Az új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont. Cikkünk az OCTOGON magazin 175-ös (2022/3-as) lapszámából.

A Városliget egy tematikus park. Az imitáció, az azon keresztüli szórakoztatás a lényegéhez tartozik. A Nebbien által a 19. század elején tervezett angolpark színlelte, hogy ő maga a természet, a század végén a Vajdahunyad vára úgy mutatkozott, mint egy középkori erősség, a Hősök tere két múzeuma pedig görög templomnak öltözött.

A park évszázados platánfái azonban nagyon is valóságosak, ahogyan az az élmény is, amelyet a Városliget a látogatóinak nyújt. Ezek kerültek az elmúlt tíz évben veszélybe: a fák és a zöldterület, valamint az eddig megszokott élmény, amely az újonnan megvalósuló épületekkel alapvetően átalakul.

A 21. század elején a Magyar Zene Háza is színészkedik, mesteri módon, mint elődei. A természet jelmezét ölti magára, miközben nagyon is ház, és így válik a park részévé. A Néprajzi Múzeum új épülete feladatainak megoldására merőben más megközelítést választ. Nem hasonul: egy hatalmas, betonba öntött, acéllal, üveggel, alumíniummal és zöldtetővel burkolt ház, amely formájával még azt sem rejti véka alá, hogy a föld alatt is hatalmas beépített területei vannak.
 


Itt, a Városligeti fasor tengelyében volt valaha a liget tulajdonképpeni főbejárata, amelyet egy soha meg nem valósult klasszicista kapuépület is kijelölt volna. Az új múzeum vállalja az elhelyezkedéséből adódó urbanisztikai felelősséget, kapuvá válik. Helyzetbe hozza az 1956-os emlékművet, gesztusának magabiztossága azonban bőven túlmutat ezen. Fővárosi léptékkel számol. Ugyanakkor a kapumotívumnak egy új tipológiáját teremti meg: éppen ott bukik föld alá, ahol egy diadalív hagyományosan a legmagasabb pontját érné el.

A több mint egy kilométer átmérőjű körív elementáris erejű gesztus, egy monolit. A városkép része lett elválaszthatatlanul, és önmaga is átélhetővé teszi, új perspektívát ad a városi tájnak. Nem is elsősorban a felfutó és bejárható zöldtetők, hanem az attikafalak mögött húzódó sétány miatt, amelyen körbejárhatjuk az egész épületet és a város fölé emelkedhetünk.

A monolit nem a maga nyersességében van jelen, öltözéket visel. Az alumínium táblák raszterrácsába helyezett pixelek húsz hazai és húsz külföldi néprajzi motívumot mintáznak. Talán Lechner Ödön öröksége is, hogy a nagy egész a részletekben, a felületeken hordoz és kommunikál nemzeti identitást, és helyezi el egyúttal a házat a világ népeinek építészeti kontextusába.
 


Nemhogy megalkudni nem akar, hanem még mintha azt sem tartaná magától értetődőnek, hogy ő érkezett utoljára. Odáig megy, hogy akár az a kérdés is feltehető, hogy mi volt előbb: a park, vagy ő, a kapu. Az átmeneti hely, a határzóna. Nem a park része, nem is a városé, ám mindkettőhöz tartozik. Miközben nagyobb része a föld alatt van, két végén elemelkedik és gigantikus ernyőként fordul az univerzum tágassága felé. Egymozdulatos formája a végtelenre nyitott, miközben barlangszerű belső tereinek zegzugos világa teljességükben át nem tekinthetőek. A gótikus katedrálisok magabiztosságával akarja a mindenséget megragadni, miközben éppen misztikus és át nem fogható belső terei bizonyítják a vállalkozás lehetetlenségét.

Térstruktúrájának kialakítása pontos logika mentén történt. Az északi, Hősök tere felé eső szárny fogadja be a látogatói funkciókat (étterem, múzeumpedagógia, konferencia tér, gyermekmúzeum stb.), míg a délkeleti részen a munka és az elmélyülés terei találhatóak. Mindehhez a földfelszín alatt sokezer négyzetméternyi állandó és időszaki kiállítási tér tartozik. A szabadon bejárható, a teljes épület hosszában húzódó lépcsős, föld alá bukó, majd onnan felívelő központi teresedés elég tágas és letisztult ahhoz, hogy sodró lendülete meglegyen. A lépcsők váltakozó mérete, az üvegfalakon keresztül fel- táruló kiállítások látványa és a látványraktár-szerűen kiállított mint- egy 4000 kerámia-tárgy azonban minduntalan megállásra késztet.
 


