Hirdetés

Csomay Zsófia Ybl-díjas építésszel Várhelyi Judit készített interjút 2001-ben, az OCTOGON magazin számára.

”…az elkészült művek a fontosak, nem a tervező személye." - Csomay Zsófia Ybl-díjas építésszel Várhelyi Judit beszélgetett
„Női szám? Na ne…” mondta, amikor először beszélgettünk az interjúról, és kicsit féltem, hogy leteszi a telefont. Azután lassan megenyhült. Szívesen és részletesen beszélt a házairól, mintegy elterelő hadműveletként is a magára vonatkozó kérdések elől. Számára az elkészült művek a fontosak, nem a tervező személye.


 

Várhelyi Judit: Úgy tudom, most az Industrial Export Székház átépítésén dolgozol.

Igen, és úgy tűnik, hogy hosszas huzavonák után végre meg is valósul majd. Ennek az átalakításnak már szinte követhetetlen a története. Csináltunk itt már székházat az Alkotmánybíróságnak, azután a társadalombiztosítónak, de egyikből sem lett semmi. Mígnem végül, többlépcsős banki értékesítés után, osztrák magántulajdonba került az épület. A tulajdonos, némi kerülővel, de megtalálta az eredeti tervezőket, és megbízást adott az épület átalakítására. A rendezési terv módot ad arra — és tulajdonképpen ráutaló módon kötelezi is az új tulajdonost —, hogy a térfal kerüljön vissza a Fő utca vonalába, így a bővítés lehetősége megvolt. Végül, sok munka árán, megkaptuk az építési engedélyt. A nehézségeket részben az okozta, hogy a telek és a közepén álló épület védettség alatt áll.

A Fő utca is a Világörökség része?

Igen. A Clark Ádám tértől az egész észak-keleti vároldal védett. Emiatt minden engedélyezési terv hosszadalmas műemlékes egyeztetéseket és zsűrizéseket jelent. Szóval megkaptuk az engedélyt, de a tulajdonos és a megbízottja botrányos körülmények között elváltak egymástól
Ezután volt egy kis szünet, majd megjelent egy német válságmenedzser, aki műszakilag és emberileg is nagyon korrekt volt. Meggyőzte a tulajdonost, hogy jobban jár, ha a régi épületet lebontja, mert nagyobb alapterületet és modernebb irodákat tudnának létrehozni. A modernséget nem annyira az építészeti világra értette, hanem a technikai háttérre. A régi épület függőleges és vízszintes szerkezeti méretei nem alkalmasak megfelelő belmagasságú irodák és standard méretű parkolók létrehozására.

Nem sajnálod a régi épületet?

Nézd, a német és osztrák partnerek nem tűrik azt, hogy a befektetésük ne térüljön meg maximálisan. Így arra jutottam, hogyha a belmagasság is, a parkoló is problémás, akkor tényleg bontsuk le, és csináljunk újat. Most ezen a ponton vagyunk, most ízlelgetem ezt a furcsa helyzetet.

fotó © Bujnovszky Tamás

Menjünk vissza a kezdetekhez! 1979-ben ez az épület nagy szám volt. A függönyfal, valamint az újszerű hozzáállás a műemléki környezethez szokatlan, elég feltűnő volt. Tanultunk róla az egyetemen is. 

A házat még a KÖZTI-ben, Gereben Gáborral együtt terveztük. Először keretes beépítést terveztünk; körbeépítettük a romot, de a Városrendezési és Építészeti Tanács nem fogadta el. Utána találtuk ki a mai alakot, ami olyan, mintha egy késsel kimetszettünk volna a tömbből egy darabot. Ezért olyan drasztikus az anyagváltás. Képzeld el, hogy a telken eredetileg három gyönyörű, keretes barokk lakóház állt. Egyemeletes, színtiszta barokk lakóházak, három szép íves kapualjjal. Ma már nem bontanának le egy ilyen épületegyüttest.

A rom ennek a maradványa?

Bizonyos értelemben. A rom, az nem barokk holmi, az egy középkori polgári lakóház maradványa. Amikor a barokk lakóházakat elbontották, a bontóbrigád vezetője vette észre, hogy ez egy különálló elem. Zárványként beépült a barokk házakba, az egyikből a másikba átnyúlva. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal azonnal védelem alá vette. Valahogy hasznosítani szerettük volna, sok jó ötletünk volt, de nem lett belőle semmi. A szocialista nagyvállalat igazgatóját nem érdekelte. Még azt sem lehetett elintézni, hogy a romot tisztességesen megvilágítsák. Most egy fedett előcsarnokban áll majd, és reméljük, a tulajdonos nem lesz ellene, hogy valami érdekes funkciót kapjon.

