És egy olyan könyvtárt, ami színházzá alakítható.
A formájában a falusi építészet örökségéből merítő ház négy méretben rendelhető.
A betonnal való leszámolás mintaprojektje.
Ráadásul úgy, mintha egy közösségi lakóprojektet valósított volna meg embereknek.
A túrázók és a zenészek körében egyaránt hódít.
Lesz dolguk az építészeknek is, a városok funkcióit jobban a lakosság igényeire kell szabni.
Az építését egy helyi ültetvényes cég támogatta CSR program keretében.
Élő emlékművet állítanak az ország első miniszterelnökének, Lee Kuan Yew-nek.
A macskára hasonlító óvodától a gótikus katedrálisra emlékeztető irodaépületig.
Az építész nagy utat járt be a posztmoderntől a fa építészetét megalapozó shakkei filozófiáig.
Fa lakópark és fa lakónegyed - Dánia gőzerővel halad előre az ökológiai lábnyom csökkentése terén.
Csavarosabban használta a fát, mint eddig bármikor.
A Kengo Kuma-tervezte Dundee Design Museum.
A FIFA szerint a Forest Green Rovers világ legzöldebb futballklubja lesz.
Egyre több emeletes házat építenek beton helyett fából, csökkentve ezzel az építőipar katasztrofális mértékű szén-dioxid kibocsátását.
A Red Dot magyar díjazottjaitól kezdve Kengo Kuma cipőjéig.
Két nagyon erős külföldi projekttel nyit az Octogon utolsó 2019-es száma: a Dundee Design Museumot Kengo Kuma, a bordeaux-i MÉCA épületét Bjarke Ingels irodája tervezte. Rögtön utánuk mindannyiunk vágya következik: egy négyévszakos nyaraló a Balaton északi partján, a Reload Építészstúdiótól. Körbenéztünk a BudaPart első két átadott lakóépületénél (Vikár & Lukács Építész Stúdió), és az ózdi Újváros Téri Általános Iskola tornacsarnokában (Csontos Györgyi DLA, Mixa Stúdió), a Gyarmati Dezső Uszodában (Plant-Atelier Péter Kis), és még ezzel sem ért véget a sportvonal, mert bejártuk az Illovszky Rudolf Stadiont (Vasas, BIM Design), illetve a szegedi Szent Gellért Fórumot is.
Uli Kirchler fából farag városokat, melyek úgy működnek, mint egy teleszkóp.