Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyát, ami ezáltal egy 1800 négyzetméteres épületrésszel bővült. Az intézmény felújítása példaértékű összefogás eredménye, kivitelezésében a Market Zrt. vett részt. Az épületben negyven betegágy, képalkotó részleg, szakrendelők, rehabilitációs tornatermek és négy családorvosi praxis kapott helyet.


A Szent Ferenc Kórház a kardiológiai rehabilitáció területén a közép-magyarországi régióból kétmillió ember ellátásáért felel, a mostani fejlesztéssel vélhetően javulhatnak a szív- és érrendszeri megbetegedések halálozási mutatói, amihez a fejlesztéseken túl kellenek a jó minőségű rehabilitációs, betegedukációs programok is. Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója elmondta, hogy az intézmény fejlesztésének terve szerencsésen egybeesett a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátását javítani kívánó kormányzati programmal, így az Egészséges Budapest Program (EBP) forrásaiból is részesült az intézmény.

A kórház fejlesztése szoros együttműködésben történt az egyházzal, a fenntartó renddel, az önkormányzattal, a kormánnyal és magánadományozókkal, és "ha egy program mögött ilyen összefogás van, az csak sikeres lehet". - jegyezte meg a főigazgató.

A most megvalósult első ütem eredményeképpen az eddig egy épületben működő kórház egy több mint 1800 m² alapterületű, új toldaléképülettel egészült ki. Ez kétágyas, fürdőszobás kórtermek formájában negyven további betegággyal bővíti a kórház jelenlegi befogadóképességét. Az új szárny képalkotó diagnosztikai részlegnek, új szakrendelő helyiségeknek, valamint rehabilitációs tornateremnek és négy családorvosi praxisnak is helyet ad.

A jövőbeni tervek között szerepel a kórház régi épületének teljes rekonstrukciója, amelynek révén 150 ágyon valósulhat meg a kardiovaszkuláris rehabilitáció, de elvégzik a szívátültetettek utókezelését és a végstádiumú szívelégtelenségben szenvedők palliatív ellátását is. Ezenkívül a tervek szerint oktatói, esetlegesen egyetemi tanszéki szerepet is betölthet a jövőben a kórház, továbbá egészségügyi szakdolgozói képző- és gyakorló hely is lesz az intézmény.

A kórház felújítása példaértékű összefogás eredménye. 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lendületben a Velux

Lendületben a Velux

A cég nemcsak bővül, hanem zöldül is.

Szakképzés, jótékonyság és otthonhoz jutó családok

Szakképzés, jótékonyság és otthonhoz jutó családok

A diákok idén a gipszkarton-falak építését tanulják meg, illetve két rászoruló család otthonát is építik egy héten át.

Nyílt levél Kerényi József kecskeméti könyvtárépületének megmentéséért

Nyílt levél Kerényi József kecskeméti könyvtárépületének megmentéséért

A szakma nyílt levele a Kerényi József tervei alapján felépült kecskeméti könyvtárépület megmentéséért

Hirdetés