A padlóburkolat anyaga sötétszürke andezit (mint a macskakő), a falak fehérre festettek, az álmennyezet függesztett fehér lamellákkal követi a tető ívét. Hátterük előtt a kerámiagyűjtemény többezer, földbarna darabja látható. Fundamentális erősségű, következetesen végigvitt döntés, hogy ezeket és csak ezeket a tárgyakat állították ki. Összességükben egy gigászi, mitikus tárggyá állnak össze, miközben egy-egy korsóra fókuszálva mélységes történetek erejét érezzük.

Mi lenne, ha a köntöst, a külső alumínium burkolatot, a függönyfalat, finombeton-elemeket és belülről az álmennyezetet és válaszfalakat lehántanánk? Nem csalódnánk, az épületnek van belső tartása: a gigantikus ív formája valódi, vasbetonba öntött. Ez kihat a részletekre is. Azok nem kimódoltak, itt-ott keresetlenek. Vannak ferdén álló és légbuborékos betonelemek, elvarratlan kő-részletek, esetlegesen futó és átforduló fugák. Most még elbírja őket a monolit kisugárzása, és talán éppen a finomkodás kezdené ki az összkép hitelességét.
 


Fontos próba lesz az üzemelés. Kerülnek-e sárga ragasztócsíkok az amúgy a látogatótól erősen odafigyelést igénylő lépcsősor éleire, megmaradnak-e a kiállításokba nyíló üvegfalak a maguk üres nagyvonalúságában, bejárható lesz-e a most teljesen hozzáférhető zöldtető és a körüljáró sétány? Minden nagyvonalú gesztusnak van egy tűrőképessége, szétaprózható, megfojtható. Még akkor is, ha ez az íves monolit történelemmé akar válni, és formájával az időtlenségre támaszt igényt.

Persze a ház nem megalit, nagyon is jelenünk szülötte. Nagyvonalúsága, mindent semmibe vevő ereje mégis sodró. Közönye persze látszólagos: nagyon is tudja, hogyan kell viselkedni, városszerkezeti állításokat tenni, egyszerre kapunak, parknak, városi tájnak és kilátónak lenni, tartószerkezeti, kiállítási, muzeológiai, látogatóforgalmi szempontoknak megfelelni. Talán esendőbb is, mint amilyennek mutatja magát. Igazán nagyvonalúnak azonban mégsem lehet csak látszani, annak is kell lenni. Ez a ház is viselkedik és le akar hengerelni. Színpada a főváros és a Városliget, zsűrije a látogatók közönsége. Vállalása kétesélyes: eszközei kemények, de belső tartása is az. Nagyvonalúsága öntörvényű, de önazonos. Elementáris kockázatot vállalni pedig egyike a leghitelesebb dolgoknak.
 

Épületmagasság: 22m
Tervezés: 2016–2018
Kivitelezés: 2019–2022

Generálkivitelező:
ZÁÉV Zrt.:
Deák Gábor elnök
Dormán József vezérigazgató
Istenes István termelési igazgató
Ánta Csaba projektigazgató
Barna Károly projektvezető

Magyar Építő Zrt.: 
Szikszai Zoltán elnök-vezérigazgató
Oravecz László műszaki vezérigazgató-helyettes
Lendvai Péter projektigazgató-helyettes
Szabó Sándor főépítésvezető

Építészeti tervező:
NAPUR Architect Kft.

Szerző, felelős tervező:
Ferencz Marcel DLA

Generáltervező:
Détári György DLA

Tervezési koordinátor:
Filó Gergely

Építész munkatársak: 
Ábel Viktor, Grócz Csaba, Koralevicz Kinga, Nyul Dávid, Mészáros Mónika, Holyba Pál

Belsőépítészet:
Czakó Építész Kft. | Czakó Kálmán, Gyökér András, Pusztai Veronika

Látogatói és kiállítóterek tervezése, kivitelezése:
art1st | Taraczky Dániel

Lebonyolító:
ÓBUDA-ÚJLAK Zrt., FŐBER Zrt.

Beruházó:
Liget Budapest Zrt.

 

 

További képek és rajzok a galériában! 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közeleg a Pro Architectura díj leadási határideje

Közeleg a Pro Architectura díj leadási határideje

Szeptember 5-ig lehet pályázni az elismerésre.

Elkészült tájépítészeti alkotások bejárása tervezői művezetéssel

Elkészült tájépítészeti alkotások bejárása tervezői művezetéssel

A sorozat az I. kerületi Szent György téren folytatódik.

Tájba illő turisztikai információs pont

Tájba illő turisztikai információs pont

Fa homlokzattal és szerkezettel épült ez a portugál info pont, amihez egy kis tó is kapcsolódik.

Hirdetés