Életműdíjat ért a Párisi Udvar, de az életmű folytatódik

Bajnok Sándor, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója a Párisi Udvarnál szerzett tapasztalatait már új projektnél hasznosítja. Interjú.

A Párisi Udvar felér egy időutazással

Korok és stílusok, fantázia és valóság, élő munka és százéves high-tech alkot lélegzetelállító elegyet.

Nívós díjat kapott a BudaPart GATE irodaház

Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje 2019 elismerést kapta az Év Irodája versenyen.

„Ez a ház tele van meglepetésekkel!”

Nagy Csaba (Archikon) a Párisi Udvar rózsaablak mögött megbújó fürdőszobájáról, és egyéb különlegességeiről nyilatkozott.

Best of magyar épületek 2019

Hazai fejlesztések szempontjából idén sem unatkoztunk. 

Életműdíjat kapott a Párisi Udvar felújítója

A kimagasló, példamutató építőipari és mérnöki munkát jutalmazta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Indul a BMW-gyár felvonulási területének kiépítése

Konténervárost épít a Market Debrecenben.

Hivatalosan is megnyitott a Párisi Udvar

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is megnyitotta a Párisi Udvar Hotelt pénteken Budapesten.

Több épületért is komoly díjakat kapott a Market

A Telekom székházért, a Párisi Udvarért és a Hill Side Office-ért is jelentős szakmai díjakat kapott Magyarország meghatározó építőipari vállalata.

Különdíjas lett a Párisi Udvar a MÉD-en

Pénteken adták át a Média Építészeti Díját. Az egyik elismerés a Párisi Udvarnak jutott.

Lenyűgöző lett a felújított Párisi Udvar

Négy és fél év után befejeződött a Párisi Udvar rekonstrukciója. A rendkívül komplex, speciális műemlékes feladatok egész sorát felvonultató munka látványos eredményt hozott.

Örökségvédelem ma(napság) Magyarországon

Az örökségvédelem ma talán még sokszínűbb is, mint régen – de közösen tartozunk érte felelősséggel.

A CEU az ArchDaily Building of the Year jelöltjei közt

A Market Építő Zrt. projektje is jelölt Building of the Year 2018 pályázatán.

2018 őszére készül el a Párisi Udvar Hotel

The Unbound collection by Hyatt franchise lánc második európai tagjaként fog működni a Párisi Udvar Hotel, amely várhatóan 2018 ősszel kerül átadásra. 

Jövőre megnyitja kapuit a Párisi Udvar

Budapest egyik ikonikus épülete az 1976-ban műemlékké nyilvánított Párisi Udvar évekig állt kihasználatlanul.

Hátrányos helyzetű iskoláknak segített a Market

Öt hátrányos helyzetű iskolának segített a Market Építő Zrt. a Domestos iskolamosdó felújítási program kiemelt támogatójaként.

Beszámoló a müncheni BAU 2017 kiállításról

Interaktív élményekkel gazdagodott a Market Építő Zrt. 118 szakembere.

Market Építő Zrt: Rekordév, kihívásokkal

A 2016-os üzleti évben 86 milliárd forintos nettó forgalmat ért el az építőipari vállalat.

European Hotel Design Awards: KOLLÁZS

Rangos, nemzetközi design díjat nyert a KOLLÁZS - Brasserie & Bar.

Épül a Telekom székház

Magyarország legnagyobb iroda-beruházásának építkezése az ütemezésnek megfelelően halad.

Hirdetés