Nyúl, majd Écs községét elhagyva, ahogy a Pannonhalmi Apátsághoz vezető szerpentinen kapaszkodunk fel, egy szelíd, csokiszínű épület hasal az útmenti földnyalábon. 

Nyúl, majd Écs községét elhagyva, ahogy a Pannonhalmi Apátsághoz vezető szerpentinen kapaszkodunk fel, egy szelíd, csokiszínű épület hasal az útmenti földnyalábon. Öntözőrendszer fekete hurkái kanyarognak a csupasz dombon, egészen az épület tövéig, mely a világörökség felé tartó út forgalmát szürcsöli fel. 

Fotó © Mudra László

Az évek óta idehaza dolgozó, holland építészek alapította Roeleveld-Sikkes Architects által kialakított pihenőzóna egy 2006-os versenypályázat győztes koncepciója. Szándékosan a Skardelli György tervei alapján 2004-ben épült fogadóépülettel vállal közösséget, mely a történelmi emlékhely befogadását strukturálja. 

A barna csuhás, tiszta tekintetű épülettömb szerzetesi fegyelemmel mutat a fogadóépület kapuzata felé, melyet a hátsó terasz rábillentése erősít meg. Az étterem, konferenciaterem, illetve parkoló hármas funkcióját ellátó építmény nem fél kiszolgálni a Skardelli tervezte szomszédos architektúrát: a római travertin mészkő burkolat ismétlése, illetve a mértani idomok következetes alkalmazása egységben kezelik a turisztikai élményt terelő épületeket. Az információs bázisként szolgáló kapuzat, mely az Apátsághoz vezető meditatív séta nyitánya, így alapvető szolgáltatói funkciókkal bővül. 

A földnyaláb gyomrába rejtett parkoló, melyet egyedül a domb köré gyengéden beívelt út jelez, kerékpárok és nagyobb gépjárművek elszállásolására is alkalmas, így a kötelező turistabuszok füzére nem tolakodik a tájba. A parkolóból az épület hátsó, teraszos traktusán sem érzékelünk semmit, mely a homlokzati képtől merőben eltérő karaktert mutat. 

Fotó © Mudra László

A fegyelmezett utcafront mögött ugyanis a csuha alól hófehér alsószoknyák hada villan ki, hatalmas napernyők képében. Egy-egy ilyen automatizált szoknya a szél mozgását érzékelve terül ki vagy gubózik öszsze, a pannonhalmi égbolt kegyelmére bízva bennünket. A teraszon működtetett szűzies árnyékolók nem csak a bangkirai fával borított pihenőterasz tökéletes kiegészítői – az elkölteni kívánt ebéd és a Pannonhalmi Apátsági Pincészet termékeinek házasítása mellett igen komoly esküvői turizmust generálnak. Az étterem belső tere ellensúlyozza az egymást váltó násznépek nyüzsgését, mely lágy vákuumként viselkedik. Az épületen körbefutó üvegbordázat ugyanis mindent megmutat a tájból, mégis valamelyest eltávolít attól. Az üveghomlokzat mögött fehér oszlopsor vonul végig, mely alig észrevehető idézet a karnyújtásnyira ülő apátság harangtornyából. A világörökségi panoráma elé így egy értő lencse kerül, melynek legnagyobb erénye visszafogottságában rejlik.

 


Építész tervezők: Dick Sikkes, Albel Éva
Építész munkatársak: Födémesi Zsuzsa, Bártol Nándor, Simongáti Veronika
Hasznos összalapterület: 7792 m²
Pinceszint + földszint alapterülete: 824 m²
A pihenőterasz alapterülete: 220 m²
Konferenciaterem kapacitása: 120 fő 
Kivitelezés:  2010

Szöveg: Mihály Kamilla
Fotó: Bujnovszky Tamás

A cikk nyomtatásban megjelent az Octogon magazin 2010/6-os lapszámában. 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 79 - 2010/6. lapszámában

A lapszám tartalmából:


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tapéták főszerepben

- 2020/1

Art deco & barokk, rozsda- & aranybarna – megjelent 2020 első Decója. Interjú a városi közterek megújításától a belsőépítészet felé kanyarodó Bunyik Emesével, francia felkérésre alakított modern villával, egy varázslatos pécsi projekttel, Bonta Gáspár valóra vált rózsaszín fantáziájával, tapétákkal és gardróbokkal, valamint a magyar és osztrák gasztronómia modern ötvözetét kínáló Bobo Restauranttal.

Megvan a Domus új vendégszerkesztője

Megvan a Domus új vendégszerkesztője

2020-ban a brit David Chipperfield következik a magazin 10x10x10-es projektjében.

Barabási Albert-László hálózattérképével ünnepel a Nature

Barabási Albert-László hálózattérképével ünnepel a Nature

A 150. születésnapját ünneplő magazin hálózattérképéhez a magyar kutató és csapata szolgáltatta az adatokat.

Hirdetés