A kiállítás a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) és a Szentendrei-szigeten kialakított horányi táborhelynek a munkáskultúrában betöltött szerepét vizsgálja a két háború közötti időszakban.

 

A kiállítás a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) és a Szentendrei-szigeten kialakított horányi táborhelynek a munkáskultúrában betöltött szerepét vizsgálja a két háború közötti időszakban. A kultúra fogalmán a jelentések, a hétköznapi és ünnepi gyakorlatok, valamint az anyagi kultúra vonatkozásainak összességét értjük. Ezek formálják a résztvevők világról alkotott képét, létrehozzák és újratermelik az önazonosság fogalmát.



Tehát a munkáskultúra középpontjában a munkások önmeghatározása, önművelése és önszerveződése, közkeletű szóval identitásának kidolgozása és ápolása állt. A cà ­mként választott „zrí” kifejezés egy olyan közösségi gyakorlatot fed, melynek kapcsán a munkáskultúrán belül jelentkező identitásváltozatok és a hozzájuk kapcsolódó eltérő elképzelések fogalmazódtak meg és kerültek egymással vitába. A kiállítással kísérletet teszünk a baloldaliság újraértelmezésére, a baloldali csoportok sokszínűségének bemutatására, valamint a köztük zajló konfliktusok és egyezkedések kultúraformáló szerepének vizsgálatára.

Megnyitó időpontja: 2016. március 4. (péntek), 18.00
Helyszín: Kassák Múzeum

A kiállítást megnyitja: Tamás Gáspár Miklós
Köszöntőt mond: Szekeres Gábor, a Meteor TTE elnöke

Kurátor: Csatlós Judit
Kurátor asszisztensek: Juhász Anna, Mózs Barbara, Őze Eszter
Tudományos konzulens: K. Horváth Zsolt 
Dizájn: Rudas Klára

Megtekinthető: 2016. március 5. – 2016. június 5.
Nyitvatartás: szerda-vasárnap, 10.00 – 17.00

https://www.facebook.com/events/1662260937371471/

http://www.kassakmuzeum.hu/index.php?p=kiallitas&id=156
Támogató: NKA




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A METU képviseli hazánkat a Helsinki Design Héten

A METU képviseli hazánkat a Helsinki Design Héten

A Helsinki Design Hét (szeptember 8-17.) a legnagyobb tervező és építészeti fesztivál az északi országokban

Kórházi történetek festményeken

Kórházi történetek festményeken

Soós Kata festőművész Kórtörténet című tárlata szeptember 7-én nyílik

Hirdetés