Hirdetés

Megújul a mosonmagyaróvári vár

"Nem a kőről és malterról szól, hanem a gondolat megújításáról."

Hirdetés

Hogyan születnek újjá a kultúra fellegvárai? Hogyan lehet új élettel, funkcióval megtölteni a málló falak közötti tereket? Erre szolgálhat jó péládval a hamarosan megújuló mosonmagyaróvári vár, melynek nemrég tették le alapkövét. 1,3 milliárd forintos turisztikai fejlesztésével ez utóbbi évtizedek egyik legnagyobb és legjelentősebb helyi beruházása, míg a kialakítandó turisztikai központ a térség turisztikai zászlóshajója lehet.


A mosonmagyaróvári vár turisztikai hasznosítása következtében a kulturális örökségvédelem jegyében a történelmi múlttal rendelkező vár részbeni rekonstrukciójára és állagmegóvására kerül sor, másrészt a város és a térség turizmusának fejlesztése és látogatottságának növelése érdekében turisztikai funkciókat helyeznek el az épületben. A mosonmagyaróvári vár az egyetlen épület Magyarországon, ahol felsőoktatás folyik. A megújítás keretében a földszinten interaktív vártörténeti, intézménytörténeti, valamint élelmiszeripari és mezőgazdaság-történeti kiállítást rendeznek be. Kialakítanak a várudvaron egy közösségi teret, ahol kulturális rendezvényeket tartanak, lesz konferenciaterem és ajándékbolt. Mindezek mellett részben felújítják a homlokzatot, infópontot és múzeumpedagógiai foglalkoztató teret alakítanak ki. A fejlesztéssel azt a védelmi funkciót, amit a vár a középkorban betöltött, most újraértelmezik, s egyfajta szellemi védelem helyévé teszik az épületet. 
 
Magyarország jövője akkor biztosított, ha 20-30 éves távlatban a térség vezető államává és Európa egyik legélhetőbb országává tud válni. Ehhez a kultúra támogatása, a múlt értékeinek megőrzése és átadása a jövő számára elengedhetetlen - hangzott el az alapkőletételen. Erre a gondolatra építve hozta létre a kormány a Nemzeti Kastély- és Várprogramot hatvanmilliárd forintos kerettel, húsz kastély és 19 vár megújítására országszerte. Ennek egyik állomása a Mosonmagyaróvári vár felújítása és turisztikai fejlesztése. Tuzson Bence a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a program "nem kőről és malterról szól, hanem a gondolat megújításáról." A mosonmagyaróvári várban működik a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági- és Élelmiszertudományi Kara; az agrár-felsőoktatási képzés idén kétszáz éves a városban, amely a magyar agrár felsőoktatás bölcsője. Ennek megfelelően szeretnék megtalálni a vár 21. századi szerepét és létrehozni a 21. század agráriumát. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Egy bivakot keresek, hogy megnyugodjak”

„Egy bivakot keresek, hogy megnyugodjak”

Molnár Dávid Ferenc építészhallgató DECODE-fődíjas munkájának különleges története

Középkori kincsek kerültek elő a budai Várban

Középkori kincsek kerültek elő a budai Várban

És jelentős építészeti értékek is.

Elindult a szolnoki várkerület fejlesztése

Elindult a szolnoki várkerület fejlesztése

 Az egykori erődöt építészeti, művészeti és virtuális eszközökkel jelenítik meg.

Hirdetés