Átfogó fejlesztés történik a kecskeméti Kodály Intézetnél, melynek első lépése a kolostorépület külső felújítása

Műemlékileg védett és új épületek ötvözete valósulhat meg 2022-re a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének átfogó fejlesztése során. A beruházás 3 épületet érint: az intézménynek otthont adó kolostort, a hozzá tartozó oszlopokon álló épületet és a Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziumot.  

A kolostor, a hozzá tartozó, oszlopokon álló épület és a Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium épületét érinti a 2022-ig megvalósuló, átfogó fejelsztés. Első ütemben a műemléki védettség alatt álló kolostorépület tetőszerkezete és homlokzata újul meg, majd ezt követi a teljes belső felújítása és korszerűsítése a műemléki értékek megőrzésével. A Rudolf-laktanyába költöző Kada Elek Szakgimnázium jelenlegi helyén új kollégiumi épületrészt és hangversenytermet, valamint könyvtárat és archívumi raktárterületet alakítanak ki.

A fejlesztés átfogó megoldást jelent az intézmény infrastrukturális hátterének biztosítására. A nemzetközi elvárásoknak és normáknak megfelelő színvonalú oktatási és kutatási körülmények megteremtése mellett a hallgatói létszám növelésére is lehetőségük nyílik. A fejlesztés hozzájárul a Zeneakadémia fontos küldetésének eléréséhez, hogy intézményük "a kodályi alapokon nyugvó magyar ének-zene oktatás valódi fellegvárává váljon." - emelte ki a Zeneakadémia rektora. A város legrégebbi épületének, a 13. század végén épült kolostornak a felújításával az utókornak nemcsak egy intézményt, hanem ezzel együtt "a tudományt és a művészeteket, a zene szeretetét is továbbörökíthetik."

"Kecskemét történelmi belvárosában, egy megszentelt helyen épületeket tervezni egyrészt óriási megtiszteltetés, de egyben óriási felelősség is." - hangsúlyozta Mányi István építész

A Modern Városok Program keretében zajló, 4,2 milliárd forintos beruházás előkészítéseként 2018-ban a Kodály Intézet ideiglenes helyre, a Református Ókollégium épületébe költözött, miközben a Zeneakadémia több közbeszerzési eljárást folytatott le. Az építészeti koncepció a Mányi Építész Stúdió nevéhez kötődik. 
 

forrás: MTI

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Már az ötödik lakóépületet adták át Budapest legmodernebb városnegyedében

Már az ötödik lakóépületet adták át Budapest legmodernebb városnegyedében

Az újabb nemzetközi elismerést nyert BudaPart városnegyedben.

Félbehagyott épületből négycsillagos superior szálloda Esztergomban

Félbehagyott épületből négycsillagos superior szálloda Esztergomban

A Market Építő Zrt. fejlesztése panorámát kínál a bazilikára.

Átadták a 65 ezer hektáros Pilisi Parkerdő fejlesztéseit

Átadták a 65 ezer hektáros Pilisi Parkerdő fejlesztéseit

32 helyszínen bicikliseket kiszolgáló infrastruktúrát alakítottak ki.

Hirdetés