Hirdetés

2030-ra az energiafelhasználását is karbonmentes forrásokból szeretné biztosítani.

Hirdetés

A tech óriások közül már csak a Google nem tette meg tétjét arra vonatkozóan, mikorra várható a karbonsemlegesség a cég teljes működését illetően, de napokban bejelentették, hogy a Microsofthoz és az Apple-höz hasonlóan náluk is 2030 a céldátum. A Google volt az első cég, amely már 2007-ben megvalósította a karbonsemlegességet egyes technológiai folyamataiban, 2030-ra azonban az energiafelhasználását is karbonmentes forrásokból szeretné biztosítani, ehhez pedig mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia. 

A Google 2007-ben fontos mérföldkőhöz érkezett környezetvédelmi vállalásait illetően, hiszen a cég története során keletkezett összes szén-dioxid mennyiséget sikerült kiegyenlíteni különféle zöld projektek támogatásával. Most azonban tekernek még egyet a gombot: Sundar Pichai, a vállalat CEO-ja elmondta, hogy a jövőben olyan fejlesztésekbe fektetnek majd rengeteg pénzt,

mint a szél és napenergia, a mesterséges intelligencia vagy éppen az akkumulátoraik kapacitásának növelése annak érdekében, hogy minél nagyobb mennyiségű elektromos áram tárolására legyenek alkalmasak. A cég úgy számol, hogy az intézkedések következtében öt éven belül várhatóan 12.000 új munkahely fog létrejönni.

Míg korábban a karbonsemlegességet jellemzően karbonkreditek felvásárlásával, illetve energiahatékonysági beruházások támogatásával érték el, a mostani tervekhez ezek az intézkedések már nem lesznek elegendőek. Át kell állítani a karbonsemleges működésre az összes irodát és az adatközpontokat, amelyhez gigaberuházásokra lesz szükség, de ha valahol ez nem lehet probléma, az pontosan a technológiai szektor.

Az Apple például a szén-dioxid csökkentés érdekében olyan alumínium olvasztási folyamatot fejleszt ki, amelyben az üvegházhatású gázok helyett oxigén keletkezik, de a robottechnológia segítségével a régi készülékek rezgőmotorjait is újrahasznosíthatóvá teszik. Befektetnek a megújuló erőforrásokba is, amellyel a cég szerint olyan hatást fognak elérni, mintha évente 3 millió autót távolítanának el az utakról.

Microsoft 2030-ra negatív szén-dioxid kibocsátással működik majd, valamint 2050-re ugyanannyi szénmennyiséget akarnak kivonni a tevékenységeikből, mint amennyit valaha a környezetbe juttattak.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az Európai Parlament is igent mondott a Bizottság Zöld Megállapodására

Az Európai Parlament is igent mondott a Bizottság Zöld Megállapodására

Az irány jó, de ambiciózusabb lépések kellenek. 

Kijelöli az utat az Európai Unió a klímavédelemben?

Kijelöli az utat az Európai Unió a klímavédelemben?

Az ambiciózus cél, hogy 2050-re Európa karbonsemlegessé váljon, de nem mindenki lett lelkes az Európai Zöld Megállapodástól.

Hirdetés