Hirdetés

Asztalmegosztás helyett proptech megoldások jönnek az irodákban

Hat pontban foglalja össze a Skanska, hogyan kell felkészíteni az irodát a munkatársak visszatérésére.

Állványerdőben jártam, kék irodát láttam

Az elsők közt kaphattunk bepillantást a Skanska-fejlesztette H2Offices-be.

Ezzel az épülettel húsz évet előrementünk az időben – interjú a H2Offices dán tervezőjével, Ulrik Raysse-vel

A H2Offices építészeti koncepciójának tervezőjével és az Arrow Architects egyik alapítójával, Ulrik Raysse-vel beszélgettünk a budapesti épületről.

BREEAM Excellent előminősítést kapott a Váci Greens E épülete

Ez már a hatodik, BREEAM minősítéssel rendelkező épülete a TIBA Építész Stúdiónak.

Megkapta a használatbavételi engedélyt a BudaPart CITY irodaház

Már több mint 20 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak bérbe a BudaParton.

Elérte legmagasabb pontját a Budapest ONE 2. és 3. üteme

A  Futureal fejlesztésében megvalósuló, szerkezetkész irodaház legmagasabb pontjára felkerült a bokréta.

Varsói irodaház lett Európa századik WELL minősített épülete

Európában mérföldkőhöz érkeztünk, és hamarosan kiderül, itthon melyik az első WELL minősített épület.

Nemcsak innovatív, de inspiráló és emberközpontú is – átadták az evosoft székházát

Az Infoparkban, a Duna partján álló épületben 1500 szoftverfejlesztő mérnök dolgozhat.

Hogyan alakíthatnánk lakóházzá irodákat?

Az irodapiacot kategóriákra bontva találni megfelelő típust.

Teljesen átalakul a Park Atrium irodaház

Komplett belsőépítészei és arculati megújulás 2021 tavaszán.

Applikációval mutatja be a H2Offices-t a Skanska

Az új alkalmazás növeli a felhasználói élményt és innovatív módon mutatja be az irodatereket.

Aláírták a finanszírozási megállapodást a BudaPart CITY irodaházra

A beruházás újabb két bank bizalmát nyerte el.

A Skanska megtartotta vezető szerepét a közép-kelet-európai ingatlanpiacon

A vállalat stratégiai célja jövőbiztos, fenntartható, egészséges és biztonságos projekteket fejleszteni.

New York-i IT-cég költözik a Szervita Square Building irodaházba

A Diligent Corporation Globális Termékinnovációs Központja innovációs központot hoz létre a pesti belvárosban.

Elkészült az evosoft Hungary ikonikus, világszínvonalú székháza

Az épület a LEED Gold környezettudatossági védjegy környezetbarát és energiatakarékos kritériumainak is eleget tesz.

A Nordic Light Trio LEED és Access4you arany fokozatú minősítéseket ért el

Az elismerések azt mutatják, hogy a Skanska legújabb fejlesztésében megvalósuló irodakomplexum zöld megoldásokat, befogadó és akadálymentes környezetet biztosít majd Budapest egyik legnépszerűbb irodai lokációján, a Váci úti irodafolyosón.

Hangulatos videó készült a Skanska új budapesti projektjéről

A víz által megteremtett szimbolikus kapcsolatot ábrázolja a film.

Ilyen lesz a H2Offices irodakomplexum

Bepillantás a Skanska új projektjébe.

Ezt is megéltük: online bokrétaünnepet tartottak

A KÉSZ Csoport kivitelezésében épülő Pillar irodaház érte el a legmagasabb pontját.

Hogyan működhetnek együtt az ingatlanfejlesztők az üzemeltetőkkel?

Mikor beszélhetünk BTS- és mikor spekulatív fejlesztésről, és melyiknek mik az előnyei?

Hirdetés