Az Anna-bálok helyszínéül szolgáló hotel belső terei teljesen megújultak. Erről szóló cikkünk a 197-es, 2025/1-es lapszámunkból közöljük.

Hirdetés

A konkrét tradícióhoz kötődő épületeknek sokszor nehezebb sors jut, mint kevésbé karakteres társaiknak. Ez a helyzet a balatonfüredi Anna Grand Hotellel, a legendás Anna-bálok helyszínével is, amely bár két évszázada szolgálja a gyógyulni, pihenni, szórakozni vágyó úri közönséget, az utóbbi évtizedek nem kedveztek decens bájának. A legutóbbi tulajdonosváltást követő belsőépítészeti felújítás célja a kortárs igényeknek és a hely szellemének egyaránt megfelelő elegancia kialakítása volt.

Balatonfüred a reformkorban vált a hazai haladó szellemű úri társaság találkozóhelyévé. Klasszikus építészeti kialakítása is ekkor indult, ennek nyomán nyerte el a Balaton-parti fürdőhelyek között is kivételes státusát. Gyógyerejét a savanyúvíz-forrásoknak köszönheti, melyek keringési problémák, szív- és érrendszeri megbetegedések esetén hatásosak. A helyi fürdőkultúra eleinte nem a Balaton vizére, hanem a gyógyvizekre épült. A hely tulajdonosa a 18. századtól egészen a második világháború utáni államosításig a Tihanyi Bencés Apátság volt; az apát először 1748-ban építtetett vendégfogadót a gyógyvizet élvezni kívánók számára.

Ennek a földszintes épületnek a maradványai ma is megtalálhatók a később többször, többféle stílusban bővített komplexumban, amely mára a város legteátrálisabb, leginkább klasszikus atmoszférájú terét keretezi. Az építkezések nyomán a 19. század közepére kialakult a kétszintes, szállodai szobákkal bővített Nagyvendéglő, az alsó szinten kávéházzal, az emeleten táncteremmel. Később a bérlők és vendéglősök váltották egymást – az épületegyüttes újabb szobákkal és szárnyakkal bővült, a vendéglátó egységek is egyre csinosodtak, majd éppenséggel a tűz martalékává váltak többször is.

1878-ban épült meg a teret lezáró keresztszárny, a Gyógyterem, emeletén az Anna-bálok helyszínével. 1889-ben kapta a szálló a Grand Hotel nevet, majd az étteremből is szobák lettek, a vigalmi funkció pedig a keresztszárnyba költözött. A 20. század első felében is egymást érték a változások: a rend 1936-37-ben modernizálta a szállodáit, ekkor lift és hideg-meleg folyóvíz került a város legrégebbi szállodájába. Füred nevének hallatán nem kell ahhoz Annának lenni, hogy azonnal az Anna-bálokra gondoljon az ember lánya. Az első bált 1828-ban rendezték, még nem itt, hanem az úgynevezett Horváth-házban.

A fogyasztóterek mindegyike más-más karakterű: a városi közönség számára is használható nagy, íves üvegablakokkal a tér és a víz felé forduló kávézó világos, atmoszférája pálmaházra emlékeztet

1848-49-ben felújították az akkor még Nagyvendéglőnek nevezett szállót, és ettől fogva 30 esztendőn át ennek emeleti tánctermében tartották július végén, Anna-naphoz kapcsolódva a legendás társasági eseményt, amely azután az 1880-ban átadott keresztszárnyba, a Gyógyterembe költözött. Ennek a szárnynak a helyén korábban Füred kőszínháza állt, de a felpezsdülő társasági élet megkívánta egy elegáns díszterem létesítését is. A megbízást egy zirci építőmester, Essingler János abszolválta, aki a korszak ízlésének megfelelően alakította ki az illusztris pavilont, a Balaton felé fedett árkádos sétánnyal.

„A terembe vörös bársony pamlagok vannak elhelyezve, számos nagy tükör díszíti, az ajtók és az ablakoknál drága függönyök alkalmazván, a falakon lámpák fogják a világosságot adni, míg a két nagy gyönyörű csillár meg nem érkezik”.

1913-ban ezt a pavilont is átépítették, a dísztermet szintben kettéosztották, a földszinten étterem kapott helyet, a bálterem az emeletre került. A jelenlegi állapot lényegében már ezt az elrendezést tükrözi. A sok építkezés és átalakítás végeredményeként kialakult a Balaton és a platánfákkal szegélyezett sétány felé nyitott, klasszikus épületekkel keretezett, parkosított tér, közepén kúttal, egyik oldalán a szívkórházzal, ezzel szemben a szállóépülettel, míg a Balaton felé néző teraszával a kettőt összekötvén állt a kávéház, fölötte a bálteremmel. A komplexum épületszárnyait árkádos teraszok és öntöttvas oszlopos kerengő kapcsolta egymáshoz és a víz felé lelépcsőző dekoratív térhez. A felújított árkádok alatt ma táblák őrzik mindama hírességek – művészek, politikusok – nevét, akik Füreden megfordultak gyógyulást vagy kikapcsolódást keresve.

