A  művelődési ház és a volt rendelőintézet újragondolására kiírt pályázatot február 22-én hirdetik meg.

A tatai önkormányzat a kormány 200 millió forintos támogatásával országos tervpályázatot hirdet a tatai Várkanyar építészeti áttervezésére - jelentette be a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára.

Füleki Zsolt elmondta, a tervpályázat célja, hogy a tervezők nívós építészeti megfogalmazásban újragondolják a művelődési ház és a volt rendelőintézet funkcióit, valamint az épületek előtt és között elhelyezkedő közterületeket.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a tatai vár előterének számító területen a két fő épület megtartása mellett a jelenlegi zöldterület méretét négyszeresen meghaladó, 12 ezer négyzetméteres felületet alakítanának ki. A pályázatot hivatalosan február 22-én hirdetik meg, a beadási határidő május 3., az eredményhirdetést június 10-ére tervezik.

A művelődési ház szabadidőközponttá válna előadóterekkel, közösségi és klubhelyiségekkel. Az egykori rendelőintézet földszintjén kiállító teret és étteremet hoznának létre, az emeleten megfizethető árú szálláshelyeket alakítanának ki - ismertette a város polgármestere, Michl József. A pályázat másik fontos eleme a két épület közötti közterület teljes újraértelmezése, hogy ott egy központi funkciót betöltő városi tér alakuljon ki, amely megfelelő előteret nyújthat a vár számára.

Az ökoturisztikai központ megépítése, a Kossuth tér rekonstrukciója mellett a tatai városközpont legnagyobb beruházása az Esterházy kastély helyreállítása, amelynek első üteme hamarosan elkészül, és megkezdődött a második ütem tervezése.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Varró Zoltán tájelemei több dimenzióban láttatják a várfal ódon köveit.

Tóparti loft otthonosan
  • 2020-07-15 09:00
  • Deco

Tóparti loft otthonosan

Karakteres lakás Tatán

Patika Természetgyógyászati Központ a Pap-szigeten

Patika Természetgyógyászati Központ a Pap-szigeten

Gerasimova Kristina diplomaterve a KREA Design Iskola belsőépítész-enteriőrtervező szakán.

Hirdetés