Több év kihagyás után ismét megszervezte a MOME az Úszóháztervezés a Balaton-parton kurzust. 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Úszóháztervezés a Balaton-parton című kurzusheti programját 2020 végén ismét megszervezte az egyetem, néhány év kihagyás után. A pandémiával terhelt 2020-as évben talán a korábbinál is többet adott a vízparti kurzus a hallgatóknak.

A párnapos projekt során a Média és Építészeti Intézet diákjai terveztek olyan úszóházakat vagy vízi környezethez alkalmazkodó objekteket, melyek az év minden napján hozzájárulhatnak a Balaton partján kikapcsolódni vágyók magasabb minőségű időtöltéséhez – írta a Designisso.

Így terveztek úszó szaunaházat, úszó világítótornyot és úszóházat is, mely különféle funkciók betöltésére alkalmas. Megszületett az ötlete több olyan építménynek is, mely relaxációnak ad teret, némelyikbe még szélhárfát is terveztek a hallgatók. 

A kurzushét elindítása Szalontai Ábel, a MOME Média Intézetének igazgatója nevéhez kötődik, aki azzal a céllal hozta létre a Bója nevű programot 2014-ben, hogy minél szélesebb körben és minél több területtel foglalkozó szakemberek, oktatók és hallgatók működhessenek együtt, olykor a civil közösséget is bevonva munkájukba és a közös gondolkodásba. A kurzushetekről magazinjukban is rendszerint beszámolnak, de persze a közösségi média felületein is követhető a tevékenységük. 

A 2020 őszi kurzus projektjeit mutatjuk meg képes válogatásunkban.

Lukovszki Bálint, Vigh Violetta: Nomad
Úszó szaunaház

Heim Lehel, Pataki Zsolt: Lighthouse
Úszó világítótorony

Manhertz Albert, Vida Szabolcs: Kocka
Elvonulás és meditáció céljára tervezett úszóház, a központi belső térben szoba obscurával

 

Balogh Enikő, Peszeki Tamara: Hangdoboz
Relaxáció és kikapcsolódás céljára tervezett úszóház, beépített moduláris szélhárfákkal

Deák Maja, Németh István: STÉG X
Úszóház alaprendszer három opcióval: szolgáltatás/menedék/nyaralás

Szelevényi Oszkár, Iván Balázs: Bekötő
Állóvizekre tervezett moduláris pontonrendszer




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Úszóházat, szaunaházat és úszó világítótornyot is terveztek a Balatonra

Úszóházat, szaunaházat és úszó világítótornyot is terveztek a Balatonra

Több év kihagyás után ismét megszervezte a MOME az Úszóháztervezés a Balaton-parton kurzust. 

Megújul a zuglói Róheim-villa

Megújul a zuglói Róheim-villa

Magyar Corvin-lánc Testület székházát négymilliárd forintból újítják fel.

Idén is fokozott munkavédelmi ellenőrzések lesznek az építőiparban

Idén is fokozott munkavédelmi ellenőrzések lesznek az építőiparban

Nincs kiugróan több baleset, mint más iparágakban, ám a következményeik jellemzően súlyosabbak.

Hirdetés