Hazánk rendezi a Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő versenyt 2019 júliusában.

Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. 2017-ben, Szentendre Város Önkormányzatával és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel partnerségben elnyerte a világhírű Solar Decathlon Europe 2019 (SDE19) egyetemi innovációs házépítő verseny rendezési jogát. A nemzetközi esemény 2019 júliusában kerül megrendezésre, melyre több mint százezer szakmai és lakossági érdeklődőt várnak.

Solar Deactlon Europe 2019 - Workshop Szentendrén

A versenyen résztvevő csapatok a júniusban kezdődő építési időszak előtt utoljára a február 21-23-án megrendezett Workshopra látogattak Szentendrére. A rendezvény fő célja, hogy a júliusi megmérettetésen résztvevő csapatok részletesen bemutathassák pályaműveiket, valamint szakmai támogatást kapjanak projektjeik fejlesztéséhez. A Workshop első napján, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban köszöntőt mondott dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta, a Kormány a verseny lebonyolítását, valamint az eredményeképpen létrejött látogatóközpontot és mintaház parkot 3 milliárd forinttal támogatja. Hozzátette, a cél megmutatni a magyar embereknek, hogy milyen lehetőségeik vannak, ha új, gazdaságos, energiahatékony és innovatív házat szeretnének építeni.


Dauner Márton, az ÉMI vezérigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, a mozgalommá fejlődött verseny célkitűzései, alapelvei tökéletesen illeszkednek az ÉMI missziójához, hiszen a Társaság a fenntartható épített környezetért dolgozik számos szakterületen.
 

Kiemelte, hogy az SDE19 versenyen megépített házakat – egyedülálló módon – több hónapig tekinthetik meg az érdeklődők, sőt, egy Mintaházpark kialakítása is megtörténik az ÉMI területén.


A Workshop kezdő napján köszöntötte a résztvevőket Prof. Dr. Józsa János, a BME rektora, Louise Holloway, az Energy Endeavour Foundation igazgatója, valamint Zellei Anett, az Amerikai Nagykövetség szakértő munkatársa. Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere köszöntő beszéde mellett bemutatta Szentendre vonzerejét, látványosságait a június végétől egy hónapon át a városban tartózkodó csapatok képviselőinek.

A Workshop csütörtöki napján a megmérettetésen résztvevő csapatok bemutatták pályaműveiket az általuk készített prezentációk, valamint makettek által. A versenyre nevezett lakóépületek tervezésénél és kialakításánál a versenyzők célja, hogy energiahatékony, energiapozitív, jobb élhetőséget támogató, akadálymentesített, innovatív építészeti és gépészeti megoldásokat kombináló építményt alkossanak.

A csütörtöki program zárásaként a csapattagok idegenvezetéssel kísért sétát tettek a Skanzenben, az este folyamán pedig Szentendre Városházájának dísztermében fogadja őket Verseghi-Nagy Miklós, polgármester. A Workshop további két napja az ÉMI Tudományos és Technológiai Parkjának „zöld” demonstrációs épületében, az ÉMI Tudásközpontjában folytatódik. A pénteki és szombati programon a nyári megmérettetésen résztvevő csapatok plenáris előadások formájában átadott ismeretek és egyéni, csapat-specifikus konzultációk révén közvetlen szakmai támogatást kapnak a versenyre megépítendő mintaházukkal összefüggő további feladataik tervezéséhez és ellátásához.

A Solar Decathlon Europe 2019 csapatai és kísérőik legközelebb június végén érkeznek Szentendrére, amikor elkezdik építeni pályaműveiket az ÉMI szentendrei Tudományos és Technológiai Parkjának területén. A kész, energiahatékony és innovatív építészeti és gépészeti megoldásokat tartalmazó házakat július 12-28-ig, valamint ezt követően két hónapig tekinthetik meg a szakmai és lakossági érdeklődők. 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Régi ötletből új otthon

Régi ötletből új otthon

Valóságos csoda lett a Répcekőhalomban lévő apró, régi borospincéből.  

Kompakt, mértéktartó családi ház Sasadon

Kompakt, mértéktartó családi ház Sasadon

Cikkünk a 150-es OCTOGON-ból, ami fejlécképként is tovább él.

Lefújták a Google testvérvállalatának okosváros projektjét

Lefújták a Google testvérvállalatának okosváros projektjét

De vajon tényleg a koronavírus miatt, vagy valami más van a háttérben?

Hirdetés