Átadták a felújított Hild teret

Belváros Önkormányzata 2021-ben vette át a Hild tér üzemeltetését a Főváros önkormányzatától. Az V. kerület célként tűzte ki a leromlott állapotú térnek és a kapcsolódó közterületeknek a mai kor igényeinek megfelelő átalakítását. A megújult Hild téren közösségi tér, illetve park létesült, amelynek szerves része az új játszótér is, melyet 2023. szeptember 17-én nagyszabású megnyitó esemény keretében adtak át a lakosságnak. A tér generáltervezését a Város-Teampannon Kft. végezte.
 


A játszótér tervezése minden szempontból a legkorszerűbb építészeti és tájépítészeti elveknek megfelelően történt. A tervek elkészítését közösségi tervezés előzte meg, melynek során figyelembe vették az V. kerületben élő családok mellett a szomszédos óvoda igényeit is. A megújított Hild tér ünnepélyes átadóján Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros polgármestere elmondta:

„Hatalmas öröm és büszkeség nekünk, belvárosiaknak, hogy összefogással, közös tervezéssel a Hild téren létrehoztuk hazánk első Kufli tematikájú, befogadó játszóterét, ahol a megváltozott képességű gyermekek is önfeledten játszhatnak, valamint itt is érvényre juttattuk azt a példaértékű klímatudatos szemléletet, amit az V. kerületben már évek óta képviselünk.”


Mesehősök nyomában

A Dániel András nagysikerű Kuflik mesesorozatának szereplőivel benépesített játszótér akadálymentes, így a megváltozott képességű gyermekek igényeinek is megfelel. A szerző a Hild tér saját meséjének megírása mellett a játszóeszközök tervezésében is részt vett. 

Dániel András külön a Hild tér megújítása alkalmából írta meg A kuflik és a magányos fa című meséjét, melyet a megnyitón fel is olvasott, és ezentúl a játszótér minden látogatója meghallgathatja a kihelyezett QR-kód beolvasásával, Scherer Péter, a „Kuflik magyar hangjaként” is ismert kiváló színművész előadásában.


Kék-zöld infrastruktúra

A Hild tér már a második olyan park a kerületben, amely a kék és zöld szemléletet egyaránt ötvöző megoldásokat vonultat fel a Belvárosban. A természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás jegyében az új park víztakarékos megoldásokkal, esővizet helyben megtartó rendszerrel és fúrt kúttal is rendelkezik. 
 

Talajcsere, famegóvásTalajcsere, famegóvás

 

A Belváros összes, elmúlt időszakban megújult közterületén sor került a csapadékvíz-gazdálkodás feltételeinek kialakítására, így történt a Hild tér esetében is. A kék szemlélet jegyében a növényzet vízellátását a helyben gyűjtött és megtartott csapadékvízzel, fúrt kútból származó talajvízzel, vízpazarlásmentes automata öntözőrendszerrel biztosítják. 

A zöld szemlélet nemcsak a faállomány növelésében mutatkozik meg, hanem a meglévő fák megőrzésére fordított kiemelt gondosságban is. Speciális gyökérvédelmi technológia alkalmazásával és favédelmi szakember felügyelete mellett 250 cm mélységig teljes talajcserét végeztek, hogy a területen egykor álló telefonközpont maradványait rekultiválják. A talajcserével sikerült ideális életteret kialakítani a park növényzete számára. A zöldfelület tervezési koncepciójának gerincét a parkban meglévő koros fák jelentették, ehhez csatlakozva a Hild téri faállomány 13 új fával, köztük több, igazán nagyméretű, 20-25 éves, 15-20 méter magas egyeddel változatos magasságú cserjékkel, évelőkkel és gyepfelülettel is gazdagodott.

További zöldfelületet jelent az illemhelyet is magába foglaló új kapu tetején kialakított zöldtető, illetve a lehetséges helyeken kúszónövényekkel befuttatott függőleges felületek. A zöldfelület arányát ezzel a többszintű megoldással a korábbi 24%-ról 37%-ra növelték. A tervezés során tudományos vizsgálatokra támaszkodva határozták meg a napos és árnyékos helyek arányát, figyelembe vették a benapozás-vizsgálatok eredményét és új árnyékos területeket hoztak létre. 
 


