„Az a jó a DECODE-ban, hogy nincs egyértelmű receptje a jó alkotásnak...”

A 2,1 millió forint összdíjazású DECODE Díjat november 16-án ötödik alkalommal, új helyszínen, az Irányi Palotában adták át. A pályaművekből rendezett kiállítás egy éven át virtuálisan is megtekinthető a DECODE Alapítvány honlapján.

 

A DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre az építészet, valamint vizuális és alkalmazott művészetek területén. A szakmai zsűri 64 pályamunkából választotta ki a kiállítókat és a díjazottokat. A kategóriánként átadott Fődíjak (750.000 Ft) mellett ’Ígéretes projekt’ díjakat (150.000 Ft) is kiosztottak, a ’Spotlight’ díj pedig egy, a társadalmi szerepvállalásra külön hangsúlyt fektető munkát ismert el. A Fődíj mellé Zalavári Fruzsina egyedi tervezésű díjtárgya is társul. Az eseményt élő közvetítésben követhette minden érdeklődő. A díj alapítója és támogatója a BORD Építész Stúdió, kiemelt támogatója, egyben a helyszín biztosítója az Optinvest Zrt., exkluzív támogatói a PERI, és a BE LIGHT!, médiapartnere az Octogon Magazin, további támogatói pedig az Alukönigstahl, a Jaguár és Land Rover Magyarország, valamint a Sauska Borászat.
 

„A díj létrehozásakor, 2018-ban még csak titkos vágyunk volt, hogy az oktatási intézmények feladatként tekintsenek a DECODE-ra, hogy ösztönözzük a csapatmunkát, az építészet és a kortárs képzőművészet közötti együttműködést, hogy már végzett, kezdő építészeket is elérjünk és természetesen nem utolsó sorban az volt a célunk, hogy a figyelmet a kreativitás és koncepcionális tervezés jelentőségére irányítsuk. Ezért külön öröm, hogy öt év alatt eljutottunk oda, hogy sok intézményben már féléves feladat a pályázatok elkészítése, hogy pályakezdő pályázatunk is egyre több van, hogy jelentősen megnőtt az induló csapatok száma is, sőt vannak olyan pályázók is, akik többször pályáztak már a díjra.” – nyilatkozta a díj alapítója, a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke, Bordás Péter.

A pályázatra az idén 64 pályamű érkezett be. A bíráló bizottság a pályázatok közül kategóriánként 1-1 Fődíjat és 2-2 „Ígéretes projekt” díjat osztott ki. A pályázat összdíjazása a két kategóriában, együttesen nettó 2.100.000 Ft volt. A társadalmat előmozdító kreatív alkotások kategóriájában ismét kiosztották a DECODE Spotlight különdíjat is a BE LIGHT! támogatásával. A fődíj mellé Zalavári Fruzsina egyedi tervezésű díjtárgya is társul. A vizuális művészet és építészet metszéspontjait kifejező, letisztult különleges, víztiszta üvegből készült, kézzel csiszolt díjtárgy időtálló módon ábrázolja a DECODE szellemiségét és kifejezi a díj átadásával járó elismerés horderejét.

A beérkező munkákat Bordás Péter építész, a BORD Építész Stúdió és a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány alapítója és a zsűri elnöke, Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura és Príma-díjas építész, a BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanára, Dr. Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar egyetemi tanára és dékánja, Golda János, Ybl- és Pro Architectura- és Príma-díjas építész, Kálmán Borbála, művészettörténész, a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum kurátora, Etentuk Inemesit, kulturális menedzser, az Artlocator Magazin alapítója, Dr. Kukla Krisztián, az Art Quarter Budapest (aqb) művészeti vezetője bírálták.

„Olyan, főként belvárosi ingatlanbefektetésekkel foglalkozunk, amelyek megvásárlásával majd átalakításával újra régi pompájában ragyoghatnak a belváros utcáin az épületek miközben, funkcionalitásában és kivitelezésében mindig előremutató konstrukciókkal rendelkeznek. Kifejezetten szándékunk, hogy a kortárs művészetek támogatásával összekapcsolódva, betekintést engedjünk az épületeinkbe is, az arra érdeklődök számára.

A Decode pályázat olyan történetmesélésre invitál, melyben a művek készítőinek gondolatvilágát szeretné megismerni, ezzel bemutatni az alkotót és az alkotást, és kiemelni azok egyediségét. Mindezek a mi munkánkban is elengedhetetlenek, ezért csatlakoztunk támogatóként az Irányi Palota helyszínként való biztosításával a díjátadóhoz.”- mondta Szöllősy Gergely, az Optinvest Zrt. vezérigazgatója, a díj kiemelt támogatója.  

