Az új Mercedes-Benz E-osztály utastere. (x)

"Az új E-osztály belső terével új értelmezést adunk a modern luxus koncepciójának", mondta el Hartmut Sinkwitz, a belső dizájnért felelős részleg vezetője. "Egy tágas és intelligens utasteret terveztünk. A Mercedes-Benz ’érzéki letisztultság’ formatervezési filozófiájának megfelelve a belső tér rendkívül magas szintű technológiai innovációkat és magas szintű felszereltséget képes felmutatni, amit egyedülállóan érzéki hangulat koronáz meg. Az E-osztály nem csupán új mércét állít fel kategóriájában, hanem a privát környezet és a munkahely mellett egy harmadik helyet foglal majd el tulajdonosainak életterében, ahol az utasok átélhetik a modern luxust."

A széles dupla kijelző a személyes preferenciák szerint konfigurálható

Az új E-osztály komfort-orientált, luxushangulatú utasterében igazi látványosság a két óriási központi kijelző, amelyek egyenként 31,2 cm (12,3 col) átmérőjűek és 1920 x 720 pixel felbontásúak. A műszerfal központi elemét képező két, egymáshoz illesztett képernyő vizuálisan szélesvásznú hatást kelt, és hangsúlyosan hozzájárul az új E-osztály horizontális belső kialakításához. A műszercsoport szerepét is az egyik kijelző tölti be, a sofőr szemei előtt virtuális módon, nagy méretben megjelenítve a fontos műszereket. A másik képernyő a középkonzol tetején kapott helyet. A két megjelenítő egy közös üveg előlapot kapott, ami tovább fokozza a modern megjelenést. A járművezető ízlésének megfelelően három különféle stílusú műszercsoport-megjelenítés közül válogathat: a klasszikus mellett rendelkezésre áll egy sportos és egy modern, progresszív műszercsoport-stílus.

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

A szélesvásznú műszercsoport opcionálisan a COMAND Online rendszerrel is kombinálható. Az új E-osztály belépőváltozata hagyományos, két körműszeres kialakítású műszercsoportot kap egy 17,8 cm (7 col) átmérőjű, 1000 x 600 pixel felbontású kijelzővel, amely mellett egy 21,3 cm (8,4 col) átmérőjű, 960 x 560 pixel felbontású központi képernyő található. A kerek műszerek a teljes műszercsoporttal és a központi kijelzővel együtt egy közös keretbe vannak foglalva, és magasfényű zongoralakk hatású megjelenítést kapnak.

A központi képernyő tartalmát a vezető a saját preferenciái szerint szabhatja személyre. A navigációs térképet leszámítva (ami minden esetben kitölti a kijelző teljes felületét) a COMAND Online opcióval felszerelt modellek központi képernyőjének grafikai tartalma két részre van osztva: a fő helyet (a képernyő jobboldali kétharmad részét) az információs grafikákat és animációkat megjelenítő felület foglalja el, tőle balra pedig (a képernyő baloldali egyharmad részén) a kiegészítő felület található.

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

A képernyő éjszakai háttérvilágítása többféle színű hangulatvilágítást tesz lehetővé, amely olyan hatást kelt, mintha a szélesvásznú műszerfal lebegne a térben.

Érintésvezérlés: irányítás ujjmozdulatokkal

Az innovációkat tovább bővítendő, az új E-osztály az első autó, amely a kormánykerék küllőibe integrált érintés-érzékeny gombokkal rendelkezik. A különleges multifunkciós kormány virtuális gombjainak felülete hasonló az okostelefonokéhoz: érintés-érzékenyek, ezáltal pedig precízen reagálnak a vízszintes és függőleges irányú ujjmozdulatokra. A funkció a vezető számára lehetővé teszi a teljes központi rendszer egyszerű, logikus és intuitív kezelését, mintha csak egy okostelefont irányítana, ráadásul mindeközben a sofőrnek egyik kezét sem kell levennie a kormánykerékről. A kívánt funkció aktiválása az érintés-érzékeny gomb megnyomásával történhet meg, melyet az ujjmozdulatokkal érünk el. Mindkét kapcsolópanel mellett további négy-négy gombot találunk, amelyekkel a szokásos funkciókat, például a hangerőt és a telefont vezérelhetjük.

