Kortárssá áramvonalasított 1930-as évekbeli villa a Rózsadombon

Cikkünk a 129-es, 2016/5-9s lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Torma Tamás
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Első pillantásra is látszik, hogy ez egy régi ház, amiből a felújítói valami mást hoztak ki. Nem tudjuk pontosan, milyen volt a régi, de amit látunk, az megtisztítva is többnek látszik. Mint ahogy az ismert mondás állítja: a szobrász a kőszobrát nem megfaragja, hanem az már ott van, csak a tömbről vési le a felesleget.

A Rózsadombon járva nehéz megállnom, hogy ne kortörténészkedjem kicsit: amikor ezt a villát a ’30-as években felépítették (a régi terveken 1936-os évszám és számos tervezői név szerepelt, ez utóbbi jellemző a háború előtti terveknél), még semmi sem volt körülötte. Egy platón vagyunk, és még a mai beépítettség mellett is messze ellátni innen. Akkor még az az egy-egy ház a kipusztult szőlők helyén lévő kerteket szakította meg itt-ott és nem – mint most – fordítva. A túloldalon például egy nyári turistavendéglő működött, a Vend utca csak kitaposott ösvény volt, ahol nagyritkán kapaszkodott fel egy lovas kocsi – viszont télen remek szánkópályának számított.

Aztán elmúlt több évtized, a környék a Rózsadomb és a budai elit meghitten félreeső része lett, a házat már masszív borostyán nőtte be, amikor a nyolcvanas években több éven át a hírhedt venezuelai származású terroristavezér, Carlos is pár telekkel lejjebb dekkolt családjával egy kék tornyos villában.

Az általunk látott régi kép azt is elárulja, hogy a házhoz valaha kiterjedt kert tartozott – ebből a saroktelek előterében ma nem sokat látni, de aztán kiderül, befelé mégis. Hiába nyílt viszont hátrafelé egy a kert felé lelépcsőző terasz, a ház egyik nagy hiányossága a közvetlen kertkapcsolat hiánya volt – a mostani felújítás többek között ezen is változtatott. És rögtön egy a másikon is: a tetőteraszból is valódi, vonzó élettér lett. (Legfelül egykor csak a mosókonyha és a hozzá kapcsoló szárítóhelyiség és terasz működött, ezekből most előtetős, kortárs lounge lett – viszont a korabeli korláttal.)

Az első, de legerősebb benyomás erről a saroktelken álló, kortárssá áramvonalasított épületről, hogy milyen természetesen könnyednek tűnik megújulása. A Bauhaust követő, eredeti arányok teszik-e ezt, vagy ahogyan az FBIS architects csapata (Reisz Ádám, Vadász Tamás, Juhász Janka, Varga Koritár Krisztián és Kiss Dávid) nyúlt hozzá, nem tudni, mindenesetre a később több hozzáépítéssel, átalakítással eltorzított házat mintha újra megszabadították volna a rárakódott kényszerektől.

Eltűntek róla a rácsok, a fehéret kevés feketével ötvöző homlokzat pedig még jobban kiemeli, ahol az épület a saroktelek adottságait kihasználva lépcsőzik. (A teljes nyílászárócsere csak újabb hangsúlyt adott ehhez: az új vékonyított keretek kívül alumíniumborítást, belül fehér faszegélyt kaptak.) Kiszabadították a korábban beépített teraszt is, ahonnan most újra rögtön az egyszerűségében (szőlővel, fenyőkkel és a nosztalgikus zöld-pirosra visszafestett csöves kerti paddal) meghagyott, egyszerre tágas és titkos hátsó kertbe lehet lejutni – érdekes, hogy a felújítással talán itt találkozik a legimponálóbban a visszaidézett múlt.

A belül pedig az új, tiszta terek: a leendő beköltözőknek nem kell majd szekrényekkel bajlódniuk, mert a pinceszinten, a lépcső alatt máshol is számos tárolót építettek be. A házbelsőben is fehér uralkodik, amit számos helyen egészítenek ki az eredetiből megmaradt elemek: hol a lépcső, hol a terméskő vagy valamelyik eredeti burkolatminta.

A házat a réginek és újnak ez a sajátos hatású kombinációja élteti. És hogy az utolsó mondattal visszatérjünk az elsőhöz és az első pillantáshoz: a felújított bejáratnál is vadiúj, egyedi utcanév és házszám fogad, de a harmincas évekre visszautaló fémtipográfiával.

Az épület megújítás előtti állapotáról szóló anyagot ezen a linken lehet megnézni.

További képek és rajz a cikk végén található galériában!