművészek Stúdiója története” – Kránitz Tibor és Mascher Róbert könyve
  • 18.45 – EASEWE / Erasmus+ FISE Projekt ismertető, előadó: Dés-Kertész Dóra
  • 19.30 – fogadás, beszélgetés
     

Design, mint hal a vízben | kiállítás és könyvbemutató

Időpont: 2023. február 15. szerda, 18:00
A kiállítás megtekinthető: 2023. február 16 – 24.
Helyszín: FISE Galéria (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 16.)

További információk a FISE weboldalán és Facebook-oldalán.

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

40 éves a FISE

40 éves a FISE

A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület jubileumi kiállítása.

A diverzitás lesz a központi téma az idei design világnapon

A diverzitás lesz a központi téma az idei design világnapon

Pop-up kiállítás és kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket június 29-én a FISE galériában a World Industrial Design Day alkalmából.

Feltörekvő tehetségek és világsztárok | Határtalan Design

Feltörekvő tehetségek és világsztárok | Határtalan Design

November 6-ig látogatható az a független design- és összművészeti rendezvénysorozat, amely 24 ország 214 alkotójának munkáit mutatja be Budapesten.

Hirdetés