Újabb irányítási lehetőségként a C-osztályhoz hasonlóan az új E-osztályban is elérhető lesz a középkonzoli touchpad. Ez az érintőfelület szintén lehetővé teszi az összes funkció vezérlését, támogatva az egy- és többujjas kezelést (multitouch). A touchpad kézírás-felismeréssel is rendelkezik, így betűket, számokat és speciális karaktereket kézírással egyaránt bevihetünk a rendszerbe. Ilyen esetekben amint felismeri a rendszer a kézzel írott karaktereket, rögtön hangosan fel is olvassa őket, ezzel lehetővé teszi a vakon történő vezérlést. A sofőr mindig arra koncentrálhat, ami az úton történik, és nem szükséges levennie a tekintetét a forgalomról. A touchpad azt is felismeri, amikor csak pihentetjük a kezelőfelületen a kezünket, amivel elkerülhetők az akaratlan parancsok. A touchpad mellett három érintés-érzékeny gomb is helyet kapott, amelyekre dedikált főfunkciók vannak felprogramozva a gyors és közvetlen eléréshez (vissza funkció, váltás a kedvencek menüre, valamint audio gyorsmenü).

Az érintős irányításon felül a járművezetőnek lehetősége van a központi rendszer vezérlésére a jól ismert COMAND controller forgókapcsolón és a LINGUATRONIC hangvezérlésen keresztül. Bármikor tudunk váltogatni a különféle kezelési lehetőségek között.

Az új E-osztály egyes funkciói közvetlen gombokkal is kezelhetők. Dedikált gombokon keresztül állíthatjuk be például a klímaberendezést, valamint a különféle vezetői asszisztens rendszerek be- és kikapcsolását.

A különböző kezelőfelületek és kijelzők tervezése során nem csak az volt a cél, hogy logikusan, tartalmak szerint csoportosítsák a fejlesztők a funkciókat, mellettük a kiváló minőségérzet, és a dizájn is kiemelt szerepet kapott. Fémezett kapcsolófelületek és egyes helyeken valódi fém kezelőelemek hivatottak gondoskodni a lehető legigényesebb összhatásról. A finoman strukturált felületű, fémhatású felületeknek, valamint néhány kapcsoló/gomb különleges kialakításának köszönhetően az érintésnél és a hangzásnál, a beltér összes eleméből sugárzik az odafigyelés, mely a részletekben lelhető fel.

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

Újfajta vezérlési élmény

A vadonatúj kezelési és kijelző-koncepciónak a célja az volt, hogy a lehető legvonzóbb formai összhatás mellett a lehető legintuitívabb módon össze lehessen hálózni a különféle funkciókat. Mindennek eredményeképp az E-osztály utasai egy teljesen újfajta vezérlési élményben részesülhetnek - a különleges megjelenítésről nagyfelbontású vizualizációk és animációk gondoskodnak. A fejlesztők olyan újfajta megjelenítések kidolgozására koncentráltak, amelyek amellett, hogy intuitívabb kezelést biztosítanak, könnyebben és gyorsabban feldolgozható formában közlik az információkat. Például animált kijelzések mutatják a különféle asszisztens rendszereket, vagy a DYNAMIC SELECT rendszer üzemmódjait. A hasonlóképpen animált ECO kijelző a műszercsoportban segíti a sofőrt a minél gazdaságosabb vezetési stílus kialakításában, ami így még könnyebben elsajátítható.

Az átdolgozott megjelenítés szintén frissebb hatást kelt, a letisztultabb menüstruktúra pedig egyszerűbbé és könnyebbé teszi a kívánt funkciók elérését, aminek köszönhetően hamarabb véghez tudjuk vinni a kívánt műveleteket. A fejlesztés során kulcsfontosságú szempont volt az ergonómia és az intuitív környezet kialakítása.

A felhasználói élmény és a különféle kapcsolódási hálózatok középpontba állításával párhuzamosan a Mercedes-Benz külön erre a célra létrehozott két új divíziót, amelyek a digitális jövőn dolgoznak: az egyik a "Digitális Grafikai & Vállalati Dizájn", a másik pedig a "Felhasználói Interakció". A két központ kéz a kézben együtt dolgozik a különféle irányítási és megjelenítési koncepciókon, vagyis az úgynevezett felhasználói felületeken mind a jelenlegi, mind pedig a jövőbeli modellek esetében. Erre azért van szükség, mert az utasok privát környezete és munkahelye mellett az autó belsejében eltöltött idő egy teljes értékű harmadik helyet foglal el, vagyis ez is egy életkörnyezet, amiben szintén élvezni szeretnénk a luxust és a kényeztetést. A Daimler a két új szervezeti egységgel kíván reagálni a digitális és hálózati élet globális trendjeire, vagyis az életünk rendkívül gyors digitális fejlődésére.