Gereben Gábor nem vesz részt a tervezésben?

Próbáltam a Gábort invitálni, nagyon szívesen vettem volna, ha tovább dolgozik velem, ő azonban elhárította ezt. Írásban lemondott a közreműködésről. Sajnálom, mert az életem során az építészek közül talán vele tudtam a legjobban együttdolgozni.

A legújabb felépült házad ugye itt van nem messze felettünk?

Igen, a Wallenberg vendégház, a Halászbástya alatt. (Octogon 2000/5., 82. old.) De nem mondhatom, hogy az „én házam”, mert Reimholz Péterrel együtt nyertük el a munkát egy meghívásos pályázaton. A munka dandárja nálam készült (CET BP Rt.), de az épület szellemileg a közös gyerekünk.
Az alapozástól a lakások berendezéséig folyamatosan mi dolgoztunk az épületen, ilyen lehetőség ritkán adódik az ember életében. Hihetetlenül jó kommunikáció alakult ki a megbízókkal, a Collegium Budapesttel. Folyamatos párbeszéd kísérte az épület megszületését, és ezzel rengeteget gazdagodott a ház.

Kik álltak az építkezés mögött?

A svéd királyi család, a Wallenberg Alapítvány és egy svájci cég közös adományaiból épült fel a ház. Rendszeresen jöttek ellenőrizni a pénzügyeket, és hogy az építkezés hogyan áll. Kedvesen és barátságosan regisztrálták az éppen akkori helyzetet. Ilyet igazából eddig soha nem éreztem, hogy ennyire kulturált folyamat is lehet egy épület megvalósítása. 
Tulajdonképpen nem ez a legutolsó munka, amit csináltunk, hanem a Herendi Porcelánmúzeum, amiről szinte senki nem tud, mert egy színtiszta belsőépítészeti feladat volt. A múzeum a régi gyár része, egy régi klasszicista ház, Turányi Gábor új épületével szemben. 

Erre külön pályázatot írtak ki?

Igen. Magyari Évával nyertük a pályázatot, aki szerintem az ország egyik legjobb belsőépítésze. A XIX. századi házat is helyre kellett hozni, ahol eredetileg igazgatói lakás, irodák, és egy kemence volt. A felszabadulás után már múzeumként működött, csak nagyon elhasználódott, és mivel a herendiek most újrateremtik a környezetüket, úgy döntöttek, ezt is felújítják.

Herenden most jól mennek a dolgok…

A munka kapcsán körbevittek minket a gyárban, nagyon jó hangulata van, valahogy minden sarkából sugárzik, hogy itt minden más, mint megszoktuk. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi lehet az oka, de lehetett érezni, hogy itt rendben vannak a dolgok. Egyrészt, hogy mindenütt tisztaság volt, és normális, konszolidált munkaviszonyok. Láthatólag az emberek jókedvűek. Mindenki részvényes. Nem úgy mennek a döntések, mint a szocializmusban, nem csak alkalmazottként, hanem tulajdonosként dolgoznak. 

Érdekes lehetett egy ilyen rokonszenves atmoszférájú közeg részese lenni!

Igen, az volt. Nekem Éva miatt is jó volt, mert nagyon-nagyon szeretek vele együtt dolgozni. A szó legjobb értelmében elfogulatlan, és távol tartja magát mindenféle divattól. Aránytalanul sokat dolgoztunk ezen a munkán, rengeteg időt töltöttünk a helyszínen. A szomszéd községben, Bándon csinálták az egész asztalosmunkát. Szerintem egy budapesti kivitelezővel nem tudtuk volna elintézni ezt a festett belsőt, amit kitaláltunk. Nem mondom, még ott se volt könnyű. A legérdekesebb az egészben az volt, hogy nemrég előszedtük az eredeti pályázati rajzainkat, és minket is meglepett, hogy gyakorlatilag semmi különbség az akkor rajzolt belső perspektívák és a megépített belső terek fotói között! 

Hihetetlen... Ezek szerint a pályázati terv maradéktalanul megvalósult?

Nyilván rengeteg munka volt a kettő között, de a rögeszme, ami ott elfogott bennünket, háborítatlanul meg tudott valósulni.

