Szombaton Budapesten rendezik az idei Bajnokok Ligája döntőjét, amelyet a francia PSG és az angol Arsenal csapata vív egymással. Ennek apropóján felidézzük a Puskás Arénáról szóló írásunk. Cikkünk a 157-es, 2020/1-es lapszámunkból közöljük.
A Bäse következő kiállításán a Nemzeti Atlétikai Központ különleges architektúráját áll a középpontban.
A tárlaton Szipál eredeti fotográfiái is láthatók, hagyatékának darabjai, amelyek most először kerülnek a nyilvánosság elé ilyen átfogó formában.
Nemcsak a DEAC pályájának lelátója újult meg, de a Debreceni Egyetem Sporttudományi Intézete is korszerű előadótermekkel gazdagodott. Erről szóló cikkünk a 197-es, 2025/1-es lapszámunkból közöljük.
Az arénák tervezése minden esetben tervezői kihívást jelent, nem volt ez másként az Alba Aréna esetében sem. Erről szóló írásunkat a 191-es, 2024/3-as lapszámból közöljük.
Nem kispálya – Szlovén stadion egy fehérorosz erdőben
Nosztalgikus anyagaink egyike ez, amelyben felidézzük, milyen benyomást tett ránk elkészültekor a debreceni Nagyerdei Stadion, amely most tíz éve nyitotta meg kapuit.
Fotósorozat a változó, mégis örök balatoni tájról
Tihanyi Anna kiállítását főszerkesztőnk, Martinkó József nyitotta meg
Mint Te és Én – Fiatal magyar fotográfia című kiállítás a Mai Manó Házban
Április 12-ig látogatható Marosi Viktor fotókiállítása a Telep Galériában.
Olajos Ilka fotográfus Panel című kiállítása.
Az Orbital Strangers Project KINCSŐ című kiállítása április 8-tól a szentendrei PhotoLab-ben.
Az „ég és föld közötti építészet” – MAKOVECZ IMRE 1935-2011 időszaki kerítéskiállítás a magyar organikus építészet legnagyobb alakja előtt tiszteleg, halálának 10. évfordulója alkalmából.
Posztstadion stádium kiállítás a FUGA-ban.
...hanem egy városrész újraalakításának igényéről is.
Mihez kezdünk a stadionokkal, ha azok elvesztik eredeti funkciójukat, mint a járvány idején?
Megkapta az engedélyt Zaha Hadid fa stadionja.