A belső tér, mint az érzelmek és az intelligencia kifejezője

A formaterv iránti elkötelezettség és a remek térkínálat révén az új E-osztály belső tere egyesíti a luxuskategória eleganciáját és kényelmét a C-osztály sportos hangulatával. Az új üzleti limuzin belső formanyelvét a határozott kialakítású elemek, a szoborszerű kialakítású felületek, az avantgárd letisztultság, valamint a kijelző- és kezelőfelületek összjátéka határozza meg. Ez az összjáték teszi lehetővé az érzelmek és az intelligencia magas szintű kifejezését, és a Mercedes-Benz teljesen egyedi, kontrasztokban bővelkedő formanyelvének kialakítását, ami tökéletesen beleillik a márka "érzéki letisztultság" dizájnfilozófiájába.

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

A műszerfal vízszintes tagolású, alacsonyan húzódó kialakítása elegánsan futó formáival és érzéki vonalvezetésével növeli a térérzetet és nyugalmat sugároz. A lágy hullámzás az ajtókban folytatódik, tovább fokozva a tér szélességének érzetét, mellyel egyedülálló formai hatást kelt. Ez a kialakítás a C-osztálytól egészen az S-osztályig jellemző a Mercedes-Benz új limuzin sorozataira. Az S-osztályhoz hasonlóan négy kerek levegőbeömlő kapott helyet a középkonzolon, ami szintén egyértelműen jelzi, hogy az új E-osztály szorosan fókuszál a luxuskategóriára.

Az alacsonyan húzódó műszerfaltól a tervezők hangsúlyosan elkülönítették az alatta található határozott formájú, sportosságot idéző középkonzolt - a szeparált kialakítás révén a műszerfal felső része olyan hatást kelt, mintha lebegne a térben. A szélesvásznú központi képernyő különálló, mégis ügyesen integrálták a műszerfal felső részébe. A kijelző a legmodernebb trendeknek megfelelően rendkívül lapos, és egy teljesen sima üveg előlapot kapott, sugárzik belőle a prémiumérzet. Az óriási képernyők avantgárd stílust varázsolnak a klasszikus, luxushangulatú enteriőrbe, és bebizonyítják, hogy mennyire jól harmonizálhatnak egymással a hagyományos formák a jövőbe mutató elektronikai megoldásokkal. Az emocionális formanyelv, az intelligens belső koncepció, a lehető legmodernebb kezelési rendszer, valamint a modern kijelzők révén az új E-osztály tökéletes példája két ellentétes pólus, az érzelem és az intelligencia kiváló szintézisének.

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

Az erőátvitelek függvényében az új E-oszály két eltérő kialakítású középkonzollal érkezik. Az automataváltóval szerelt változatok egy hosszan végighúzódó, sportosan felfelé ívelő középkonzolt kapnak, ami harmonikusan, egy ’Black Panel’ üveghatású felülettel kapcsolódik a műszerfal alsó részébe. A ’Black Panel’ felület több helyen is visszatér, például az ajtók kezelőegységeiben. Az automata kivitelekkel szemben a manuális váltóval szerelt modellek középkonzolja két külön elemből áll.

Intelligens anyaghasználat

Az egyszerre elegáns és sportos stílust a formaterven felül a csúcsminőségű anyagok is meghatározzák. A díszítőbetétek tárháza igencsak széles, a kínálatban találunk például nyílt pórusú fabetéteket, yacht-stílusú faberakásokat, valamint alumíniumot és egyéb modern anyagokat. Az exkluzivitást tovább fokozandó, egyes felszereltségi szinteken a műszerfal és az ajtók felső része igényes bőrborítást kap. A Mercedes-Benzre jellemző rendkívül magas szintű összhatás a minden részletre kiterjedő tervezésen felül az aprólékos kidolgozásnak is köszönhető.

A különféle színkombinációkat is épp olyan gondosan válogatták össze a szakértők, akárcsak az anyagokat. A fokozott eleganciáról a barna szín különböző árnyalatai gondoskodnak: olyan vonzó és különleges kombinációk kerültek be a kínáltba, mint például a barna/macchiato vagy a nyeregbarna/macchiato. A személyre szabhatóságnak szinte csak a fantáziánk szabhat határt.