A zsűri 11 pályaművet választott be a kiállításba. Az elbírálásnál nem egyszerűen építészeti terveket vagy művészeti alkotásokat pontoztak, hanem a mögöttük álló koncepció, gondolat vagy történet kreatív prezentálását is.


A 2022-es DECODE „shortlist”-es projektjei:
 

Építészet kategóriában

  •     EGY EGYETEMI PROJEKT (MEG NEM) SZÜLETÉSE – Csata Péter, Papp László Róbert
  •     LEHETŐSÉGEK TERE – Horváth-Farkas Zsófia, Árva Judit
  •     Pre/MANÍR – Bors Luca Éva, Szaszák Lili
  •     MICROHOME – Kapui Kevin
  •     PAKLI – Baranyai Kata, Varga Boglárka, Veres Zsuzsa
  •     STRANDKÖNYVTÁR – Csanády Anna Dorottya, Varga Liza (a 2021-es DECODE fő díjasai)


Vizuális és alkalmazott művészet kategóriában pedig

  •     AFTERLIFE – Pataki Luca
  •     FEED THE DRONES – Kovács Máté Bence, Takács Ádám
  •     LIVE LOVE LAUGH – Puskás Marcell
  •     POSTAMÚZEUM – POSTE MUSÉE LOUDÉAC – Juhász Nóra
  •     WELCOME HOME – Lázár Kristóf


A kiállítás nagyméretű képernyőkön futó videókban mutatja be a DECODE pályázat két kategóriájának győzteseit, különdíjasát, valamint a „shortlist” projekteket.

„A tervezők víziója az épületek kivitelezése során manifesztálódik, ekkor válik az alkotói gondolat környezetünk részévé. A kivitelezés terén forradalmi kort élünk, ahol a múltban elképzelhetetlen formák, felületek új technológiával és adatközpontú digitális eszközökkel megvalósíthatóvá válnak - a PERI ennek a forradalomnak az aktív résztvevője. Munkatársaink a szerkezetépítést 21. századi mérnöki szolgáltatásokkal, zsaluzatokkal, állványzatokkal és digitális eszközökkel segítik. Olyan újításokat vezetünk be a piacra, mint a 3D betonnyomtatás, mely a hagyományos zsaluzással szemben újfajta tervezési szabadságot ad az építészeknek.

A PERI számára azért fontos a DECODE esemény támogatása, mert hidat szeretnénk építeni ahhoz az alkotói közösséghez, akik terveik megvalósításában a jövőben partnerként fordulhatnak hozzánk.” fogalmazta meg Ézsiás Miklós a PERI Magyarország ügyvezető igazgatója, a díj exkluzív támogatója, a DECODE támogatásának fontosságát.



A DECODE PÁLYÁZAT DÍJNYERTES PROJEKTJEI ÉPÍTÉSZET KATEGÓRIÁBAN ÉS AZ ALKOTÓK BEMUTATÁSA:

PRE/MANÍR | a DECODE pályázat Fődíjban részesült alkotása
Alkotók: Bors Luca Éva és Szaszák Lili 

„Luca és Lili egyetemi tervükben egy különös alakú és helyzetű egri saroktelekre elgondolt, a városban tapasztaltak alapján hiányként érzékelt közösségi épületet fogalmaztak meg. Céljuk két, egymás feletti, eltérő karakterű téri helyzet megfogalmazása volt: a földszinten az oldott hangulatú együttlétet lehetővé tevő kocsma, az emeleten pedig az alkotás tereként definiált műterem. Amilyen rejtett a kapcsolata a lenti térnek az utcával, olyan szűk a feljutás lehetősége a tetőtérbe – ezek az átmenetek egyben szűrők is a publikus utca és a félpublikus földszint, valamint a földszint és az emelet között. Mindez egy érzékeny építészeti elgondolás, de a pályázati fődíjat mégsem emiatt kapták meg.

