Októberi, fenntarthatósági tematikánk kapcsán mutatjuk be újra a Budakeszi határában megépült családi házat, amely léptékében és tömegalakításában is a környezetéhez igazodik.

Bár irodájának ma már fő profilja a lakóépülettervezés, addigi pályafutása során ez volt az első családi ház, amit Hanusz Ákos építész – saját családja számára – megálmodott. Cikkünk az OCTOGON Deco 2021/6-os lapszámából.
 


A sváb település keskeny, hosszú telke két ház elhelyezését tette lehetővé, így alakult ki az ikerházas beépítés, melynek nagyobbik felét foglalta el a tervező háromfős családja. Saját igényeiknek megfelelően alakította ki az alaprajzot, ami ugyanakkor követi a ma szokásos elrendezést: alul a nagy közösségi tér, a felső szinten pedig a privát szféra, a szülői háló, a gyerekszoba, valamint a vendéglakrész kaptak helyet.

A földszint téralakításának rendezőeszköze a műalkotásnak is beillő lépcső, ami központi helyzeténél fogva elválasztja, mégis biztosítja az átlátást az étkező-konyha és a nappali között.


Mivel az építész már a diplomáját is ökoépítészetből írta, és azóta is fontos számára a környezettudatosság, egyértelmű volt, hogy önmagának is passzívházként működő otthont tervezzen. Mind az építészeti kialakítás, mind a gépészeti megoldások az energiatakarékosság jegyében születtek meg, aminek következtében a minden kényelmi funkcióval rendelkező otthon éves rezsije megegyezik egy átlagos családi ház egyhavi költségével.

Mindez olyan megoldásoknak köszönhető, mint a ház külső felületeit takaró harminc centiméter vastag hőszigetelő burok, a hőszivattyús hűtés-fűtés rendszer, a hővisszanyerős szellőztetés, a hét kilowattos napelemes rendszer, valamint az esővíz hasznosítása.
 


Külső karakterét az épület földszinti és emeleti kubusának kontrasztos jellege határozza meg. A felső szint thermowood burkolatú faborítását, az alsó fehérre vakolt homlokzata ellenpontozza, míg a kettőt elválasztó látszóbeton előtető a tornác funkciójának kortárs átirata, ami nyáron árnyékol, télen viszont beengedi a napsugarakat a nappali helyiségébe.

A felső szint vastag furnér padlóburkolata előbb volt meg fejben, mint maga a ház terve, a szekrények frontjait pedig ehhez választották.


Hagyományos, a településen is domináns nyeregtetős házak archetípusát idézi az emeleti tömeg. Homogén hangulatát a belső terekben is részben a burkolatok adják – például a több helyiségben is visszatérő dekorbeton és a 3D-hatású, rombuszmintás cementlapok kombinációja –, karakteres jellegét pedig az egyedi tervezésű és design bútoroknak, valamint a precízen megkomponált részleteknek köszönheti.

A kreatív megoldásokkal teli ház több szakmai díjat is nyert: a szlovén BigSEE 2019-ben Magyarország egyik legjobb belső tervének választotta, 2018-ban pedig elnyerte Budakeszi város építészeti értékeiért adományozott díját.

 

Helyszín: Budakeszi
Alapterület: 160 m2
Tervező: Hanusz Ákos, Molnár József, Ház Művek

 

A teljes cikk a képgalériával ITT olvasható!

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Használatot formálni

Használatot formálni

Interjú Guba Sándorral és Hámori Péterrel, a GUBAHÁMORI iroda alapítóival.

Ökotudatos design
  • 2022-02-25 11:00
  • Deco

Ökotudatos design

A Budakeszi határában megépült családi ház léptékében és tömegalakításában is a környezetéhez igazodik, részletei és anyaghasználata ugyanakkor félreérthetetlenül egy 21. századi otthonról vallanak.

Hirdetés