A pasztelles színek miatt mintha kicsit Wes Anderson gyerekeket és felnőtteket egyaránt elbűvölni képes mozijában lennénk.
Ami igazán felejthetetlenné teszi ezt az épületet, az az 5500 négyzetméteres kert, ami az irodaházak világában egyedülálló koncepció.
Art deco & barokk, rozsda- & aranybarna – megjelent 2020 első Decója. Interjú a városi közterek megújításától a belsőépítészet felé kanyarodó Bunyik Emesével, francia felkérésre alakított modern villával, egy varázslatos pécsi projekttel, Bonta Gáspár valóra vált rózsaszín fantáziájával, tapétákkal és gardróbokkal, valamint a magyar és osztrák gasztronómia modern ötvözetét kínáló Bobo Restauranttal.
Biogazdaság, hátizsák vagy esetleg egy építészeti stúdió lesz a befutó? Inspiráló alkotások a hazai kreatív világból, szavazni február 10-ig lehet.
Nagy Csaba (Archikon) a Párisi Udvar rózsaablak mögött megbújó fürdőszobájáról, és egyéb különlegességeiről nyilatkozott.
Hazai fejlesztések szempontjából idén sem unatkoztunk.
2020-ban a brit David Chipperfield következik a magazin 10x10x10-es projektjében.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is megnyitotta a Párisi Udvar Hotelt pénteken Budapesten.
A 150. születésnapját ünneplő magazin hálózattérképéhez a magyar kutató és csapata szolgáltatta az adatokat.
Hét-hét kategória, illetve különdíj nyertesei örülhettek a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj átadásán.
Többgenerációs, átalakított családi ház a Pilisben, tágas terek időtlen eleganciával párosítva Budán, egy Belvárosi lakás, ami egy külföldön élő házaspár második otthona, buja egzotikus terek a bulinegyedben, és egy sarokablak köré szervezett otthon, ahol a tervező bátran bánt a feketével. Az Octogon DECO őszi lapszámában a változatos lakásbelsők mellett a kényeztető textilekre koncentrálunk és mutatunk néhány példát arra, hogy milyen változatosan alkalmazható az üveg a belsőépítészetben. Emellett showroomokba látogatunk és végül a Hilton elegáns belső terei mellett az éttermét is kipróbáljuk.
A Millennium Háza a mai igényeket kielégítve is megőrizte az eredeti jellegzetességeit.
A városligeti épület és az előtte kialakított új rózsakert október 26-tól látogatható.
Pasaréti társasház, Bauhaus lakóház és kőbányai lakóparki otthon is bekerült a Deco utolsó nyári lapszámába, amelyben már a hűvösebb időkre is gondolunk. Fókuszba került Paller Eszter, az őszinte, empatikus terek alkotója. A Bazárban közelebb hozzuk a Távol-Keletet és méltatjuk a székérzéket, az Újdonságok közül a mosdókra és a garázskapukra figyeltünk, gasztronómiáról Tabányi Gábort, a Corvin Gastropub konyhafőnökét kérdeztük.
Széles perspektívát kínál az augusztus elején megjelent számunk, így nemcsak az utolsó nyári hónap minden egyes napsugarát szívhatjuk magunkba a vízpartokon vagy a világ elől elbújva, de különböző világokban is elmerülhetünk az Octogont olvasva.
Múlt, jelen és jövő - ezek az Octogon Magazin 2019/4-es lapszámának legfontosabb kulcsszavai. Megmutatjuk a szoftverfejlesztésnek otthont adó Hortonworks irodát, a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőt, de olvashattok a Brunszvik-kastélyról is.
Nyár, napsütés, hűsítő vízpart, vidám színek – az Octogon Deco 2019/3. száma ezekkel a témákkal foglalkozik. Összeszedtünk mindent olyan lakást, nyaralót, kerti bútort és textilt, ami magán hordozza a nyár érintését. Mindemellett a belsőépítészekkel készített interjú sem hiányozhat a lapból.
Megjelent az Octogon Magazin új lapszáma! Többek között az újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont, a lengyelországi kvadráns ház, az angyalföldi Klapka Központ, egy hűvösvölgyi családi ház került a lapba.