A kisfilm építészeti munkájuk különleges és egyedi interpretációja: egyszerre képes a tervükbe kódolt dramaturgiát érthetővé, és az elképzelt terek atmoszféráját átélhetővé tenni. Míg pályaművük az épület bejárását annak alig néhány vonallal megrajzolt téri környezetén keresztül ábrázolja, addig az atmoszférát a terekben folyó élet: látvány, zajok, hangok elevenítik meg. Bravúros a két tér statikus szeletében visszafelé lejátszott filmetűdök egymásutánja lent és fent: előbb érzékeljük a helyek színességét, a kreatív és önfeledt jelenlétet, a használati gazdagságot biztosító karaktert, majd fokozatosan csupaszodik le mindezek eltűnésével néhány vonalra azok téri közege, válik láthatóvá az építészet maga. Az építészeté, amelynek értelme végül is mindig az, aminek és ahogy a keretét alkotja.” – méltatta Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, a BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési tanszék, tanszékvezető egyetemi tanára Bors és Szaszák pályamunkáját.

Bors Luca Éva és Szaszák Lili a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki karának, Középülettervezési tanszékének negyedéves építészhallgatói. Nyaranként aktív résztvevői építészeti alkotótáboroknak, 2021 óta a Tudományos Diákköri Egyesület tagjai.
 

 

MICROHOME | a DECODE pályázat „Ígéretes projekt” díjban részesült alkotása
Alkotó: Kapui Kevin

„Hamar felejtünk, pedig mennyire meghatározó volt – napjainkat formálóan - a minket körülvevő zártság. A pandémia idején a végtelenség csak a képzeletben élt, a valóságban a tér véges, csak a végtelen magányos percek súlya hagyott nyomott életünkön. Egy ilyen helyzetből való elvágyakozásként indult a Microhome című munka, pragmatikusan játszva a korlátozott minimális életterek sokszorosító lehetőségével. A lüktető zene és az impulzusokból álló kollázsszerűen összeállított képi világ kidomborítja az alkotójának hangulatát, egészen átérezhető, ahogy próbálkozik kimászni a bezártságból és eljutni egy másik dimenzióba. Hogy milyen dimenzió az – talán az enyhén szürreális futballstadion térhódítása önmagáért beszél…..” – jellemezte Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar egyetemi tanára és dékánja az Ígéretes projekt díjban részesült alkotást.

Kapui Kevin a Budapesti Metropolitan Egyetem Környezetkultúra szakának elvégzése után az Építőművész mesterszakon folytatta tanulmányait, ahol 2021-ben kiváló eredménnyel végzett. Munkáiban folyamatosan kutatja a fenntartható építészet, társadalmi nevelés és az ember és épített környezetének viszonyát. A METU művészeti szakának építészeti nagykövete volt 2020/21-ben, diplomamunkájáért MetuArt díjban részesült. A DECODE 2019-en Code-decode című pályamunkájával shortlistás volt.  
 

 

DUNAÚJVÁROSI STRANDKÖNYVTÁR | a DECODE pályázat „Ígéretes projekt” díjban részesült alkotása
Alkotók: Csanádi Anna Dorottya és Varga Liza

„A tervek nem mindig akarnak megvalósulni, az egyetemi tervek pedig különösen nem. Általában jóval később szembesülünk csak döbbenten az anyagok, a szerkezetek, a csomópontok, a felületek durva valóságával. Hogy a létrehozáshoz mindent föl kell emelni, mindent a helyére kell tenni, össze kell illeszteni és rögzíteni. Ezért izgalmas Csanády Anna és Varga Liza konstruálásról, összerakásról, közös erőfeszítésről szóló története.

A Dunához kapcsolódó nagy nemzetközi program részeként a műegyetemi Építész Szakkollégium csapata vállalta föl, találta ki és csinálta végig ezt a projektet a KÉK segítségével. Próbálom elképzelni a dunaújvárosi szabadstrandot a tűző napon heverő emberekkel és hozzá a szabadtéri könyvtárat. A filmben felvillan a folyópart, a ligetes strandföveny, háttérben parkoló autók, sportpályák. Aztán a gyors próba-összeépítés után a helyszínen fürdőruhás emberek könyvet választanak a lazán elhelyezett konténer-könyvespolcokról, a gyerekek pedig lelkesen rajzolnak a rétegelt lemezekből hevederekkel merevített konténer-munkapulton. Lapra szerelhető, személyautóban egyszerűen szállítható, nyári építőtáborban különösebb szaktudás nélkül is könnyen összerakható térbeli bútorcsaládot találtak ki. Mondhatnánk, hogy nem nagy dolog, a közös megcsinálás mégis azzá teszi. Mert a virtuális térben forgó 3D-s látvány könnyedsége után a valóság minden apró részlete erőfeszítést és intenzív figyelmet igényelt. Ezzel szembesültünk és ezt értékeltük a „Dunaújvárosi strandkönyvtár” című munkában.” – méltatta Golda János, Ybl- és Pro Architectura- és Príma-díjas építész a pályamunkát.

