Koppenhágában nehéz dolog a homlokzathoz hozzányúlni, ezért inkább a meglévő keretekkel tették izgalmasabbá a házat.

Egy hat éven át tartó felújítás eredményeként olyan otthont alkotott Morten Woldum és Charlotte Sund, amely frissességével, egyszerű nemességével új életet adott megfáradt, vörös téglás családi házuknak, amelyben az átláthatóság és otthonosság mellett a jó arányú és világos terek létrehozására törekedtek.

„Koppenhágában nehéz dolog a homlokzathoz hozzányúlni, ezért inkább a meglévő keretekből igyekeztük kihozni a legtöbbet: tágasabbá, izgalmasabbá akartuk tenni a házat” – magyarázta Morten az 1924-ben épült családi ház felújításának körülményeit.

Mindenképp szükség volt új szigetelésre a tetőn, az átalakítás pedig lehetőséget adott arra, hogy a padlástér mennyezetének elbontásával jelentősen megemeljék a belmagasságot. Különleges megoldást kerestek a gyerekszoba kialakításához, aminél a legfőbb cél volt, hogy a lehető legvilágosabb életteret hozzák itt létre; szerették volna, ha a fény és a levegő játéka lengi be a szobát.

A pár többek között az Instagramon gyűjtött inspirációi egy gyönyörű arányú, feltűnően világos szobában öltöttek testet, amelynek legfőbb erénye a négy egyetlen nagy blokkban összeállított tetőablak nagyvonalú megnyitása volt, amely a tető teljes oldalát kinyitja, ezáltal fantasztikus fényhatást és térérzetet teremt. A VELUX tanácsadóinak segítségével így az új gyermekszoba élményszobává vált, a négy tetőablaknak hála napfényben fürdő helyiségben teljesen kihasználhatták a helyiség megemelt belmagasságát.

A nyitott gallérgerendáról egy hinta lóg, a 2 éves Magnus és az 5 éves Jens pedig nappal szikrázó napsütésben, éjszaka a csillagos égbolt alatt tölthetik idejüket, míg a galérián elhelyezett ötödik tetőablak a fény mellett a szoba egyenletes levegőáramlását is biztosítja.

A felső, automata szellőzésű nyílászárók mellett a kézzel nyitható ablakok is segítenek ebben: a kilincs lebillentésével ugyanis friss, szűrt levegőt juttathatnak a helységbe a szellőzőnyíláson keresztül. A két felső VELUX INTEGRA® elektromos középső forgású tetőtéri ablak egyetlen gombnyomásra nyitható, árnyékolható, VELUX ACTIVE beltéri klíma szabályozóval automatikusan szabályozza a helyiség szellőzését is – esős időben pedig be is záródik. A házaspár úgy döntött, a legjobb megoldás, ha ezek alá VELUX GGL felső kilincses műanyag bevonatos tetőtéri ablakokat helyeznek el, felső kilincses megoldásuknak köszönhetően pedig az alattuk elhelyezett asztal sem akadályozza ezek használatát.

"A felújítás nagyban megváltoztatta a fiúk mindennapjait; szobájuk olyan hellyé vált, ahol szívesen töltenek időt, pedig korábban nem igazán szerették használni. Az ablakok alatti asztal fantasztikus hely, ahol rajzolhatnak, és házi feladatot készíthetnek majd, amikor eljön az idő – de a felnőttek számára is nagyszerű munkaterület. Este a gyerekek az ágyukból felnézhetnek a csillagos égre, ami mély benyomást tett rájuk – mesélte lelkesen a házaspár.

A házról készült videót itt nézhetitek meg:




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Családiház paratölgyek ölelésében

Családiház paratölgyek ölelésében

A Hugo Pereira Arquitetos munkája.

Les a lombok között

Les a lombok között

A VELUX „Építs a fényre” tervpályázat nyertes pályamunkája

Bravúros bővítés
  • 2021-09-07 09:00
  • Deco

Bravúros bővítés

Az 1920-as években, eredetileg nyaralónak épült ház bővítését már korábban fontolgatták a tulajdonosai, mígnem a cseperedő gyerekek miatt egy ponton már nem halogathatták tovább. 

Hirdetés