Hét fontos pontban is megállapodtak a felek Budapest fejlesztéséről a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén.

Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével összeült a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT). Az ülés eredményét Fürjes Balázs, a Tanács alelnöke, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, valamint Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes foglalta össze. Amint arról Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a Facebook-oldalán beszámolt, a felek hét fontos pontban is egyetértettek – a listát Vitézy posztja alapján közöljük. Ugyanakkor a főváros részéről úgy látják, nagy ügyekben  nem léptek előre. 

1. Megállapodtak a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásáról és arról, hogy a Budapest Fejlesztési Központ átveszi a Műegyetem rakparti villamosfejlesztés tervelőzményeit, és megvalósítja a beruházást. A projektről Vitézy korábban bővebben is beszámolt

2. Mindkét fél támogatja az előző városvezetés és a BKK által még 2013-ban indított tervpályázati folyamat nyomán született terveket a pesti alsó rakpart teljes megújítására, új Duna-parti sétány létesítésére – ugyanakkor a finanszírozásról és a munkamegosztásról még tovább egyeztetnek.

3. Felélesztik a kelenföldi metróvégállomás őrmezői oldalán tervezett fedett BKK-s és Volánbusz-pályaudvar tervét, és az öt éve leállt beruházás előkészítését a BFK átveszi a Fővárostól, és állami plusz uniós támogatással folytatja. Mint Vitézy írja, „korábban épp azért állt le ez a projekt, mert az agglomerációs buszjáratokat átvette az állam, így a Főváros korábban leállította az új, nagyrészt Volánbusz-járatokat kiszolgáló őrmezői buszterminál előkészítését”. A mostani megállapodás értelmében megépülhet az Egér úti kerülőt és az Etele téri buszállomást kiváltó új terminál, ami nagyban segítheti az ingázók életét.

4. A Főváros megadta teljes körű egyetértését az új Közlekedési Múzeum koncepcionális terveihez, így az FKT támogatta a tervezett rozsdaövezeti kormányzati fejlesztést a Kőbányai út melletti Északi Járműjavítóban. Jelenleg a szennyezett terület kármentesítésének előkészítése zajlik, és most készülnek a részletes tervek az építési engedélyezéshez.

5. 2014-ben még éppen Vitézy vezetésével szerződött új trolibuszok beszerzésére a BKK a fővárossal. A szerződés opciós tétele még idén decemberig lehívható, így lehetőség van újabb Skoda-Solaris alacsonypadlós, négy km akkumulátoros önjárásra képes, klimatizált trolibuszok beszerzésére. A szóba jöhető megoldásokról a napokban egyeztet a BKF és a főváros.

6. A 2-es metró és a H8/H9 gödöllői/csömöri hév összekötésének előkészítését a Kormány – mint a hévek tulajdonosa – átveszi a Fővárostól és saját forrásból folytatja. A feladatot szintén a BFK látja el, Fürjes Balázs felügyelete mellett. Ez egy távlati fejlesztés, számos egyeztetéssel és vitával, mindenesetre mindkét fél bízik a terv megvalósításában.

7. Egyetértés született abban is, hogy a Lánchíd felújításához hiányzó hatmilliárd forintot a Kormány biztosítja, az Alagút felújítása nélkül is. A beruházást a BKK valósítja meg, ahogy Vitézy fogalmazott, a „műemlékvédelmi előírások maradéktalan betartása mellett, és betartva a legfeljebb 18 hónapos lezárásra vonatkozó előírást”.

A Lánchíd 2022-től újulhat meg

Az MTI beszámolója szerint megállapodtak arról is, hogy a rozsdaövezetek kijelölésénél véleményezési jogot kap a főváros, ugyanakkor Budapest vezetése úgy látta, hogy a nagy ügyekben nem haladtak előre. Az ülés utáni sajtótájékoztatón Fürjes közölte, hogy nem született megállapodás a nagykörúti forgalmi rendről és a Liget-fejlesztésről – ez utóbbi esetében a főpolgármester nem változtat az álláspontján, vagyis nem fogadja el, hogy több épület legyen a Városligetben.

A FKT javaslatot tesz arra, hogy a kormány átvállaljon fejlesztéseket a fővárostól. A javaslat azokra a fejlesztésekre – Biodóm, Gellért-hegyi sikló, rakpart, budai fonódó villamos – vonatkozik, amelyekre a főváros 55 milliárd forintot kér a közfejlesztési tanácsban, de ez az összeg nőhet, a lista bővíthető.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes úgy látta, hogy a nagy ügyekben nem értettek egyet: „A főváros számára az a nagy ügy, hogy a főváros hogyan lesz működőképes, ugyanis Budapest fenntarthatatlan pályán van”.

A Biodóm egyelőre így marad

Szavai szerint az FKT arról döntött, hogy nem vonják vissza a „Budapest-adót”, amely 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben a fővárostól nagyságrendileg 40 milliárd forintot von el, nem támogatják az újrakezdési adó bevezetését, valamint a főváros nem vehet fel visszatérítendő fejlesztési támogatást az Európai Fejlesztési Banktól. A főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a gazdasági válság, a koronavírus-járvány és a kormányzati megszorítások eredményeként 2021-ben és 2022-ben 150 milliárdos lyuk keletkezik a főváros működésében, és megjegyezte, hogy a kormányzati kompromisszumos ajánlatot nem tárgyalták ki, mert ebben a formájában még nem lehet róla dönteni.

Kiss az ülést értékelve úgy fogalmazott: nagy lépést nem tettek, de a tárgyalóasztal mellett ülnek.

Végül a felek megegyeztek, hogy megindítják a 2021-2027 közötti európai uniós finanszírozási ciklus fővárosi projektjeire vonatkozó egyeztetést.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kék túra Budapest alatt

Kék túra Budapest alatt

Hat kilométeres túrával járható be a felújítás alatt álló M3-as metróvonal.

Így alakulhat át a Bartók-Hamzsabégi csomópont

Így alakulhat át a Bartók-Hamzsabégi csomópont

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő első látványtervei még sokat alakulnak majd.  

Ismerős ez az épület? Igen, a Kelenföldi pályaudvar

Ismerős ez az épület? Igen, a Kelenföldi pályaudvar

Kiemelt beruházássá minősítette a kormány a fejlesztést.

Hirdetés