Varga Liza és Csanády Anna Dorottya a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem építészhallgatói. Tanulmányaik mellett aktívan kiveszik a részüket az építészeti közéletből, az egyetemen demonstrátori munkájukkal segítették a Lakóépülettervezési Tanszéket, jelenleg a Középülettervezési Tanszéket, azon kívül pedig összművészeti alkotótáborokat szerveznek, kiadványokat szerkesztenek, illetve kurzusokat hallgatnak. Nyaranként rendszeres résztvevői különböző alkotótáboroknak, ahol lehetőségük nyílik kipróbálni az elméletet, és közösségi tervezésben, építésben alkotni. Tavalyi pályázatukkal építészkategóriában megnyerték a DECODE fődíját.
 

 

LEHETŐSÉGEK TERE-Práter 63 | DECODE Spotlight Díj 2022 a Be Light! támogatásával
Alkotók: Horváth-Farkas Zsófia, Árva Judit

„Amikor a megszokott mozdulatsorok rutinja lefoglalja agyunk azon területeit melyek korlátokkal, racionalitással szabnak gátat a kreativitásnak, azokban a pillanatokban születnek az alkotások alapgondolatai. A Lehetőségek tere észrevétlenül bújik meg mindennapi közegünkben az utcán. Egy olyan tér, ami nem akar a gondolat útjába állni, fesztelen, játékos egyszerűséggel van jelen. Nem több, nem harsányabb, mint ami a megérkezéskor az utca világából bennünk ragad. A megfelelő tér a megosztottság nélküli közös gondolkodásra, tanulásra, alkotásra.

A DECODE Spotlight díj célja támogatni, és felhívni a figyelmet azokra a kezdeményezésekre, alkotásokra, melyek a közösség fejlődését szolgálják. A Lehetőségek Tere, valódi alkotó és közösségteremtő tér, ami a 2022-es DECODE Spotlight díját kiérdemelte.“ – méltatta a különdíjasokat Bordás Péter, a BORD Építész Stúdió alapító tulajdonosa.

„A fény egy eszköz, amely úgy járul hozzá az építészethez, hogy nem ölt testet. Nem kézzel fogható. Érzéseket, érzeteket kelt, lehet természetes, lehet mesterséges, vagy a kettő ötvözete. A lehetőségek korlátlanok, de egy biztos: a fényt és a világítást tudatosan kell tervezni – mi, a BE LIGHT! csapata ezen dolgozunk. A tervezés egy sztori, aminek gyakran csak a végeredményét látjuk: „ilyen lett". Pedig az oda vezető 'út' tele van hol édes, hol keserű élményekkel. Mi is tele vagyunk történetekkel, és örülünk, hogy létezik egy olyan pályázat, ami az 'útra' fókuszál – mert ebből sokat tanulhatunk a jövőre nézve.” – emelte ki Morvai Zoltán János, a BE LIGHT! ügyvezető igazgatója, a díj exkluzív támogatója.



A DECODE PÁLYÁZAT DÍJNYERTES PROJEKTJEI VIZUÁLIS ÉS ALKALMAZOTT MŰVÉSZET KATEGÓRIÁBAN ÉS AZ ALKOTÓK BEMUTATÁSA:

POSTAMÚZEUM – POSTE MUSÉE LOUDÉAC | a DECODE pályázat Fődíjban részesült alkotása
Alkotó: Juhász Nóra

„Juhász Nóra pályázatának méltatójaként először arra gondoltam, hogy fiktív levelet kellene írnom, vagy éppenséggel kibontani a "de ki viszi a postásnak a levelet?" paradox kérdéskörét, mégis azon kaptam magam, hogy postamúzeumokat nézegetek az interneten, ráadásul alaposan megfigyelem a különféle honlapokat, akárcsak egykor a félig-meddig kötelező iskolai bélyeggyűjtő szakkörökön a postai pecséteket. Juhász Nóra összetett műve úgy tűnik, hogy egyszerű ötleten alapul, hiszen egy módszeresen felépített becsapás történetét követhetjük, amely mégis empatikus marad, és gazdag belátásokat nyújt. Létrehozni egy csupán virtuális, azaz fake postamúzeumot, majd levelet írni a nevében: ez még csak fél siker lenne, ám a levélre végül válasz érkezik, azaz beteljesül a performatív gesztus, ha tetszik, legitimmé válik a nemlétező intézmény. Ráadásul pedig az egész projekt nem más, mint a becsapott intézmény pályázati kiírására beküldött mű. A mű, amely könnyed és aprólékos bejárása a művészet reális és virtuális tájékainak, videója pedig játékosan tájékoztat. Mindezzel Juhász Nóra parádésan bizonyítja azt a tételt, hogy a kommunikációt valójában a zavar, a konfúzió felől lehet a legjobban megérteni. Munkája egyszerre nagyon komoly és igencsak szórakoztató intézménykritika, valamint virtuóz tisztelgés a mail-art előtt.“ – emelte ki méltatásában Dr. Kukla Krisztián, az Art Quarter művészeti vezetője.

