A svájcban élő magyar építész 88 éves volt.

88 éves korában, november 14-én meghalt Zalotay Elemér. A különleges, egyedi terveiről ismert építész tervei, munkái közül is kiemelkedik a három kilométeres Szalagház, a látszóbeton Szputnyikfigyelő, illetve a svájci munkái közül a saját, do it yourself-elvekkel tervezett háza. 

Zalotay 1932-ben született, Szentesen, régész, múzeumigazgató apa és rajtanár, festőművész anya gyermekeként. 1957-ben diplomázott a Műszaki Egyetemen, ahol megismerte Frank Lloyd Wright és Le Corbusier munkáit.

Az egyik legismertebb munkája, a Szalagház terveit már az ötvenes évek végén kidolgozta Böröcz Imre statikussal – nem öncélú terv volt: a magyarországi lakáskérdésre kínált volna radikális, átfogó megoldást. A Szalagház terveit a hazai szakma és építészetpolitika elutasítóan fogadta, ám a közvélemény inkább mellette állt, míg az Interbuild folyóirat Corb Plus című cikkében Le Corbusier Habitat-koncepciójának utódjaként ismertette a házat. Itthon ez nem sokat számított, több munkahelyről is elutasították, így került Szombathelyre, a VASITERV-hez 1965-ben. Itt dolgozta ki a szputnyik-megfigyelőállomás és csillagvizsgáló épületét:

 A szombathelyi szputnyikmegfigyelő

Emelett több terve is megvalósult (bajti dugványtároló, sárvári bőrdíszmű-telephely), ám 1973-ban Svájcba emigrált, ahonnan nem is tért többé haza. A DIY elveken alapuló, hulladék anyagokból épülő háza Ziegelried településen nevezetességgé vált, később védett építészeti emlékké nyilvánították. Közben Svájcban is fejlesztette tovább a Szalagház koncepcióját.

A munkáit itthon a FUGA mutatta be több körben is (2012, 2018), a 80. születésnapja alkalmából a HG.hu oldalon Kovács Dániel írt cikket a pályafutásáról. 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elhunyt Alessandro Mendini

Elhunyt Alessandro Mendini

87 éves korában elhunyt az olasz építész és designer. 

Elhunyt Tokár György

Elhunyt Tokár György

Elhunyt Tokár György Ybl-díjas építész.

Hirdetés