EQUITONE – szépség és észszerűség összjátéka

„Ez az anyag nem igényel rábeszélést, csupán ismereteket.”

Az EQUITONE 2019. évi építész és építészhallgatói pályázat mottója „A szépség és egyszerűség egysége” is az esztétika és az energiatudatosság kettősségének ebben az anyagban megteremtett összjátékát fejezi ki. Az EQUITONE-anyaga az épületek esztétikájához vitathatatlanul hozzájárul, ahogy ezt Vikár András Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas építész, a zsűri tagja is említi: „Ez az anyag nem igényel rábeszélést, csupán ismereteket.” A pályázatokon eddig sem a felhasznált anyag mennyisége, sokkal inkább az építészeti gondolat, és az anyag szerepe volt elsődleges szempont. Az EQUITONE-anyagok felhasználása egyre színesebb és gyakoribb, hiszen minden szempontból jól illeszkednek a kortárs építészeti elvárásokhoz. A 2019. évi pályázat díjazottjai közül a zsűri a különdíjat Kalmár László és Zsuffa Zsolt építészpárosnak ítélte a Budapest III. kerületébe tervezett többgenerációs családi ház terveiért. A III. díjat pedig Prohászka Benedek, Halmosi Erik és Lasztóczi Péter budapesti négylakásos társasháza nyerte.

Az EQUITONE elkötelezett a minőségi tervezői munka elismerése mellett, így a jövőben is folytatódik a méltán népszerű pályázat. 

A III. helyezett budapesti négylakásos társasház

A pályázat elsősorban az egyre inkább elvárt és népszerű, felelős tervezői gondolkodás terjedését szorgalmazza, illetve hangsúlyozza a környezettudatosságot. A III. díjat Prohászka Benedek, Halmosi Erik és Lasztóczi Péter nyerte, akik egy budapesti négylakásos, háromszintes társasház külső homlokzatburkolatán EQUITONE Tectiva nagytáblás szálcement burkolatot használtak fehér színben.

Prohászka Benedek az anyaghasználat kapcsán a következőket jegyezte meg: „Számunkra nem volt ismeretlen az EQUITONE-anyag, sokszor használtuk már. Ezúttal a perforálás lehetőségével kísérleteztünk. A kiugró/beugró erkélyeket szerettük volna elrejteni/eltüntetni, és egyetlen tömbbé változtatni az épületet. Nagy segítség volt ebben a perforált lamella, mely a szükséges előírásoknak is megfelelt.”

A Sasad és Farkasrét találkozásánál lévő lakóterületen, mely az utóbbi időkben meglehetősen beépült, található a négylakásos lakóház. Elsősorban karakteres külső megjelenésével hívja fel magára a figyelmet. A már-már középület színvonalú homlokzati szerkesztés és anyaghasználat sajátos megjelenést biztosít. A tervezőcsapatnak nem ez az első – az EQUITONE anyaghasználatot magas színvonalon bemutató – épülete, korábban a Rókahegyi családi házuk, illetve az Átlós utcai ikerház ugyanitt I. díjat nyert. Ez a következetes tervezői munka mindenképpen és ismételten elismerésre méltó a tervezőirodától, hiszen már nem először végeztek dobogós helyen. 

A pályázat különdíja ezúttal Kalmár László és Zsuffa Zsolt kétlakásos lakóépületét illette, akik a megszokottól eltérő módját alkalmazták a kétlakásos lakóépület térbeli szervezésének. A lakások egy-egy külön szintet foglalnak el. Kézenfekvő elkülönülés ez, azonban a hazai építtetői gyakorlatban nem szokványos. 

Egy-egy szint egy-egy lakás a Kalmár–Zsuffa-féle tervben

Az épület homlokzatai egységes vakolt felületként jelennek meg, az emeleti terasz látszóbeton szerkezetű. A mennyezet, ami ehhez közvetlenül csatlakozik, a tervezett beton felületekre emlékeztető színű és felületi struktúrájú EQUITONE Tectiva rendszerrel alakították ki. A nappali szintjén lévő teraszon álló acél szerkezetű kerti pavilon mennyezete szintén EQUITONE-burkolatot kapott. Ezen kívül a kiemelt, testközeli homlokzati felületeket is tartós, nagytáblás szálcement burkolattal tervezték. 

Zsuffa Zsolt az anyaghasználat kapcsán így fogalmaz: „Két helyen használtuk az EQUITONE- anyagot: a teraszok mennyezeténél, ahol a szinte tapintható közelség miatt szerettünk volna szép burkolatot adni, a beton struktúrájára emlékeztető felületet létrehozni, valamint az utcai főhomlokzatnál, ahol viszont a garázskapukat igyekeztük elrejteni, burkolatba integrálni. Mindezekre rendkívül jól bevált az EQUITONE Tectiva anyag, a táblák felületi strukturáltsága, a látszódó szálak miatt nem keltenek műanyag hatást, ettől is igazán vonzó ez a fajta burkolat.”

A lakások rendkívül tekintélyesek – az üvegfalak mögött szinte felsorakoznak a méretes és nagyvonalú terek. A lineáris térsor és a környezet viszonya határozott állásfoglalás, amit a két szint e tekintetben azonos alapállása megerősít, a felső szint hátralépése pedig finomít. Ez a hátralépés nem egyszerű lépcsőzés. A homlokzat kiteljesedik a húzott arányú loggiában, amely rétegessé teszi az épület frontját és intimebbé a felső lakás kertkapcsolatát. A szintek között és a beépítésben is következetes az épület hátráló emelkedése. Egyfajta építészeti „testbeszéd”, ami hűen visszaadja a tervezők alapvető elképzeléseit arról, hogyan viszonyulnak egymáshoz a lakások, az épület, a telek és az utca.

Az EQUITONE építészeti pályázatokon a felhasznált anyag szerepe válik figyelemreméltóvá. Az épületen a szálcement burkolat szinte alig észlelhető, mégis jelentőséggel bír. A tervezők azokon a helyeken alkalmazták, ahol nem az épület testét akarták megmutatni, hanem a felületet; ott, ahol a minőséget a közelség igényli, és ahol a minőséget az üvegfelületek határozzák meg. 

Az EQUITONE számára kiemelten fontos a gyakorló és a jövőbeni építészek munkájának elismerése, így a következő pályázati kiírás hamarosan elérhető lesz az EQUITONE honlapján.

Ismerje meg a 2019. évi EQUITONE pályázat nyerteseit!
Bővebb információ: www.equitone.com/hu-hu/




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az EQUITONE sokszínű világa (X)

Az EQUITONE sokszínű világa (X)

Szálcement homlokzatok élénk színekkel.

 Őselemekből szálcement | Equitone pályázat (X)

Őselemekből szálcement | Equitone pályázat (X)

Intermodális és dinamikus építészeti megoldások az EQUITONE pályázatának díjazottjai között.

Stílusváltás Budán
  • 2022-06-07 09:00
  • Deco

Stílusváltás Budán

Luxe Residence a Törpe utcában, a Téralkotó Építész Stúdió tervezésében.

Hirdetés