A város Afrika gazdasági fővárosa szeretne lenni. 

Hirdetés

Marokkóban dolgozott a Morphosis építésziroda: a Thom Mayne kaliforniai építész által alapított stúdió egy egykori katonai reptérre tervezett irodatornyot. A 250 hektáros terület 2007-es bezárásáig fontos katonai és kereskedelmi csomópont volt, majd létesítményeit lebontották, hogy felépüljön Casablanca új üzleti negyede, a Casablanca Finance City (CFC), benne Mayne tornyával.

A projekt célja, hogy a nagy nemzetközi vállalatok Casablancában hozzák létre regionális központjaikat. A CFC kommunikációs és stratégiai igazgatója, Manal Ber­noussi szerint,

ha valaki Afrikában szeretne üzletelni, akkor fizikailag is jelen kell lennie a kontinensen.

A közel négymilliós városban található Afrika legnagyobb mecsete, hamarosan otthont ad Afrika legnagyobb színházának, amelyet a párizsi építész, Christian de Portzamparc tervezett, sorra követik egymást a beruházások, egyszóval a város készen áll arra, hogy a kontinens gazdasági fővárosa legyen. 

A CFC landmark épületére 2013-ban írtak ki nemzetközi pályázatot, a mezőny pedig nagyon erős volt, kizárólag Pritzker-díjas építészeket hívtak meg. A Rem Koolhaas, Zaha Hadid, Thom Mayne és I. M. Pei csapatból végül Thom Mayne és irodája került ki győztesen, az építésznek ez volt az első afrikai munkája.

Saïd Ibrahimi, a CFC vezérigazgatója elmondta, hogy az országban mindenhez és mindenben a francia vonalat keresik, de ezúttal valami teljesen mást akartak.

Mayne és New York-i irodája végül egy olyan épületet tervezett meg, amely egy dologban biztosan hasonlít a többi casablancai épületre, ez pedig a fehér színe. A hasonlóságok itt azonban véget is értek. A 25 emeletes, kristályszerkezetű torony a város legmagasabb épületei között van, „érinti az eget és érinti a talajt”, ahogy Mayne jellemezte. A térségre jellemző mozaikos és rácsszerű megoldások ihlették az épület külsejét, eredetileg betonból szerették volna elkészíteni a homlokzat moduláris elemeit, de aztán a felmerülő költségek miatt az alumínium mellett döntöttek.

Az épület energetikai rendszere LEED Gold tanúsítvánnyal rendelkezik, amely Marokkóban kiemelt szempont, az ország ugyanis 2030-ra energiafelhasználásának 52%-át megújuló erőforrásokból szeretné fedezni. 

Az irodaházat többek között a PricewaterhouseCoopers és az AIG bérli, és bár jelenleg a casablancai ég kiemelkedő darabja, korántsem biztos, hogy ez mindig így marad: a városban akkora az építkezési láz, hogy elképzelhető, hamarosan nagyobb épületek követik majd.

Forrás: Architectural Record




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ez az irodaház jó példája annak, amikor az épületszerkezet őszinte megjelenítése valódi értékeket hordoz

Ez az irodaház jó példája annak, amikor az épületszerkezet őszinte megjelenítése valódi értékeket hordoz

Erről szóló írásunk a 201-es, 2025/5-ös lapszámunkból közöljük.

Új napelemes rendszerrel csökkentik a Budapest ONE irodaház karbonlábnyomát

Új napelemes rendszerrel csökkentik a Budapest ONE irodaház karbonlábnyomát

A beruházásnak köszönhetően az Őrmezőn álló irodaház energetikai besorolása is emelkedett.

Tagadhatatlanul szakmaspecifikus ennek az irodának az enteriőrje

Tagadhatatlanul szakmaspecifikus ennek az irodának az enteriőrje

Erről szóló cikkünk a 199-es, 2025/3-as lapszámunkból közöljük.

Hirdetés