Hangulatvilágítás 64 színben

Az utastér-világításról kivétel nélkül tartós és egyben energiatakarékos LED fényforrások gondoskodnak. Ugyanez vonatkozik az opcionálisan elérhető, kibővített hangulatvilágításra, amely a rendelkezésre álló 64 szín révén a személyre szabhatóság új dimenzióját nyitja meg. Nem csak a színek terén jelent többet, de a plusz fényforrások révén finoman megvilágítja például a díszbetéteket, a központi kijelzőt, a középkonzol első tárolóját, a belső ajtókilincseket, az ajtózsebeket, az első és hátsó lábtereket, a tetőkonzolt, az ajtók tükörháromszögeit, valamint a magassugárzókat (amennyiben az autóban a csúcsminőségű Burmester® 3D hangrendszer található).

Üléskomfort: first class

Az új E-osztály további fénypontjai az ülések, amelyek ergonomikus, aprólékosan kidolgozott kialakításukkal és a hátgerinc vonalát tökéletesen követő háttámlájukkal a Mercedes-Benz autóira jellemző rendkívül magas színvonalú üléskomfortot biztosítanak még a leghosszabb utakon is, ráadásul mindemellett sportos megjelenéssel büszkélkedhetnek. Az ülések kialakítása a felszereltségi szintek szerint különböző:

· Már az alapváltozat szériában járó szövetülései is kihangsúlyozzák az új E-osztály luxushangulatát.
· Az AVANTGARDE line ülései a sportosság jegyében hangsúlyosabb kialakításúak; az ülés-középrészek keresztirányú varrásokkal vannak ellátva, az oldaltámaszok magasabbak, és az ülések különösen jó szellőzéssel rendelkeznek.
· Az AMG line új fejlesztésű ülései még sportosabb háttámlákkal és rendkívül hangsúlyos oldaltámaszokkal, valamint szélesebb vállrésszel rendelkeznek a hiánytalan megtámasztás érdekében.
· Az EXCLUSIVE line modellek üléseinek középrésze hosszirányú varrásokkal van ellátva, színük tökéletesen harmonizál a belső színvilággal. Kárpitozásuk szövet és bőr kombinációja, vagy nappa bőr lehet.

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

Akárcsak az S-osztályhoz, az új E-osztályhoz is elérhetőek a gyémántformákat idéző varrásokkal ellátott, perforált designo ülések, amelyek megkapják a sportülések hangsúlyosabb oldaltámaszait is.

3D-s hangzás egy koncertterem hangzásélményével

Az új E-osztály Frontbass rendszere már szériában különleges hangélménnyel ajándékozza meg az utasokat. Az egyedi megoldás a karosszéria hossz- és keresztirányú elemeinek üregeit használja a mélysugárzók rezonáló dobozaként. Amennyiben az autót felszereljük az opcionális, csúcsminőségű Burmester® 3D surround hangrendszerrel, az utasoknak a koncerttermekhez hasonló akusztikai élményben lehet részük. Ez annak köszönhető, hogy az új, immár második generációs Burmester® high-end 3D surround hangrendszer (az első generáció az S-osztályhoz elérhető) négy, tetőbe épített hangsugárzóval is rendelkezik - kettő az elöl ülők, kettő pedig a hátul ülők feje felett kapott helyet. A hatás: azok a felharmonikusok és reflektált hangok, amelyek egy koncertterem mennyezetéről verődnek vissza a füleinkbe, hiteles módon reprodukálhatók az E-osztályban. Az új megoldással ellentétben, a többi 3D-s hangrendszer nem rendelkezik tetőhangszórókkal, így a térhangzást csak különféle szoftveres algoritmusokkal szimulálják.

A 3D surround térhangzáson felül négy másik hangzásbeállítás is kiválasztható, a saját ízlésnek és a hallgatott zeneforrásnak megfelelően:

· Pure (tiszta): teljesen tiszta, audiofil hangzásvilág bármiféle kiegészítő effekt nélkül, a hamisítatlan zenei élvezetért.
· Live (élő): vonzó, dinamikus háttérhangzás, ami a koncerthangulatot és az élő zenét idézi.
· Easy Listening (könnyen hallgatható): lágyabb, kevésbé dinamikus háttérhangzás hosszú, nyugodt zenehallgatáshoz.
· Surround (térhangzás): virtuális surround térhangzás.
· 3D Surround (3D-s térhangzás): valódi 3D hangzásélmény, amit a tetőhangszórók biztosítanak.

