Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a HUMDA és a Hungaroring.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) és a Hungaroring Sport Zrt. A cél, hogy a MotoGP-pálya és a Hungaroring egymást kiegészítve működjön.

A megállapodást Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója írta alá. Az együttműködés egyik célja az, hogy a Hajdúnánás mellett épülő MotoGP-pálya, valamint a Forma-1-es Magyar Nagydíjaknak is otthont adó Hungaroring párhuzamos működése optimálisan valósuljon meg, a két helyszín egészítse ki egymást.

A leendő MotoGP-pálya látványterve (tervező: BORD Építész Stúdió, látványterv: Homologue)
Weingartner Balázs elmondta, a MotoGP-pálya tervpályázata lezárult, Bordás Péter tervei alapján kezdődik a létesítmény tervezése, ugyanakkor a pontos specifikációkat egy "továbbtervezési szerződés" alapján alakítják majd ki: „Szeretnénk ősszel végleges tervet mutatni a nyilvánosságnak, és elindítani az előzetes földmunkákat, hogy jövőre már a magasépítési tevékenység indulhasson a területen.”

A tervek szerint 2023-ban már MotoGP-versenyt rendeznének a pályán, ez Weingartner szerint tarthatónak tűnik, de a jogtulajdonossal kötött szerződésben az előre ki nem számítható változókat figyelembe véve, legkésőbb 2024-re vállalták az első futam lebonyolítását.

Elmondta azt is, hogy a létesítmény a Hungaroring példáját alapul véve a magyar állam tulajdona lesz, reményeik szerint pedig jelentős mértékben hozzájárul majd a kelet-magyarországi régió, és az ottani térség gazdasági fejlődéséhez.

Gyulay Zsolt az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezésével kapcsolatban beszámolt arról, hogy számos verzióval készülnek, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben ugyanis egyelőre még sok a nyitott kérdés a versenyhétvége lebonyolítását illetően.

„A világban és az országban is súlyos a helyzet, de nagyon bízunk abban, hogy augusztus 1-ig valamelyest rendeződik. Tavaly nem gondoltuk, hogy egy év elteltével ugyanott fogunk tartani, ugyanakkor most nem a mi futamunk a prioritás a jogtulajdonos Liberty Mediánál sem, mert a Magyar Nagydíj csak augusztusban lesz” – mondta Gyulay, megjegyezve, hogy „még egy olyan évet, mint a tavalyi, nehezen bírnánk ki."

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a HUMDA megjelenésével plusz forrásokhoz jut a mogyoródi pálya is, és reményei szerint az idei Forma-1-es futam ideje alatt már be tudják majd mutatni azokat az engedélyes terveket, amelyek a létesítmény hosszú évek óta ígért felújítására vonatkoznak. A korszerűsítés három részből áll, a főbejárat környékéről, a boxutcában található, úgynevezett paddock épületről, valamint a fedett lelátórendszerről.

„Bízunk abban, hogy 2022-ben, a futam után elindulhat a bontás, az időterv viszont szoros lesz, hiszen 10 hónap áll majd rendelkezésre a bontásra és az építésre” – nyilatkozta Gyulay Zsolt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Jóval 300 fölött száguldhatnak majd a magyar MotoGP-pályán

Jóval 300 fölött száguldhatnak majd a magyar MotoGP-pályán

A BORD Építész Stúdió és a RacingLoop tervezőivel beszélgettünk a hajdúnánási MotoGP-pályáról.

A BORD Építész Stúdió tervei alapján építik a MotoGP-pálya létesítményeit

A BORD Építész Stúdió tervei alapján építik a MotoGP-pálya létesítményeit

A győztes koncepció a biztonságos versenyzést és a versenyélményt helyezi középpontba.

Nem fából vaskarika

Nem fából vaskarika

A Hello Wood saját fejlesztésű szálláshelyei a remeteélet luxusát kínálják.

Hirdetés