Kényelem és biztonság

Szentgyörgyvölgyi Péter és Zödön

 

A használók kényelmét szolgálják a kihelyezett egyedi bútorok és egy közösségi könyvtár is, amely a megfelelően árnyékolt területeken nyújthat felüdülést a látogatóknak. Ezen felül illemhely, pelenkázó is kialakításra került, és egy gyermekbarát ivókutat is telepítettek. Tovább bővítik a térhasználat lehetőségeit az új utcabútorok, kerékpártámaszok és egy pingpongasztal is, mindezek a lehetséges felhasználók széles körére fókuszáló tervezés bizonyítékai. Fontos eleme a projektnek a biztonság megteremtése, ennek jegyében a közvilágítás teljesen megújult, továbbá az új közpark sötétedéskor zárható kapukkal, 0-24 órás élőerős őrzéssel és térfigyelő kamerarendszerrel kiegészítve nyújt biztonságot.

A forgalomszabályozás is a gyalogos illetve tömegközlekedést használó városlakók igényeinek megfelelően változtatta meg a környék rendjét. A József Attila utca 12. szám alatti épület és a Hild tér közötti utcaszakaszt gyalogosforgalmúvá alakították, ezzel lehetőség nyílt a parki zöldfelületek kerítésen kívüli folytatására. A téren így összesen 851 m2 értékes zöldfelület jött létre, a szintén Belváros által még 2022-ben kialakított zöld buszváró is az új és zöldebb közpark részévé vált. 


A lakosság szolgálatában

Belváros Önkormányzatának eddigi fejlesztései olyan elismeréseket nyertek már el, mint a nemzetközi szinten a legjobb építészeti megoldásokat díjazó BIG SEE Architecture Award, az ökotudatossági zöld minősítés, a Virágos Magyarország verseny fődíja és az innovatív faültetési módszerek alkalmazásért járó oklevele, a 2022. évi Építőipari Nívódíj vagy az immár háromszor kiérdemelt Településfejlesztési Díj. A Hild tér megújítása során is az említett díjakkal fémjelzett szakmai színvonalon és a Belváros Önkormányzatára jellemző nagy szakmai odafigyeléssel történt a megvalósítás. A Belváros finanszírozásában megvalósult beruházást a megváltozott képességű gyermekek társadalmi integrációját támogatva a Szerencsejáték Zrt. adománnyal, míg a környezetbarát és energiahatékony innovációhoz hozzájárulva az MVM Partner Zrt. pályázati támogatással is segítette. 

 

Generáltervező, tájépítészet: Város-Teampannon Kft. (Koszorú Lajos, Koszorú Bálint, Mlakár Vivien, Magó Zsófia Eszter, Eszenyi Zsófia Ilona) 
Társtervezők: D.O.P. Studio (Oliver Sales, Ivány Inke), Pákozdi Réka tájépítészmérnök, KÉSZ Kft., Technoconsult Kft., Közlekedés Kft., 
Tervezés éve: 2021-2022
Megvalósítás éve: 2022-2023
Megrendelő: Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzata
Generálkivitelező: PENTA Kft.
Teljes terület: 3200 m2
Park területe: 1570 m2
Zöldfelület: 850 m2
Játszófelület: 402 m2
Helyszín: Budapest, V. kerület Belváros-Lipótváros, Hild tér

A mese és a Kulfik szerzője Dániel András 

 

Fejléckép: Hlinka Zsolt

 

Hlinka Zsolt Hild térről készült fotói a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Zsámbék: Tarnóczky Tamás Attila III. díjas pályaműve

Zsámbék: Tarnóczky Tamás Attila III. díjas pályaműve

A Zsámbéki Öregtemplom tervpályázatának eredményhirdetésén nem neveztek ki II. helyezettet, helyette megosztott harmadik díjakat osztottak ki. Lapunk a 4N Építésziroda munkáját követően most Tarnóczky Tamás Attila (Építészkohó Kft.) 13. századi állapotot alapul vevő visszaépítési koncepcióját mutatja be.

Ma nyit a Wien Museum

Ma nyit a Wien Museum

Ingyenes és inkluzív

Budapesti hygge
  • 2023-12-01 10:00
  • Deco

Budapesti hygge

Egy 120 éves nagypolgári lakás felfrissítése

Hirdetés