Juhász Nóra Réka a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező szakán végzett, majd 2019-ben diplomázott Festőművész szakon is, mestere Chilf Mária volt. Tanulmányai során több nemzetközi ösztöndíjprogramban vett részt, színházi látványtervezőként dolgozik, de mellette aktív a képzőművészeti területen is. Pályázatát eredetileg a Postamúzeum Unsend pályázatára készítette, a munka jelenleg is megtekinthető a Postamúzeumban.  

 

WELCOME HOME | a DECODE pályázat „Ígéretes projekt” díjban részesült alkotása
Alkotó: Lázár Kristóf

„A narrátor Lázár Kristóf videójában nem valós: egy mesterséges intelligencia segítségével hanggá alakított szöveget hallunk. A pályamű a “WelcomeHome” / “Üdvözlégy itthon” című 2021-es videómunkára épül, amelyben Lázár egy 3D animációra alkalmazott virtuális, szintén nem-létező térbe helyezi a nézőt, azt a fals érzetet keltve számára, hogy szabadon mozogva járhatja be a művész teremtette teret. Hamar kiderül: a folyosók nem vezetnek sehová. Nehéz megmondani, mikor tudatosul a klausztrofób érzés, hogy illúzió azt gondolni: átjutunk az ajtón. Lassan beáll a körkörös mozgás állandósuló állapota. Egy vég nélküli, rögzülni látszó állapot, mely az elmosódó, otthonosan kirajzolódó, de a vibráló terek miatt mégis az ideiglenesség érzetével tölt el minket.

Ez a feszültség világít rá a 2020-ban festő szakon végzett Lázár művének a jelen kondícióra is sokrétűen reflektáló megközelítésére. A mesterségesen előidézett, megfelelően “ideálisan realisztikus látvány” megkomponálása felveti a kérdést, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk látni a virtuális téren keresztül, mit várunk el tőle, mivel nyújt többet az illúziónál? Hiszen Lázár állítása szerint festőként a látványt képezi le, a világot illúzióként éli meg: virtuális tere nem mutat valós kiutat, annak ellenére, hogy szabadon alakítható, és tökéletesen alkalmas az érzékek becsapására. A hiányt a megérkezés lehetőségének; a valahová eljutás vágyának megvonása adja, amely pedig elemi része az emberi fejlődésnek, a művészi kibontakozásnak. A pályamű remek dekódolása elsősorban a technikai kérdéseket helyezi előtérbe, ugyanakkor elgondolkodtató metafora azon kihívásokra, amelyek aktuálisan borzolják a képzőművészeti szcéna valós és virtuális mivoltát.” – hangzott el Kálmán Borbála, művészettörténész, a Ludwig Múzeum kurátorának szövege.

Lázár Kristóf a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festőművész szakán 2020-ban fejezte be tanulmányait, Károlyi Zsiga és Ötvös Zoltán osztályában. Erasmus ösztöndíjjal 2018-ban Münchenben volt, 2022-ben pedig megkapta a Derkovits ösztöndíjat. A pályaművet eredetileg az Art Quarter Budapest kiállítóterében mutatták az Enter the Funky Jungle című kiállítás keretén belül.
 

 

FEED THE DRONES | a DECODE pályázat „Ígéretes projekt” díjban részesült alkotása
Alkotók: Kovács Máté Bence és Takács Ádám