A háború után, 1949-ben államosították az épületet, SZOT üdülőt és szanatóriumot alakítottak ki benne, a rendszerváltás után azonban egyre inkább problémát jelentett a hatalmas komplexum korszerűsítése és fenntartása. 2004-ben került magántulajdonba, 2009-ben megújulva nyitotta meg újra a kapuit. Az akkori felújítás mellett egy újabb kortárs megfogalmazású épületszárnnyal, szobákkal és wellness-központtal bővült a város felé a Plus Design Stúdió (Rosta S. Csaba) tervei és Szenes István belsőépítészeti tervei alapján. Az időközben műemlékké nyilvánított épület térre néző homlokzatai megőrizték klasszikus karakterüket, az új épületrész alá mélygarázs került. A gyógyszalon, az Anna-bálok helyszínének felújítása a projekt kiemelt célja volt.

Két évvel ezelőtt a viszontagságos építéstörténettel bíró hotel ismét tulajdonost váltott, aki azzal a céllal látott az arculatváltáshoz, hogy megteremtse a gazdag építészeti múlt és a jelenkori igények közötti kényes egyensúlyt. Ehhez a belsőépítészetben olyan egységes hangot kellett megtalálni, amely egyformán tud érvényesülni a különböző korú és struktúrájú épületrészekben. A klasszikusan elegáns hangvételt a visszafogott színek, nemes anyagok, minőségi falburkolatok és dekoratív modern világítás, kortárs design bútorok kombinálásával érte el Kovacsics Miklós belsőépítész és a felújítás projectmanagere, Farkas Dóra.

A bonyolult építéstörténet egyik következménye, hogy a hotelben nincs két egyforma szoba, ám a miliő mégis azonos. Az egyedileg tervezett berendezésben nagy szerep jutott a puha, meleg hatású textileknek, a meleg, földszínű tónusoknak, a selymes fényű kőmintázatoknak. Olyan korszerű kényelmi megoldások is szóhoz jutottak, mint a nyitott gardrób. Hangsúlyos szerep jut az indirekt világításnak, és a többnyire meleg, arany színű kortárs világítótesteknek.

A fogyasztóterek mindegyike más-más karakterű: a városi közönség számára is használható nagy, íves üvegablakokkal a tér és a víz felé forduló kávézó világos, pálmaházra emlékeztető atmoszférája más megközelítést kívánt, mint a természetes megvilágítással nem rendelkező bisztró, ahol az indirekt fények és sötét tónusok dominálnak. A bálterem és a hozzá kapcsolódó lépcsőház a hagyományok szellemében született újjá, a csiszolt tükrök, csillárok felújítva megőrizhetők voltak. A bejárat környékén egyértelművé tették a funkciókat és irányokat: a főbejárattal szemben átlátás nyílik a mediterrán udvarba, amely kulturális estek helyszíne is. A lobbi berendezése és kialakítása megelőlegezi a szobák és lakosztályok eleganciáját.

A vizes helyiségben is a meleg földszínek dominálnak az egységesen minőségi anyaghasználat mellett

A visszafogott kortárs belsőépítészet méltó párja a két évszázadon át alakuló építéstörténetnek, és harmonikus egységet alkot a klasszikus építészeti hagyatékkal. A megújulás reményt ad arra, hogy a patinás épület ismét Füred népszerű, a régi idők eleganciáját idéző központjává váljon.

Tervezés éve: 2022
Kivitelezés/átadás éve: 2023
Nettó terület: 3500 m2

Belsőépítész vezető tervező: Kovacsics Miklós
Projektmenedzser, beszerzési vezető: Farkas Dóra
Belsőépítész munkatársak: Czigány Márkó, Karácsonyi Vanda, Kara Borbála, Pataki Katalin (Code Showroom)


További képek a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Könyvtár és hotel lett az elhagyatott kínai vályogházból

Az építészirodát azzal bízták meg, hogy alakítson ki az épületből egy 20 fő elszállásolására alkalmas hotelt, amely egyben könyvtár is.

Videón Szolnok első ötcsillagos szállodája

A 120 szobás hotel a vízisporttelep mellé épül, a látványtervekről videón mutatott be a város.

Szétvertek egy budapesti hotelt az ügyfelek, a vezetőség megköszönte

Az utolsó vendég kijelentkezésével új időszámítás kezdődött a budapesti Starlight Suiten Hotel életében.

Hirdetés