Különleges eljárással készített rendhagyó műtárgyat a MOME Építészeti Intézetének csapata.

Hirdetés

Az elmúlt nyár folyamán szervezett – Hello Wood Off-Mustra – építőtábor keretein belül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetének csapata a kapolcsi temető ravatalozójába készített padokat.

Fotó: Máté BalázsFotó: Szécsi Noémi

„A rendszerváltás után egy fedett-nyitott térrel bővítették a ravatalozót. Jelenleg itt zajlanak a szertartások, amelyekhez mindeddig a szomszédos intézményekből kölcsönözték az ülőalkalmatosságokat – írta a hallgatói csapat. – Ez arra bátorított minket, hogy két olyan padot készítsünk erre a helyre, ami méreteivel, anyagaival és térbeli helyzetével is, az épülettel egyenértékű állandóságot, maradandóságot jelenthet

A súlyos, monolitikus tömbök létrehozása során egy olyan építési dramaturgiát követtünk, ami gondolatiságában érinti az élő és holt állapotok erejét és melankóliáját.

Az egyenként háromszáz kilogrammot nyomó padok testét – egykori építésekből hátramaradt és időszakos tábori építmények elbontásából származó – hulladékként kezelt fűrészáruból hoztuk létre. A szerkezetépítő szegekkel tömbösített anyagok plasztikailag pontatlan és nyers felületét égetéssel érleltük össze, mely folyamatban a fűrészelt faanyag – csupán síkban észlelhető – strukturális jegyei egy térbeli dimenziót kaptak: intenzív taktilitás és az anyagot alakító hatások megmutatkozása jellemzi a tárgyakat, melyek felső síkját az érintetlen rostokig gyalultuk vissza.”

FUNERAL PARLOR BENCHES from °gs on Vimeo.

Alkotók:
Dresch Anna, Manhertz Albert, Soóki-Tóth Anna, Szabolcs Kira, Veres Dóra (hallgatók) Bene Tamás, Guba Sándor, Vass-Eysen Áron (csapatvezetők)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Friss Kakas néven tér vissza a Kiskakas

A Friss Hús és a MOME közös rendezvényén filmek és szakmai programok várják az érdeklődőket.

A MOME lesz Magyarország első karbonsemleges egyeteme

A zöld átállás az egyetem működésének minden területét érinti.

Nagyszerű hallgatói projektek a MOME X Be Light! kurzuson

Idén is folytatódnak a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj részeként meghirdetett KFI kurzusok.

Hirdetés