„Az utóbbi évtizedekben a digitális technológia kétségkívül nagy hatással volt a képzőművészetre. Nagyon sok lehetőséget nyitott meg a művészek számára, és kibővítette azokat a különböző technikai eszközöket, amelyekkel a művészek ma már számtalan módon tudják formába önteni az alkotásaikat, legyenek azok lézer vágott színes plexi formák vagy akár a kiterjesztett valóság tereiben létrejövő digitális munkák. Az online jelenlét pedig megnövelte a hozzáférhetőséget. A képek, előadások, szavak és gondolatok globális szintű megosztása még soha nem volt ilyen egyszerű, amely gyökeresen megváltoztatta a művészi szcéna működését, hiszen megváltoztak a közönség elvárásai és nagyobb nyomást gyakorolt a művészeti szervezetekre is, hogy aktívan részt vegyenek a közösségi médiában. Az elmúlt évek turbulens változásai azonban egyre többször kényszerítettek bennünket a virtuális kommunikációs platformokra, ahol a túlzott használattal járó fáradtság vagy kiégés azaz a Zoom fatigue miatt a digitális világ egy kicsit olyanná változott, mintha kompakt fénycsövek halványan derengő fénye alatt szemlélnénk a világot. A színek és a formák elvesztették élénkségüket és egyre nehezebbé vált dekódolnunk az érzelmeket.

Kovács Máté és Takács Ádám művészpáros pályamunkája is egy sajátos szituáció eredménye. Arra, az alaphelyzetre, amely a két művész gondolkodásán, módszerein, érdeklődésén és a művészetelméleti referenciák közös pontjain alapszik, 2020-21 eseményei ránehezedtek és alapjaiban változtatták meg a kiállító terekbe látogatók percepcióját. A ’FEED THE DRONES’ egy a ’Harmadik fél’ című kiállításhoz kapcsolódó videó-projekt, amelyben Kovács és Takács azt vizsgálja, hogy a jelenlét és megtapasztalás, illetve bevonódás miként lehetséges a megváltozott világunkban. A kiállítótérben egy a két művész által közösen létrehozott objekt együttesekből álló installációt láthattunk. Hétköznapi tárgyakból és plexi-képekből épített bricolage-ok amelyek játékos jeleneteket és viszonyrendszereket alkotnak egymással. Az installatív térben megjelenik egy drón és akkurátusan járja körbe a galéria zárt tereit. A pandémia miatt a zárva tartó kiállítást csupán a drón lencséjén át láthatjuk. A robotgép aprócska lebegő szemként repdes körbe-körbe a white cube térben és zümmögve közvetíti nekünk a képeket. Amit látunk azt mi magunk látjuk vagy ”valaki” látja helyettem? Vajon azt látjuk, amit mi akarunk látni? A kérdésfeltevések utat nyitnak a mélyebb kontemplációs gyakorlatoknak, mivel a drón kétségkívül úgy tesz, mintha emberi test, szem és tudat lenne. A pandémia utáni világ a személyes percepció határainak elmosódását hozta el nekünk, legyen szó akár társas kapcsolatokról vagy munkavégzésről úgy a művészet befogadásának a helyszínei is átrendeződtek.” – szólt Etentuk Inemesit, az Artlocator Magazin alapítójának méltató szövege.

Takács Ádám 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festőművész szakán Révész László osztályában. 2021-ben a Budapest Galéria Rezidenciaprogramján vett részt Regensburgban, 2022-ben pedig Derkovits ösztöndíjat kapott. Kovács Máté Bence szintén a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festőművész szakán végzett, Kósa János és Nemere Réka osztályában. Erasmus ösztöndíjjal tanult Glasgow-ban illetve Isztanbulban, 2018-ban elnyerte a Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíját. Közös pályaművüket a Horizont Galéria Harmadik fél című kiállításához kapcsolódva készítették el. A kiállítás egy sajátos szituáció eredménye volt. Alaphelyzete az együttműködés, mely a két művész gondolkodásán, módszerein, érdeklődésén és az művészetelméleti referenciák közös pontjain alapszik.
 

 

A kiállítás egy éven át virtuálisan is megtekinthető a DECODE Alapítvány honlapján keresztül.

 


DECODE | Web | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Regisztrálj a DECODE-ra! (X)

Regisztrálj a DECODE-ra! (X)

Építész vagy művészeti szakon tanulsz vagy végeztél? Van olyan projekted, ami mögött érdekes gondolatmenet rejtőzik? Mutasd meg a DECODE zsűrijének és nyerd Te a 2022-es DECODE Díjat!

Decode pályázat 2022-ben is!

Decode pályázat 2022-ben is!

Ismét várják építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek koncepciózus projektjeit.

A szocializmus szállodái egy formatervező szemével | Hungarian Objects 2. rész – Hevesi Annabella

A szocializmus szállodái egy formatervező szemével | Hungarian Objects 2. rész – Hevesi Annabella

Mi történik, ha egy építész által válogatott képanyag egy formatervező kezébe kerül?

Hirdetés