Mi volt ez rögeszme? Maga az épület vagy az ottani légkör adott egy ötletet?

A rögeszme egyszerűen csak annyi volt, hogy úgy kellene ezt a kiállítást megcsinálni, hogy az egy, az épített falaktól független belső felület legyen, amiben a vitrinek nem pusztán a fal elé állított bútorként viselkednek. Hanem az egész egy homogén, festett színfalként jelenik meg, egyfajta belső, második házként, amiben mindenféle dolgok történnek, és különféle érdekes átlátások adódnak az egyik helyiségből a másik felé. Ez a hatás semmiféle anyaggal nem produkálható, csak mázolással. Ez a mázolás, ez egy zűrös ügy. Az emberek fejében a mázolás még mindig inkább a konyhabútorhoz kötődik, semmiképp sem egy múzeumhoz. A mázolt nyílászáróknál persze mindenképp el akartuk kerülni a hagyományos megjelenést. Ez viszont a kivitelezés szempontjából okozott gondot. Húsz évvel ezelőtt ezt az egészet lehetetlen lett volna így megvalósítani. Most már létezik egy homogén, jól megmunkálható anyag, az MDF lap, ami lehetővé tette a kívánt hatás elérését.

A világítás is jól szolgálja ezt a hangulati világot.

A világítással rengeteget küszködtünk, mert gyakorlatlanok voltunk. Nem csináltunk még soha kiállítást vagy múzeumot. A herendi bemutatóterem meglévő világítása nem tetszett, valami mást képzeltünk el. A herendiek is bizonytalanok voltak. Szinte véletlenül adódott a megoldás. A gyár állandó világítástechnikai partnerével (Lysys) beszélgetve, szóba került a száloptika. Megmutatták minden csínját-bínját. A keretek mögé bevezettük a száloptikákat, és így káprázásmentesen megvilágítottuk a porcelán tárgyakat.

Teljesen más téma, de szeretném megkérdezni: amikor telefonon a női interjú sorozatot először említettem, úgy tűnt, nagyon nem tetszik neked az ötlet. Elmondanád miért?

Miért, lesz majd egy férfi szám is? Szerintem a munka eredménye számít, nem az, hogy nő tervezte vagy férfi.

Mint a női írók antológiája? Az is vitatható koncepció. 

Olyasmi. A tervező neme a terv szempontjából magánügy. A saját szempontjából azonban húsbavágó a különbség. A női lét nyilvánvalóan megnehezíti a szakma gyakorlását. Minden hivatásszerű szakmáét: állandó skizoid állapotot eredményez. A család és a munka között ingázva mindig is lelkifurdalásom volt, hogy egyikre sem jut elég időm. Mióta felnőttek a gyerekek, szabadabban tudok dolgozni, kicsit több időm van. Szerintem egyébként a lényeges dolgokat leginkább éjjel lehet kitalálni, egyedül. Amikor elülnek a zajok, akkor jönnek az ötletek.

Az alkotási folyamat szerinted teljesen azonos?

Na jó, ha nagyon bele akarunk menni, persze vannak különbségek. Én sokat dolgoztam együtt férfiakkal, és valóban némiképp eltérő a probléma-megközelítésük, máshogy reagálnak a felvetődő kérdésekre. A mi gondolkodásunk pedig valamiféleképp talán intuitívabb. A nembéli különbség inkább pszichológiai, mint szakmai szempontból vizsgálható.
Persze vannak a női létnek más aspektusai is. Például művezetni soha olyan jó nem volt, mint terhesen. Sem előtte, sem utána nem voltak olyan szófogadóak és előzékenyek a munkások. Ezt egy férfi sohasem fogja megtapasztalni…

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON 2001/06-os lapszámában.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Racionalitás és megépíthetőség

Racionalitás és megépíthetőség

Peschka Alfréd mesélt nekünk az NKE Rendészettudományi Karának új épületéről. 

„Fantasztikus, hogy milyen erőt sugároz ez az épület”

„Fantasztikus, hogy milyen erőt sugároz ez az épület”

Szalay Tihamér, az MD Studio vezető tervezője mesélt az NKE restaurált főépületéről.

Nemcsak kiszolgálni, de inspirálni is az épületben lévő életet

Nemcsak kiszolgálni, de inspirálni is az épületben lévő életet

"Valójában a térélmény az, ami az egyetemiséget adja."

Hirdetés