Hirdetés

Így lettem karbonsemleges

Egy brit építész a hétköznapjaiban a minimálisra csökkentette a saját szén-dioxid emisszióját.

Hirdetés

Maria Smith, a brit Buro Happold mérnöki iroda fenntarthatóságért felelős igazgatója a napokban bejelentette, hogy többek között a repülés elhagyásával és a vegán életmódra való teljes áttéréssel a saját életében drámai módon lecsökkentette a szén-dioxid kibocsátást, ezzel pedig megvalósította azt, amit szerinte a karbonsemlegesség egyéni szinten jelenthet.

Smith a deezen-nek adott interjújában elmondta, hogy bár nem vezetett eddig autót, nem vásárolt túl sokat, tehát alapvetően nem folytatott olyan életmódot, amelyben túl sok lett volna a szén-dioxid emissziója, de azért így is voltak jócskán kihívások. Az egyik ezek közül a repülés kiiktatása volt, mert a koronavírus járvány előtt a munkájából kifolyólag rengeteget használta a légi közlekedést, de most áttért a vonatozásra és ahogy megfogalmazta: "az Interrail az új barátom".


Sokkal kisebb megpróbáltatást jelentett számára a zöldebb energiaszolgáltatóra való átállás, amelyben Smith a Bulb céget választotta. Az építész egy, az 1960-as években épült betonvázas épületben lakik, amelynek brutális volt az éves energiafelhasználása, a szolgáltatóváltással azonban teljesen áttért a megújuló energiára: a fűtéshez, a melegvízhez és a világításhoz biogázt használ, amelyet élelmiszeripari és mezőgazdasági hulladékból állítanak elő. 

Bár azt gondolta, nehéz lesz lemondania az állati eredetű termékek fogyasztásáról, viszonylag gördülékenyen ment az átállás. Az élelmiszert csomagolásmentes boltokban vásárolja meg és ugyanennyire fontos, hogy a háztartásában is elkezdett áttérni az önfenntartásra. A kenyérsütés mellett a lekvárkészítés is megérkezett az életébe, emellett átnézte a ruhatárát és az elhasználtabb ruháit elkezdte saját maga megjavítani az újak beszerzése helyett.

Elmondása szerint ez kicsit olyan, mintha visszament volna a múltba pár évtizedet, elavultnak tűnik ez a magatartás a fogyasztásra ösztönző társadalomban, de annál értékesebb. Beszólt a gazdagoknak is, akik szerinte rendkívül pazarló életmódot folytatnak, amely állandósítja a magas szén-dioxid-kibocsátást és a káros fogyasztói körforgást. A szakmáját, az építészetet sem hagyta szó nélkül:

"Olyan iparágban dolgozom, amely a világ egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátója, rendkívül környezetszennyező, így egyelőre visszásnak érzem, hogy egyéni szinten sokat tettem a változásért, a szakmámban azonban továbbra is jelen van a környezetkárosító tevékenység."

Nagyon fontosnak tartja, hogy minél többen váljanak karbonsemlegessé a hétköznapjaikban, de egy valós mozgalomnak kell elindulnia, hogy kézzelfogható eredményeket tudjunk elérni. Az éghajlatváltozással kapcsolatos felelősség ugyanis nem egy individualista aktivitás, hanem az egész társadalomnak ki kell vennie a részét belőle.

Forrás: dezeen.com




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új Bauhaus iskola létrehozását kezdeményezi az Európai Bizottság

Új Bauhaus iskola létrehozását kezdeményezi az Európai Bizottság

Az építészetnek meg kell újulnia, fenntarthatóbb épületeket kell tervezni, ennek ösztönzésére pedig kell egy közös alkotói tér.

A reziliens tervezés anyagilag is előnyös lehet

A reziliens tervezés anyagilag is előnyös lehet

A mind gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségek lassan nélkülözhetetlenné teszik az épületek reziliens tervezését.

Mi a különbség a nettó nulla karbonkibocsátás és a karbonsemlegesség közt?

Mi a különbség a nettó nulla karbonkibocsátás és a karbonsemlegesség közt?

Többek között ez derül ki a Nemzetközi Zöld Építés Hetén, szeptember végén.

Hirdetés