Hirdetés

Felújították Oroszország legrégebbi moziját

A moszkvai Hudozsesztvennij mozi felújítása több mint öt évig tartott.

Hirdetés

Befejeződött Oroszország legrégebbi állandó filmszínháza, a moszkvai Hudozsesztvennij (Művész) mozi több mint egy fél évtizeden át tartó felújítása - közölte a munkálatokat finanszírozó bank.

Az épület falai között megfordult hajdanán Lev Tolsztoj, Szergej Jeszenyin, valamint az orosz és a szovjet kultúra számos más nagyja is. 1926-ban itt volt a bemutatója Szergej Eisenstein Patyomkin páncélos című alkotásának, az 1930-as években pedig itt vetítették első szovjet hangos- és színes filmeket.

Forrás: Facebook.com/cinema1909

Az eredetileg kétszintes, Nyikolaj Blagovescsenszkij építész által kifejezetten filmvetítéshez tervezett, eklektikus stílusú épületet 1909-ben adták át a közönségnek. A mozit 1912-1913-ban Fjodor Sehtel elképzeléseinek megfelelően átalakították, a nyolcvanas években elvégezett általános felújítás idején jelentősen megváltoztatták a belső elrendezést.

A 2014-ben elkezdődött, a műemléképület megőrzését és a legkorszerűbb műszaki megoldásokat ötvöző átépítés folyamán az egyik legnehezebb feladat az eredeti külső helyreállítása, a 60-as években eltávolított dekorációs elemek rekonstrukciója volt. Az eredeti magasság megmaradt, ám az épületszárnyak kibővítése és átkonstruálása révén háromszintessé vált.

Az épület Héliosz nap- és Szeléné holdistenség domborműjével ékesítette homlokzatát Sehtel eredeti tervrajzai és archív felvételek alapján alkották újra. A be- és kijárat táblái a forradalom előtti helyesírás szerint készültek el, és a főbejárat fölé kitették az eredeti „elektroszínház” feliratot. 

Helyükre kerültek a történelmi lámpások, az új belső térben a modern és történelmi elemek a kivitelezők szándékai szerint organikusan alkalmazkodnak az épület általános stílusához.

Forrás: Facebook.com/cinema1909

Az Arbatszkaja téren, a védelmi minisztérium tőszomszédságában felújított filmszínházban négy nézőtermet alakítottak ki: egy 359 férőhelyeset, egy 120 fős erkélyest, két 47 férőhelyeset és egy 21 férőhelyes VIP-termet. Az utóbbi kivételével mindegyikben külön helyek állnak rendelkezésre a mozgáskorlátozottak részére. 

A közönség, amely a várakozások szerint még az év vége előtt birtokba veheti a mozit, a filmek mellett egy étterem és a fő előtérben berendezett bár kínálatából is válogathat. A mozi belső kialakítása lehetővé teszi koncertek, közönségtalálkozók és kiállítások megrendezését is.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Július 18-án hajósmozi nyílik a Szajnán

Július 18-án hajósmozi nyílik a Szajnán

38 elektromos hajóból lehet majd filmeket nézni.

Színház és mozi a Bethlen téri bérházban

Színház és mozi a Bethlen téri bérházban

90 éve tartották az első előadást a Bethlen téren.

Felhőkarcoló magyar módra és még díjnyertes is

Felhőkarcoló magyar módra és még díjnyertes is

Magyar sikerektől volt hangos az International Property Awards: a Group Dyer tervezte moszkvai felhőkarcolók is taroltak a díjátadón.

Hirdetés