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

A Burmester® high-end 3D surround hangrendszer -összesen 23 darab- csúcskategóriájú hangszórói üvegszál-erősítésű szövet membránokkal rendelkeznek a magas szintű stabilitás, az alacsony tömeg és a nagyobb teljesítmény érdekében. A tetőhangszórókat kimondottan erre a célra tervezték, ennek megfelelően extrém kicsik, laposak, és minden irányban sugározzák a hangot. A rendszert egy 25 literes mélyláda egészíti ki, amelynek saját 400 wattos erősítője a csomagtartóban kapott helyet. A dinamikus mély-/középtartományt 2-2 hangsugárzó szolgálja ki az első ajtókban, a hangzást pedig összesen 7-7 közép- és magassugárzó teszi teljessé. A speciális magassugárzók alumíniumból készülnek a lehető legpontosabb hangzás érdekében. Az első tükör-háromszögeiben elhelyezett magassugárzók nem csupán a kiváló hangzásélményről gondoskodnak, de lenyűgöző dizájntárgyak is egyben: amikor bekapcsoljuk az audiorendszert, előbújnak a tükör-háromszögekből, és elfoglalják optimális hangsugárzási helyzetüket. Egyedülálló megjelenésük az opcionális hangulatvilágítással tovább fokozható. A két, együttesen 1450 watt teljesítményű erősítő mindegyik hangszórót külön-külön csatornával és aktív crossoverrel hajtja meg.

A digitális és analóg erősítők kombinációja egyedülálló hangzásélményről gondoskodik. Az analóg technológia meleg, kerek és telt hangzást biztosít, míg a külön tápegységgel ellátott digitális megoldás kiváló csúcsokat szolgáltat, rendkívül magas szintű dinamikát kölcsönözve mind a leghalkabb, mind pedig a leghangosabb tónusok számára. Akárcsak az S-osztály esetében, az úgynevezett VIP beállításoknak köszönhetően a hangzás az igényeknek megfelelően optimalizálható az összes ülésre. 

Új fényszórók

Az új E-osztály intelligenciája a fényszórókra is kiterjed. A teljesen friss formát öltött első fényszórók jellegzetessége a kettős szemöldök. Az autó orr-részének megjelenését alapjaiban meghatározzák a részletesen kidolgozott fényszórók, amelyek letisztult lencse-dizájnnal büszkélkedhetnek. Az opcionális nagyteljesítményű, kettős lencsével és még részletgazdagabb kialakítással ellátott LED High Performance fényszórók nappal és éjszaka méltóságteljes, és egyben összetéveszthetetlen megjelenést kölcsönöznek a modell számára. 

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

A márkára jellemző arculatot tovább fokozzák a MULTIBEAM LED főfényszórók. A belső kontúrt fokozva jellegzetes formát ölt bennük az irányjelző, a Coming Home hazakísérő fény, az oldalsó helyzetjelző fény és a nappali menetfény. Mindennek eredményeképp a Mercedes-Benz modellek mind nappal, mind pedig sötétben már messziről könnyen felismerhetőek, és ezáltal vizuálisan is könnyen megkülönböztethetőek a többi autótól.

Az összes fényszórófunkció egyetlen tiszta üvegű, karcálló borítással ellátott polikarbonát búra alá van csoportosítva. Számos egyéb dizájnelemhez hasonlóan a szegélyek feketék, ami növeli a mélységérzetet, valamint minőséget sugall.

Nagyfelbontású MULTIBEAM LED technológia

Az új E-osztályhoz opcionálisan elérhető a MULTIBEAM LED fényszórórendszer ILS intelligens világításrendszerrel és Adaptív távfény-asszisztenssel. A MULTIBEAM LED főfényszórók azonnal beazonosíthatók. Ők jelentik a formatervezés egyik fénypontját passzívan megvilágított kékszínű világítási felületüknek is köszönhetően, és ők biztosítják az E-osztály fáklya-hatású fényeit. Függetlenül attól, hogy a nappali menetfény, a tompított fény vagy a távolsági fény van aktiválva, a sejtelmes kékes szín lenyűgöző hatást kelt, és a MULTIBEAM LED fényszórókkal felszerelt modelleket a fénydizájn területén összetéveszthetetlen karakterrel ruházza fel.

