Szerintünk a legjobb...: ACÉL_EMLÉK_MŰ_TÉR - szubjektív MÉD-válogatásunk utolsó darabja Nyárai Fruzsina és Kulcsár Dávid terve Ózdra.

A Média Építészeti Díja terv kategóriájában az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatóinak munkáját, az ózdon eltüntetett szimbolikus kéménysor emlékének finoman áttételes megidézését mi nagyra értékeltük, ám a zsűri láthatóan nem tudott mit kezdeni azzal, hogy Nyárai Fruzsina és Kulcsár Dávid nem direkt emlékezetpolitikai eszközökkel, hanem az építészet közösségteremtő lehetőségei felől közelítettek a feladathoz. A terv konzulense Ózd avatott szakértője, Csontos Györgyi DLA volt, az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Köre által meghirdetett pályázatra készült, és a tervezők mutatják be nekünk.

 

Ózd, a gyár köré épült város, melynek identitását a kohászat adta, Magyarország egyik meghatározó nehézipari fellegvára volt. Napjainkban ez a város már csak az emlékekben őrzi egykori identitását, és üres terek tátonganak a Gyár utcai szimbólum elbontása helyén.

Egy város melynek szimbóluma a Gyár utcai kéménysor volt.


A Gyár utcai kéménysor lebontásának 20. évfordulójára a helyi Ipari Örökségvédők pályázatot írtak ki egy emlékmű tervezésére. Az emlékmű célja, hogy méltó emléket állítson a hajdani szimbólumnak és az elfeledett identitást köztudatba hozza. Fontos volt számunkra, hogy ezzel a koncepcióval ne csak egy emlékművet tervezzünk, hanem felhívjuk a figyelmet az ipari örökség fontosságára és a bennük rejlő lehetőségekre.


Az emlékmű helyszíne adott volt. A Gyár utca, mely a város legrégebbi főutcája, itt állt Ózd szimbóluma, a 80 méter magas kéménysor. Most a helyszín parkolóként funkcionál. Ez nem méltó hely egy emlékmű létrehozására, ezért olyan építészeti beavatkozásokra volt szükségünk, ami a jelenlegi funkciót fel tudja lazítani, ezáltal a parkolóból köztér alakulhat ki.


A kéménysor bontása során egy kéményalap megmaradt. Ez határozta meg az emlékmű fő tömegének helyét. Ez a tömeg egy kéménytorzó, ami nem akarja az eredeti kémények magasságát visszaadni, de anyaghasználatában és arányaiban azokat idézi meg újragondolt kortárs formába öntve. 


A kéménytorzó egy egyszerű acél zártszelvényekből felépült szerkezet, melynek falait acél síkhálók alkotják. A falakat zúzott téglával töltjük ki, ami az acél gyárból származik. Az emlékmű anyaghasználata az acélgyár múltjából inspirálódik, de új formában jeleníti meg. A kéménytorzó belsejében, elszeparálva a külvilágtól egy periszkóp található, ami irányított látványt hoz létre.

A periszkópban feltűnő látvány kapcsolatot teremt a hajdani acélmű csarnoka és a kémény között.

A kapcsolat azért szükséges, mert az acélgyárgyár kerítéssel van körbevéve, így távolság alakul ki az emlékmű és az emlék helye között. A periszkóp a látvány segítségével megszünteti a fizikai határokat, és a távolit közel hozza a szemlélőhöz. Ez a kapcsolatteremtés az emlékmű legfontosabb eleme. 


Az eredeti kéménysor monumentalitásának megidézése fontos feladat volt számunkra. A terv egyszerű és gazdaságos építészeti eszközök segítségével adja vissza a gigantikus tömeget. Acél „T” profilú elemeket helyeztünk el a burkolatba és ezzel rajzoltattuk ki a 80 méteres kémény árnyékát. Az árnyék tengelye a periszkóp látványának irányával egyezik, így ez az elem is az acélgyár és a kémény kapcsolatát erősíti. 


A terv nem csak a megmaradt kéményalappal foglalkozik, hanem a kéménysor összes kéményének helyét feltárja, és burkolatváltással kihangsúlyozza azokat. Ezzel a teljes parkoló bevonódik az emlékmű működésébe. A többi feltárt kéményalap mentén ülőalkalmatosságokat terveztünk, ezzel is segítve a parkoló funkcióváltását és több közösségi tér kialakítását. 

Ózd identitása már nem a kohászat, hanem annak emléke.  A terv arról szól, hogy ezeknek az emlékeknek teret tudjon adni és újra köztudatba hozza azokat. Fontos számunkra, hogy a Gyár utca, ami egykoron Ózd szimbólumainak adott helyet, most a közösség számára biztosítsa azt. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kémények hűlt helye

Kémények hűlt helye

Szerintünk a legjobb...: ACÉL_EMLÉK_MŰ_TÉR - szubjektív MÉD-válogatásunk utolsó darabja Nyárai Fruzsina és Kulcsár Dávid terve Ózdra.

Nyilvánosak a 17. Média Építészeti Díjának finalistái

Nyilvánosak a 17. Média Építészeti Díjának finalistái

Indulhat a közönségszavazás, október 31-ig tíz terv és tíz épület közül lehet választani. 

Messze van, mint Rákosrendező Dubajtól

Messze van, mint Rákosrendező Dubajtól

Szakmai beszélgetés Rákosrendező jövőjéről

Hirdetés