Az idei szeptember végén sem jön össze.

Tekintettel az egész világot érintő koronavírus-járványra, valamint az ehhez kapcsolódó rendezvény- és utazási korlátozásokra, a Messe Frankfurt – egyetértésben ZVEI és ZVEH partnereivel, továbbá a Szakvásári Tanácsadó Testülettel – úgy döntött, hogy a 11. Light + Building szakvásárt a rendezvény sorrendjének megfelelően, 2022. március 13-18. között tartja. 

A jelenlegi koronavírus-válság miatt az eredetileg tervezett márciusi időpontban nem lehetett megrendezni a Light + Building 2020 szakvásárt, így az a döntés született, hogy a világ vezető világítás- és épületautomatizálás vásárát későbbi időpontban tartják, noha a Messe Frankfurt és partnerei mindent megtettek annak érdekében, hogy a rendezvény megvalósuljon.

Az ipar és a vállalatok célja továbbra is az, hogy a Light + Building vezető világvásárt – a résztvevők elvárásainak eleget téve – a megszokott magas színvonalon rendezzék meg. Ennek megvalósulását a jelen helyzetben a Messe Frankfurt nem tudja garantálni.

Messe Frankfurt Exhibition GmBH / Pietro Sutera

„A jelenlegi szabályozás és a globális utazási korlátozások, továbbá az egészséget fenyegető lehetséges veszélyek miatt lehetetlen megtartani a Light + Building 2020 szakvásárt – ismertette a döntést Wolfgang Marzin, a Messe Frankfurt vezérigazgatója. – Ugyanakkor a kiállítók és a látogatók érdekében minél hamarabb gátat kell szabni a felesleges kiadásoknak. A döntés egyikünknek sem volt könnyű, de most arra fókuszálunk, hogy a következő Light + Building szakvásárt 2022-ben, a megszokott időrend szerint tudjuk megrendezni.”

A döntés az Intersec Building vásárt is érinti. Az Intersec Building a kapcsolódó biztonsági technológia platformjaként 2022-ben a Light + Building szerves részeként ünnepli bemutatóját.

„A Light + Building rendkívül fontos platform a világítás és épület automatizálás témakörében működő vállalatok számára, hiszen a szakvásáron a legújabb technológiákat alkalmazó iparágak jövője mutatkozik be.

Bármennyire sajnáljuk az idei rendezvény elmaradását, a döntéssel mi is egyetértünk. A jelenlegi vírushelyzet okozta kihívásokat ismerve úgy gondoljuk, hogy a döntés helyes volt, ezt a döntést a partnerek egymással egyeztetve, közösen hozták meg” – mondotta Michael Ziesemer, a ZVEI elnöke.

Daniel Hager, a ZVEI Elektromos Telepítő Rendszerek Szövetségének elnöke hozzáteszi: „A jelen helyzetben nem lennénk képesek megtapasztalni azt a pozitív, együttműködő és innovatív szellemet, amelyet a Light + Building már a kezdetektől megtestesít. Most mindenki másra koncentrál, a társadalmi távolságtartás sem egyeztethető össze a vásárral, így várnunk kell: a szakvásár továbbra is létezik, ez az ipar útjelzője és az információcsere gazdag platformja. Biztos vagyok benne, hogy új erővel indulva 2022 márciusa jobb időpont lesz a vásár számára.”

Manfred Diez a következő elemzést adja a ZVEI Fényszövetség szemszögéből: „A könnyűipar nagyon innovatív ágazat, sok új termékkel és technológiával rendelkezik. Ezek széles szakmai körben történő bemutatásához a Light + Building az egyik legfontosabb helyszín. Össze kell tartanunk, hogy ez továbbra is így maradjon” – jelentette ki a szövetség elnöke.

Ugyanakkor Lothar Hellmann, a ZVEH elnöke hangsúlyozta: „Az elmúlt 20 évben a Light + Building az ipar informatikai és technológiai platformjává fejlődött. A vezető nemzetközi vásár számára létfontosságú a résztvevők közötti intenzív információcsere. A modern kommunikációs lehetőségek ellenére sem helyettesíti semmi a személyes találkozót, ezt is bizonyítja a koronavírus-válság során szerzett tapasztalat. Ezért én örömmel várom a 2022-es Light + Building szakvásárt, amelyen az éghajlatvédelem, az elektromobilitás és a digitalizáció fog kiemelt figyelmet kapni.”

Holger Heckler, a VEG, a Német Elektromossági Nagykereskedők Szövetségének elnöke kijelentette: „Tökéletesen megértjük ezt a döntést. Az elektromos ipar számára valóban sajnálatos, hogy a Light + Building nem tartható meg 2020-ban, így ezen fontos platform nélkül kell tovább lépjünk. De az egészség az első.”

Tehát 2020-ban az egész iparág számára az a legfontosabb, hogy fellélegezzen, és megerősödve térjen vissza a Light + Building 2022-re. 

A Light + Building és az Intersec Building vásárokat 2022. március 13-18. között tartják Frankfurtban.

Forrás: Közlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Horváth Zsuzsanna Illan lámpája Light + Building Best of díjat kapott

Horváth Zsuzsanna Illan lámpája Light + Building Best of díjat kapott

És most azt is elárulta, milyen tervei vannak, mire készül még.

Európa legjobb középület fejlesztése díjat kapott az OMRRK épületegyüttese

Európa legjobb középület fejlesztése díjat kapott az OMRRK épületegyüttese

Újabb nemzetközi elismerés a Liget Budapest Projektnek.

Modern apartmanok, elegáns lobby, és borospince Pécs új apartmanszállodájában

Modern apartmanok, elegáns lobby, és borospince Pécs új apartmanszállodájában

Várhatóan májustól fogadja első vendégeit Pécs központjában a felnőttbarát Fibula Residence Hotel & Wellness.

Hirdetés