Az egyedülálló, karakteres megjelenés a fényszóró-technológia új dimenzióját takarja: a MULTIBEAM LED fényszórók oldalanként 84 darab, egyenként vezérelhető nagyteljesítményű LED fényforrással rendelkeznek. Ennek köszönhetően rendkívül világosak és precízen irányíthatóak, és automatikus vezérlésük révén soha nem látott precizitással világítják meg az autó előtti úttestet - anélkül, hogy a szembejövőket elvakítanák.

kép © Mercedes-Benz Hungária Kft.

A LED főfényszórókra és a bennük világító LED-ek számára ugyanaz érvényes, mint egy monitorra a pixelszám tekintetében: minél nagyobb az egyedileg vezérelhető pixelek száma, annál nagyobb a felbontás és így annál részletgazdagabb a kép. Mindezeken felül a nagy pixelszám nagyobb dinamikát szavatol. A gyakorlati előnyökre vetítve a különleges technológia révén egyértelműen javítható a világítás precizitása és fényessége.

A fényelosztás eddig nem látott pontosságának köszönhetően a rendszer sokkal többet tudja használni az irányított, részleges távolsági fényt, ami fokozott biztonsághoz vezet, hiszen a vezető jobban és nagyobb területen megvilágított útfelületnek örvendhet. A hagyományos rendszerekkel összehasonlítva a MULTIBEAM főfényszórók részleges távfény-funkciója 2,5-ször nagyobb fényt biztosít.

Új biztonsági funkciók

A teljesen szabadon irányítható, nagyfelbontású fényelosztásnak köszönhetően az intelligens világításrendszer összes tompított és távfény funkciója tisztán digitálisan kialakítható. A dinamikus kanyarodási fény funkció például a világon először pusztán elektronikus vezérléssel dolgozik. Mindezeken felül számos új adaptív fényfunkció teszi még biztonságosabbá a közlekedést mind az autóban ülők, mind pedig a forgalom többi résztvevője számára. Ezek közé tartozik az új fejlesztésű rossz idő világításfunkció, a városi világítás, valamint a navigációs adatokon alapuló csomóponti fény.

Hátsó Csillagfény

Az újgenerációs Mercedes-Benz limuzin modellek újabb vizuális jellemzői az egyrészes hátsó lámpatestek. A hátsó lámpák fáklyaszerű fénydizájnja nem csupán az egyedi, könnyen felismerhető megjelenést szolgálja éjjel és nappal: a hátsó lámpák jellegzetes formája egyaránt fokozza a biztonságot.

Az opcionálisan elérhető speciális hátsó lámpatestek teljesen egyedi fényjátékot biztosítanak: csillagfényt, a tejutat, vagy egy sugárhajtóművet idéznek. Ezt a csillagfény-hatást a hátsó lámpa rengeteg aprócska fényvisszaverő lencséje idézi elő. Ezek az úgynevezett Lambert-reflektorok biztosítják a kiterjedt, nagyon homogén és ragyogó megjelenést. Az opcionális hátsó lámpatestek teljes LED technológiával dolgoznak.

Az új fejlesztésű hátsó lámpák a biztonság tekintetében is brillíroznak. A féklámpák fényintenzitása folyamatosan változik a nappali és az éjszakai értékek között a törvényileg megengedett határértékeken belül (ún. multi-level funkció). Továbbá az irányjelző, amely szintén rendelkezik a multi-level funkcióval, a hátsó lámpatestek alsó részének teljes szélességében kiterjed.(x)

szöveg:Daimler




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az ember, aki a harmincas években megtervezte a hatvanas éveket

Az ember, aki a harmincas években megtervezte a hatvanas éveket

Norman Bel Geddes neve az utóbbi időben feledésbe merült, holott az ipari formatervezés korszakalkotó zsenijéről van szó.

A Mercedesnél prezentáltak a MOME-s hallgatók

A Mercedesnél prezentáltak a MOME-s hallgatók

A Formatervező Tanszék járműtervező hallgatói sikert arattak Stuttgartban. 

Megfagyott dinamizmus

Megfagyott dinamizmus

A stuttgarti Porsche és Mercedes-Benz múzeumépületének összehasonlítása.

Hirdetés