Fókuszban az információcsere és gyártás során keletkező hulladék csökkentése.
Többek közt erről beszélgetett Horváth Bálint, a Holland Királyság Nagykövetségének körforgásos gazdasági tanácsadója a B+H építészeivel.
A Dancer nem áll le a fejlesztésekkel, és már az európai terjeszkedést készíti elő.
A nyertes pályázat sikere részben a tervben megfogalmazott társadalmi felelősségvállalásnak köszönhető.
Egyre több az innovatív, a körkörös gazdasági modellt szem előtt tartó megoldás.
Sokkal több mint bolt, környezettudatos gondolkodásra is nevel.
A Palackorrú Lebegő Kikötő projekt keretében a folyón összeszedett hulladékból kikötőt építettek.
Az alkotó kiment a hulladékudvarba, összeszedte a kábeleket és elkészítette a diplomamunkáját.
A többi technológiai óriásnál is nagyok a vállalások.
Minden új, hét és fél méternél magasabb épület esetében.
The Plus néven áll majd a norvég erdőben.
Rengeteg vizet spórolhatunk meg az előállításával.
Mert a jövő designja is a fenntarthatóságról fog szólni.
A NASA által kifejlesztett anyaggal vonták be őket.
Várhatóan ősszel vezetik be az intézkedést.
Környezettudatosabbak, energiatakarékos ingatlanokat keresnek a magyar vásárlók.
Az élelmiszergyártó is csatlakozott az ENSZ felhívásához.
Újabb lépés a hulladék nélküli társadalom felé.
A legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.
A digitális GlassTime hamarosan magyarul is megjelenik.